Kérdés: érdemes-e jegyzeteket készíteni. Ez a kérdés tulajdonképpen a szakma alapvető kérdése most, az újságírásé, sőt sok tekintetben általában az írásé. Érdemes-e feljegyezni, ami eszünkbe jut? Az anyag, amit leírunk, hosszú utat tesz meg, amíg a notesz lapjaira kerül. Jöhet kívülről és jöhet belülről, vagy jöhet (ez a leggyakoribb eset) nagy kerülőkkel, mindkét terület, a belső és a külső érintésével. Ami nagyon belülről jön, az magánügy. Nem tudom, okvetlenül szükséges-e ma feljegyezni magánügyeimet. Erős a gyanúm, hogy nem érdekelnek senkit (bár engem se érdekelnének!). Csak én használhatom őket és én se mindig. Mennél kevesebb maradandó nyomuk marad, annál jobb.
Fontosabbak, »közérdekűbbek« azok a jegyzetek, melyek a másik világról, a külső világról számolnak be. Szakmai szempontból ezek értékesíthetők leginkább. Megállapítások és vélemények a világról, megjegyzések az egyetemesről; az emberiség nagy, közös magánügyéről. Ez volna a publicista dolga, a »közíróé«. (Ettől a divatos, mesterséges szótól különben mindig irtóztam és mindig egy másik szó jut róla eszembe: »közveszélyes.«) Aki az utóbbi időben ezt a mesterséget űzi, egyre kínosabban érzi a munka mindinkább szűkülő esztétikai lehetőségeit. A »közíró« az egész világon egyhangúságra, egyszínűségre kényszerül. Egyre kevesebb lesz a témája, egyre kevesebb tényt állapíthat meg és egyre kevesebb megjegyeznivalója van róluk. Mindenki, aki rendszeresen ír a világ dolgairól, előbb-utóbb banalitásokat ír. Csak egészen nagy témák vannak már, csak egészen nagy sérelmei és fájdalmai vannak már a világnak. És ezért csak egészen nagy igazságokat lehet velük kapcsolatban megjegyezni. Az egészen nagy igazságok pedig végeredményben banalitások. Nincs laposabb közhely, mint például ez: »milliók éheznek«. Ezt már minden lehető módon elmondták, nem lehet többé variálni, színessé, érdekessé tenni. És mégis elmondják, elordítják újra meg újra. Banálisan hangzik, túl van minden esztétikai lehetőségen. Ugynevezett »elcsépelt téma«. És az élet ma csupa ilyen elcsépelt témával van tele. Emberek nagy tömege elcsépelt helyzetekben vergődik, elcsépelt témákról jajgat, elcsépelt igazságokba vagy igazságtalanságokba pusztul bele. (Világító jegyzetek)
