1964-ben megjelent román nyelven A társadalmi és filozófiai gondolkodás története Romániában című könyv, amely (a 491. oldalon) a két világháború közötti hazai filozófiai gondolkodást jellemezve József Attilának a Korunkban megjelent egyik írására hivatkozik. A lábjegyzet szerint a proletárköltő A természettudomány és a marxizmus címen írta a cikket a Korunk 1932-es évfolyamában. Egy idézet is szerepel a román szövegben: „a természettudományok a dialektikus materializmus öntudatlan igazolásai” (Korunk, 1932. 367. old.). Négy év múlva a Revista de filosofie1968/5. száma tanulmányt közöl Nicolae Gogoneaţătól, amelyben (612. old.) ugyanaz az idézet ugyanazzal a forrásmegjelöléssel szerepel. 1969-ben megjelenik a Filosofia şi sociologia românească în prima jumătate a secolului al XX-lea (A román filozófia és szociológia a XX. század első felében), s itt Nicolae Gogoneaţă Filosofia marxistă în perioada dintre cele două războaie mondiale. Probleme de materialism dialectic (A marxista filozófia a két világháború között. A dialektikus materializmus problémái) című tanulmányában visszatér ugyanaz az idézet, ugyanazzal a lábjegyzettel (355. old.).
Most pedig „szabad kérnem az igazolványokat” udvarias formulával igazoltassuk a természetfilozófus József Attilát. Az első meglepetés: a Korunk 1932-es számainak 367. oldalán Danzinger Ferenc értekezik Kínáról; mondanunk sem kell, József Attiláról, természettudományos materializmusról szó sincs. De a Korunk 1932-es évfolyamában azért mégiscsak lennie kell egy tanulmánynak A természettudomány és a marxizmus címen. Van is, és most jön a második meglepetés: szerzője dr. Totis Béla (184-188. old.). Az első gondolat mindjárt az, hogy József Attila – konspirativ okoknál fogva – ezt a hamis személyi igazolványt mutatta be nekünk, ami a régi Korunk esetében nem egyedülálló, hiszen sokan álnevek, kezdőbetűk mögé rejtőztek. Csakhogy dr. Totis Béla ténylegesen létező személyiség volt, több, marxista szellemben fogant cikket közölt a Korunkban. A harmadik meglepetés akkor ér, amikor elolvassuk Totis cikkét, amelyben egyszerűen nincs benne az idézett mondat.
Marad ezek után egy újabb feltételezés: hátha létezik egy másik cikk is a Korunkban ugyanilyen címmel, amelyet valóban József Attila írt. Ezúttal jó nyomon haladunk, az 5. számban a Disputa rovatban József Attila tényleg reflektált Totis cikkére, s végre ráakadunk a keresett mondatra (406. old.).
S ezzel talán le is zárhatnánk az ügyet azzal, hogy egyszerű elírás történt, végül is az annyiszor átmásolt iratokba belecsúszhatik egy téves adat. De itt többről van szó. A hazai filozófiai gondolkodás történetével már funkciójánál fogva is legkompetensebben foglalkozó ismert szakember éveken keresztül egy soványka Gaál Gábor idézetet s ezt a József Attila-utalást használja fel a két háború közötti romániai haladó magyar nyelvű filozofálás jellemzésére. Kérdés tehát, vajon a kis vitacikknek nem is a lényegre vonatkozó megállapítása a legreprezentatívabban képviseli-e a múlt hazai haladó, magyar nyelvű természetfilozófiai gondolkodását? Több vonatkozásban is kétségbe vonhatjuk ezt.
Nem kívánjuk a proletárköltő tekintélyét rombolni akkor, amikor vitaírásával kapcsolatban több fenntartással élünk. Totis, ha bukdácsolva is, de véleményünk szerint helyes úton jár, amikor bizonygatja: a természettudományos materializmus egymagában még kevés ahhoz, hogy teljes világképet adjon az embernek, a marxista világlátásba szükségképpen beletartozik a szociovízió, az etikai valósághoz viszonyulás.
A költő-filozófus ezzel szemben igyekszik kizárni az erkölcsi nézőpontot, annak alapján,hogy a morál a marxizmus szerint „a termelés anyagi világának” a függvénye. Képlete az, hogy a marxizmus tudományos jellegű, „a proletárság felszabadításának tárgyi tudománya”, s így, aki marxista, az „a marxizmus szempontjából osztályoz, tehát megítélésének etikai formája és tartalma elvész” (405.old.). Szerinte nevetséges, „hogy olyképpen ítéljük meg a kapitalisták cselekedeteit, hogy azok akár a forradalmi, akár az ellenforradalmi mozgalom, akár valamely általánosság szempontjából erkölcsösek-e vagy sem” (406. old.). Ez az álláspont arra épül, hogy „a tudományos szocializmus természettudomány, hiszen a társadalom természet és nem elvont idea” (uo.).
A marxizmus klasszikusai tényleg beszéltek a társadalmi törvények „természettudományi pontosságáról”, a természet és a társadalom egységéről, de nyilvánvaló túlzás a tudományos szocializmust a természettudományokban, a társadalmat a természetben feloldani, s ennek alapján az emberi tettet egyszerű természettudományos ténynek venni, amely „csak annyiban etikai, amennyiben a tudományosság az” (uo.).
Már ebből a néhány felvillantott gondolatból is kitűnik, hogy ez a félmondatos idézetcsonk (még ha önmagában mélyen igaz is) – amennyiben nem jellemzi a közlemény fő mondanivalóját, amennyiben magának a cikknek a problémakezelése sem mindenben jellemzi a szerző egész gondolkodásmódját, sőt az idézett írás sem jellemzi lényegretapintóan az egész folyóirat irányulását – nem alkalmas a hazai magyar nyelvű haladó filozófiai gondolkodás jellemzésére.
József Attilának nincs szüksége arra, hogy ő legyen Gaál Gábor mellett a két háború közi „említésre méltó” filozófus, elég nagy bölcselő ő úgy is mint költő. A Korunk írógárdájának jelentős hivatásos filozófusai voltak, ha jellemezni kell a kort, akkor Lukács György irodalombölcseleti írásai, Sándor Pál marxista filozófiatörténeti tanulmányai vagy Jeszenszky Molnár Erik magasröptű bölcseleti értekezései a gazdasági válság filozófiai vetületeiről, az ellentmondásokról, a determinizmusról és így tovább, hívebb képet festenek a hazánkban magyarul megjelent korabeli filozófiai közleményekről, mint a nagyra becsült költő apró vitairatának egyetlen félmondata.
Mindebből kirajzolódik saját mulasztásunk. Abban, hogy a román nyelven megjelent hazai filozófia-történeti munkákban könyvből tanulmányba, tanulmányból könyvbe csupán ez a József Attilára való hivatkozás terjed anélkül, hogy más jellemzőbb hivatkozásokkal gazdagodnék, nagymértékben mi, magyar ajkú romániai filozófusok vagyunk a hibásak. Nem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy feltérképezzük, kellőképpen értékeljük és megismertessük saját filozófiai hagyományainkat. Márpedig ez a mi feladatunk, senki más nem végezheti el helyettünk.
Megjelent A Hét III. évfolyama 4. számában, 1972. január 28-án.