Kedves figyelem a posta részéről, hogy különböző kedvezményekben részesíti a budapesti telefon hatvanezredik előfizetőjét. A hatvanezredik előfizető ingyen folytathat néhány interurbán beszélgetést, ingyen ébresztik fel néhányszor, és egyéb kedvezményekben részesítik. Bejelentette a posta azt is, hogy a hetvenezredik előfizető majd hasonló ajándékot kap. Ez nagyon szép, és már előre irigyeljük a boldog hetvenezrediket. De mi lesz a kevésbé boldog közbeeső tízezerrel, és az eddigi hatvanezerrel? Ezek nem kapnak semmit, pedig a telefon belőlük él… (Halló, itt hatvanezer előfizető! 1936. április 26.)
A svéd sebész felnyitotta Karinthy Frigyes koponyáját, és beletekint agyába. Egy nagy író agyát látja, ezer ragyogó és mély gondolat műszerét. A műtét még tart ebben a pillanatban… Karinthy agya, ez a nyugtalan és teremtő agy, ezer barázdájával, és ezer ötletével, órákig tartó műtét „alanya”. Mit láthat benne a sebész és mit érez és gondol közben az író-páciens? Nem altatták el: az agy, melyet operálnak, nem pihen ezalatt. Végigfigyeli önmaga műtétét, szinte önmagába néz. A világosságnak és az öntudatnak milyen válságosan nagy pillanatai ezek – és milyen igazi Karinthy-téma az egész! Mintha nem is vele történne mindez, hanem ő írta volna! (Karinthy agyműtéte. 1936. május 5.)
A török kormány megszüntette a „hamal”-ok, a teherhordó emberek intézményét. Súlyos terheket ezentúl csak járműveken szabad szállítani, mert a teher alatt görnyedő ember látványa sérti az emberi méltóságot…
Nálunk nincsenek ugyan hamalok, akik hátukon hordják a terheket, de néhányan vannak, akik húzzák őket, négykerekű kocsikon. Évről évre több az autó; nálunk évről évre több a hocsit húzó emnber. És mennyi más jelenség sérti az emberi méltóságot nálunk és az egész világon! (Teherhordás és méltóság. 1936. május 6.)
Magyarország egy lakosa évenként átlag fél pár, helyesebben 0.48 pár cipőt vásárol, a magyar cipőkereskedők kimutatása szerint. Amerikában egy lakosra évenként három pár cipő jut, Angliában 2.25 pár. Németországban egy pár – Magyarországon fél pár. De még annyi sem, mert míg az amerikai ember három pár új cipője valóban cipő, addig a magyar fél párban már benne van az évi papucsfogyasztás is. A magyar embernek tehát még a fél lábára sem jut egy egész cipő. Nincs ezen mit szépíteni, mezítlábas ország vagyunk.. Időszerűtlenné lett a jóindulatú kérdés: „Hol szorít a csizma?” Erre a kérdésre nem lehet választ adni… (0.48 pár cipő. 1936. május 15.)
Megszoktuk már, hogy nálunk az élet minden vonatkozásában több-kevesebb szerepe van a protekciónak. Sok mindent el lehet érni vele, csak egy ponton marad v égeredményben céltalan – az irodalomban. A könyvtárak megvehetik a protekciós írók könyvét – de az olvasók nm ismernek protekciót. Nem fogják X. vagy Y. író úr művét összeköttetéseire való tekintettel elolvasni. Vagy ha egyszer elolvasták, nem veszik többet a közükbe. (Mit olvasson a nép? 1936. május 21.)
Az utóbbi években… ünnepély- és bankettláz dühöng az országban. Mint a székesfehérvári polgármester megjegyezte: „Valaki rájön, hogy öt-tíz-tizenöt éve elnöke valamelyik kis egyesületnek, és ezen a címen rögtön nyélbe ütnek egy ünnepséget.” Azelőtt ötvenéves vagy legjobb esetben huszonöt éves jubileumokat szoktak megünnepelni. Ma gyakoriak az ötéves jubileumok. Ki tudja, mi lesz huszonöt év múlva – gondolják előrelátóan az érdekeltek, és sürgősen ünnepeltetik magukat, amíg lehet. Kipirult arcú szónokok öblös hangon méltatják a fehér asztal mellett a különböző egyesületi díszelnökök és védnökök nagyságát. Soha ennyi nagy ember nem élt még az országban – ha igaz, ami a banketteken elhangzik. És soha ilyen jó dolgunk nem volt, soha ennyi ok nem volt még a harsány és borízű örömünnepekre. Az ember ámulva olvassa el a rengeteg bankettbeszédet, és végül kedvet kap, hogy önmagát is ünnepelje egy kicsit. (Túlteng a fehér asztal. 1936. május 23.)
