Kissé megáll az eszünk a budapesti idegklinikával kapcsolatban. Furcsa, nagyon furcsa „vihar” támadt a budapesti egyetem e fontos intézménye és tanszéke körül. A kormány Benedek László professzort, a debreceni egyetem világhírű tanárát nevezte ki a megüresedett budapesti katedrára. Ez csodálatosképpen nem tetszett egyeseknek. Benedek professzor talán nem elég nagy tudós, nem európai jelentőségű úttörője a szakmájának? Ezt senki sem merte mondani. Mást kifogásoltak a gáncsoskodók. Szerintük Benedek tanár azért nem alkalmas a budapesti tanszék elfoglalására, mert – református. „Katolikus egyetemen katolikus tanár tanítson” – ezt követelik a zúgolódók. (…) Lehet a tudománynak vallása? Befolyásolja-e egy nagy orvos gyógyító, kutató és tanító munkáját, hogy melyik felekezet kötelékébe tartozik? Nem is akarunk belemenni ebbe a vitába, csak egyet akarunk a zúgolódók figyelmébe ajánlani. A debreceni egyetem, melyen eddig Benedek tanított, elismerten „református” egyetem. A 350 éves református kollégium jogutódja. És ennek a református főiskolának orvosi karán tizennégy tanár közül tizenegy római katolikus, egy evangélikus, és csak kettő református. Efölött soha senki nem ütközött meg a debreceni kálvinisták közül – mint ahogy nem ütközik meg Benedek professzor kinevezése fölött a budapesti katolikusok túlnyomó többsége sem. A tudomány csak tudósokat ismer, a beteg csak orvosokat – a többi a teológiai fakultásra tartozik, és csakis arra. (A tudós vallása. 1936. augusztus 5.)
A paralízis csodálatos teljesítményétől hangos most a város. Napokig keresték egy bonyolult és vakmerő bankcsalás tettesét, és most megkerült a tettes, egy paralitikus öreg néni személyében. Az idős hölgy tébolydában lakik: innen járt ki szabad idejében csalni, avatott pártfogók bölcs útmutatása és vezetése mellett. A laikus azt hinné, hogy egy olyan bonyolult pénzügyi művelethez, mint amilyen egy 100 000 pengős csalás, nagy találékonyság, sőt intelligencia kell. Hiszen még azt a rendőrségi osztályt, mely a csalókat üldözi, még azt is „intellektuális osztálynak” nevezik. Most kiderült a titok: a pénzszerzéshez sem kell nagy intelligencia. Sőt: vannak nagyon intelligens emberek, akik tisztességes úton száz pengő hitelt sem tudnak szerezni, hiába járnak a bankokhoz. Aztán jön egy öreg nő, szépen fejlett paralízisével, bárgyún mosolyog, és megkapja a 100 000 pengőt. Igaz, hogy mögötte néhány „okos ember” állott – de esete mégis szép és elgondolkoztató. (A hülyeség diadala. 1936. augusztus 27.)
Kitörő örömmel értesülünk egy New York-i táviratból a benzedrin születéséről. A szép nevű szer Myerson dr. bostoni orvos találmánya. A tudós az amerikai ideggyógyász-szövetség értekezletén bejelentette, hogy szere csodálatos idegmegnyugtató, megszünteti a csüggedtséget, a búskomorságot, és „Még az öngyilkossági szándék ellenszerének is használható”. A legjobb időben találta fel ezt a nagyszerű szert a bostoni orvos. Meg kell vallanunk, az utóbbi időben már kezdtünk elcsüggedni, méghozzá egyre számosabban. Ez a csüggedés meglehetősen nemzetközi jellegű, az egész világon sűrűn akadnak csüggedő emberek, sőt búskomorok is. Az öngyilkossági járvány, melyről annyit írtak és szavaltak az utóbbi két évtizedben, szintén sűrűn szedi áldozatait. Igen, az emberek nagy általánosságban kedvetlenek – igazán nem is sejtjük, miért? Hiszen csupa vigasztaló hírt hall az ember a világ minden részéből, mindenütt nagy a haladás, a legtöbb ember jól él, napról napra jobban. Ennek a megmagyarázhatatlan jelenségnek most majd valószínűleg egy csapásra véget vet a benzedrin. Egy-két injekció, és a csüggedtek, a búskomorak ujjongani fognak, az öngyilkosjelöltek pedig családot alapítanak… (Nincs többé csüggedés! 1936. szeptember 10.)
Lloyds, a híres biztosító „nem vállal többé háborús kockázatot”. A kitűnő angol vállalat híres arról, hogy a világon minden ellen biztosítja az embereket. Szenvedélyes vadászokat elmaradt falkavadászát ellen biztosít, bálrendezőket leszakadt csillár ellen, hitveseket válás ellen, sőt kellő díjazásért talán még kisgyerekeket is biztosít kanyaró ellen. Minden kockázatot vállal – de háború ellen ma már nem hajlandó biztosítani senkit. „Az idők jele”, mondhatjuk kissé nagyképűen és nagyon szomorúan. Mihez fogunk most mi, európai emberek? Lloyds nem vállalja a háborús kockázatot – nekünk esetleg vállalnunk kell… Talán csak túlságosan óvatos az angol biztosító társaság. Mi, európaiak, még élünk, szeretünk is élni – ami a mai viszonyok között, elismerjük, talán meglepő. De még mindig jobb kellemetlen viszonyok között élni, mint meghalni. (Biztosítsuk magunkat! 1936. december 10.)
