Na, egy kis oltásügyi híradó. Én, kérem, mint fele(se)lős állampolgár és jómunkásember, még április elején meg végén beadattam magamnak, ami jutott (szputnyik); jó erős, orosz szer, olyan, mint a kalinka vodka meg a vjatka mosógép találkozása egy behavazott szentpétervári boncasztalon, mindkét alkalommal elég keményen kigáncsolt a cucc, és most nem azt obligát lázról és mindenfájásról beszélek, hanem hogy napokra, sőt hetekre valahogy megváltoztam tőle, bambább lettem, lomhább, fáradékonyabb. Mindez nyárra elmúlt, – ismét a régi lettem, ahogy mondani szokás, csak néha éreztem úgy, hogy túlontúl régi.
Mivel nem hiszem, hogy jól állna nekem a lélegeztetőgép, csekkoltattam jó két hete, hogy mennyi bennem az antitest, ha már így meggyűrt a szputnyik. Hát kétszáz nyomorult igg vagy mi, ami pozitív, de ettől a „mérsékelten védett” csoportba tartozom csak. Ami persze a semminél jobb, de azért én abban reménykedtem, hogy csak úgy tombolnak bennem a harcrakész kohorszokba rendeződve az antitestek, szóval ha bejut egy adag tétova kovidvírus, azt alaposan körberöhögik, mielőtt nekiállnak ízekre tépni.
Jó, mondom, akkor egy booster oltásra előjegyzem magam szépen, és lőn. Tegnapra kaptam időpontot.
Múlt héten azonban végigtrappolt a családon valami nyavalya, lázzal, köhögéssel, orfolyással, satöbbi, Edit is itthon maradt szegény, a srácok is, én is elkaptam a hét közepére, csütörtökön tehát felhívtam az oltóközpontot, hogy mégsem kéne most a szuri, mert lázam van. Menjek csak oda, felelte a kedves hölgy, majd az oltóorvos eldönti, és ha még tünetes vagyok, ő ad másik időpontot, ez így egyszerűbb, viszhall.
Szóval bementem orrfújkálva és krákogva tegnap, kitöltöttem a papírt, hogy pl. volt-e az elmúlt két hétben akut lázam, mert ha igen, az kizáró ok; beikszeltem az igent, beadtam a papírt.
Aztán behívtak és kérdezték, hogy a jobba kérem vagy a balba, és hogy Pfizert vagy Janssent, hát, mondom, ugye volt ez a lázacska, és még most is izé. Pfizer jó? Hát jó. Balba. De nem lesz baj? Reméljük a legjobbakat, mondta az orvos.
Tulajdonképpen vidáman jöttem haza, ez is megvan, nekiálltam melózni, szkripteltem a musztert éjjel kettőig, amikor azt éreztem, hogy azonnal el kéne jutnom az ágyamig valahogy. A következő emlékem, hogy sötét van, fekszem, és valaki rázza az ágyamat. Aztán rájövök, hogy én vagyok az, minden porcogóm reszket, rettentő hideg és nehéz itt minden, mi a franc, ki kéne jutnom a hova is. Kijutok, berakom a lázmérőt, viszamászok, 38, 5. Bekapok egy algopirint, beájulok, felébredek, fény kéredzkedik be a függöny mögül, kong a fejem, mint egy repedt harang, a bőröm alatt kóboráram szaladgál, és a tagjaim eldöntötték, hogy leválnak egymásról, nekem kell őket görcsösen összetartani. Snitt.
Mondom a végét, az egész napom így telt, csak azért nem veszek be több gyógyszert, mert már undorodom tőle, meg minek, makacs a lázam, fázom, nincs agyam, ilyen szövegek odakenésére fussa , mint ez itt, max. Hogy ennek mikor lesz vége, és mi lesz mondjuk holnap, csak Isten tudja.
Én ugye nem vagyok szakértő, de szerintem gyulladt szervezetre ráoltani a Pfizert nem volt jó ötlet, probatum est. Lehet, hogy legalább egy hét kiváráshoz azért ragaszkodnom kellett volna, okuljatok belőlem.
Forrás: Újnépszabadság
