Istenem, hogy is tűri meg a föld a hátán az ilyeneket… az ilyen ringyókat! – hadonászott önmagából kifordulva egyik ismerősöm a szomszédos utcából. – Ez aztán magának való téma! … Most jövök a fűszerestől… ott történt ez a felháborító eset!
És elmondta a történetet: Vagy tízen sorakoztak a pult előtt, és a segéd féllábon táncolva ide-oda ugrált nagy buzgalmában, hogy mindenkit hamar kiszolgáljon, amikor egy kis rongygomolyag gurult az emberek füzére elé: egy kis maszatos elhagyott fiú, és cincogó hangon szólt: – Kérek egy doboz Carpați-ot! S abból, ahogy aggódón hátrafelé pislogott, az utca irányába, sejteni lehetett, hogy valaki beküldte őt. A fűszeres áthajolt a pul fölött, mert egyelőre csak az ismétlődő kérést hallotta, aztán elvette a három lejt, s mindjárt a gyerek kezébe adta a cigarettát, s mivel nem volt aprópénze, egy kiflit is adott. A kis maszatos ijedt boldogsággal meredt a süteményre, ajándéknak tekintette, aztán félszeg mosollyal és vissza-visszapillantva kiment az ajtón, nem mert a kiflibe harapni. Odakünn pirosnadrágos, lilakardigános nő várta, de látszólagos eleganciája mellett benne is volt valami lomposság; a haja szalmakazalként meredezett. – Hol a visszajáró, úrfi? – nyújtotta a kezét, miután elvette a cigarettát, és a tapasztalt nőik gyanakvásával meredt a kiflire. – Elköltötted, mi?! A beledre költötted! A gyerek dermedten állt, ijedtében a maszatos foltok tán meg is kérgesedtek az arcán, s már ettől az ijedtségtől sem tudta megmagyarázni a bonyolultnak látszó összefüggést. Nézte a kiflit, nézte az anyját, sápadtan várakozott. A nő rágyújtott, fújta a füstöt, és a kisfiúban bizonyára már megmoccant a remény, hogy az élvezet, amit a mama orrából, szájából előgomolygó füst nyújthat, az anyai szívet is meglágyítja, és ő megússza minden baj nélkül; de ahölgy akkor így szólt: – Nincs semmi baj, szépen visszaviszed a kiflit, és azt mondod a fűszeresnek: „Így jár az, aki becsapja az anyját, kérek a visszajáró pénzre is cigarettát. Gyerünk!” És maga előtt terelve a gyereket, visszaindult az üzlet felé. „Mit fogsz tehát mondani?” – kérdezte a nő, és öklével a kisfiú fejére sújtott. Aztán ismét és újra, mind dühösebben. A kölyök pedig mondta, könnyes hangon: „Így jár az, aki becsapja az anyját, kérek a visszajáró pénzre is cigarettát… így jár az, aki…” Ütés, rúgás. A hölgy kezében kibomlott a cigarettásdoboz, és ettől még inkább elkábította a méreg. „Mit fogsz tehát mondani, az anyád csillagát, mert megeszlek kiflistül-mindenestül!” – Hát így történt! – mondta ismerősöm az izgalomtól kifulladva, én pedig ugyancsak fölháborodva azt kérdeztem: – De hát miért nem vettek annak a gyereknek egy kiflit?… Miért hagyták, hogy visszaváltsa a banikat is cigarettára? Az erkölcsös és humánus ismerős most úgy nézett rám, mintha meghülyültem volna: – Mit? … Hogyan? … Nem értem … Hát vegyen neki az édesanyja, az a hitvány ringyó, akinek a három gyereke három férjtől.

Megjelent A Hét IV. évfolyama 46. számában, 1973. november 16-án.