A dégi nyilasgróf két fiát kínos kaland érte mondén szórakozásuk közben. A brassói autóversenyen először kőzáport zúdítottak a kocsijukra, aztán szitkozódva megrohanták őket, majd végül durva inzultusok következtek. Az eset brutális és felháborító. Ezen kívül van még egy figyelemre méltó vonatkozása. Kik követték el az inzultusokat? A brassói hivatalos sajnálkozás szerint „néhány elvakult sovén román hazafi”. Magyarul: vasgárdisták, román nácik, a dégi gróf elvbarátai. A magyar nyilasvezér most elgondolkozhat. Fiai esetéből megtanulhatja, milyen az, ha a nemzeti szocialisták tűzbe jönnek. Ez a kis eset alkalmat adhatott nekik arra, hogy a másik oldalról, mondhatnánk, alulról tanulmányozza a szélsőjobboldali lelkiség változatos szépségeit. Mennyivel kellemesebb lett volna a magyar nyilasgrófnak, ha fiait Brassóban román demokraták támadták volna meg. Így azonban… a gróf úrnak aligha lesz mondanivalója az üggyel kapcsolatban. „Jean, borítson fátyolt erre az ügyre”, mondja majd könnyedén, aztán hanyag eleganciával megszervez még egy „rohamosztagot”. (Nácizmus – alulról. 1937. szeptember 15.)
Negyvenkilenc tragikumában is negyvennyolc dicsőségét ünnepeljük: október hatban, a tizenhárom tábornok és gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és számtalan névtelen hős és mártír napjában, és e nap múlhatatlan gyászában is március tizenötödikének fényét és ragyogását, Damjanich János és társai szomorú halálában is Kossuth Lajos győzelmét, a tragikus hanyatlásban is az eszményt, amely halhatatlan. És amely feltámadt. A negyvenkilences abszolutizmus október hatodikának gyászos hajnalán azt hitte, hogy országot temet. A történelem azóta megtanította rá, hogy önmagát temette. Az az ország, amelyért annyi nagyszerű magyar életét adta, ma él, az az abszolútizmus, amely akkor bitót ácsolt, elbukott… Semmi sem maradt meg belőle, és az ítélet, amelyet a történelem felette hozott, megsemmisítette az ítéletet, amit ő hozott a nép, nemzet, ország, a magyarság és Magyarország fölött. (48 és 49. 1937. október 6.)
„Napilapok nélkül süket lennék, és huszonnégy óráig sem tudnék kormányozni”, mondta Roosevelt egy pohárköszöntőben. „A napilapokból mindent meg lehet tudni, feltéve, ha a napisajtó szabad, és semmilyen módon nem korlátozza a hangját” – tette még hozzá Amerika elnöke. Más szavakkal annyit jelent ez, hogy az igazságra mindig szükségünk van, még akkor is, ha kellemetlen. Legalább is Amerikában ez a felfogás. („…Huszonnégy óráig sem tudnék kormányozni”. 1937. október 16.)
„Pardon, csak egy kis antiszemita hecc volt!” – mondja az ifjú trafikrabló diák, és snájdigul összecsapja a bokáját. Semmi az egész, nem kell komolyan venni, nem kell megharagudni érte, csak egy kis kedélyes nyilasakció. A hatóságok természetesen kicsit nehézkesek, nehezen tudják magukat „átállítani” erre az újfajta jogi felfogásra, és ezért letartóztatták a trafikosnő rablóját. Nem nagy eset az egész, de jellemző. A múlt héten a bíróság előtt egy védőügyvéd kedvezményes elbánást követelt azon a címen, hogy nyilas, ma egy rabló akar megmenekülni a büntetéstől hasonló indoklással, és ki tudja, holnap talán már az összes élelmesebb s találékonyabb bűnözők és védőik az antiszemitizmusukra fognak hivatkozni mint nyomatékos mentő körülményre. (Enyhítő körülmény: náci hecc. 1937. november 7.)
