Balassa Tamás: Különös történések a Szondi utcából: a legtöbb sztori, az „összegyurcsányozás” húsz éve aktuális

Különös történések a Szondi utcában című animációival robbant be a YouTube-világba Levi néven. Sokáig azt sem lehetett tudni, ki áll a név mögött. Roznár Levente, a számítógépes animációval foglalkozó 26 éves motion designer a negyedik szatirikus, szókimondó videóját jelentette meg pénteken. Politikai tartalom kapcsán mindenki a saját álláspontjának keresi bennük az igazolásokat, pedig a humoruk és iróniájuk alapján nem lehet beskatulyázni őket – ez eminens értékük is egyben. Levente időutaztatott-ideutaztatott nemzeti hős Petőfije például, akit messiásként vár az ellenzék, a Partizán élő adásában egy röpke délután alatt haladja meg tíz nagyságrenddel az érett orbáni homofóbiát.

Eddigi interjúiból nem igazán derül ki: hogy érzi magát a huszonhat éves fiatalember a magyar közéletben, vetjük föl egy pesti kávézóban, pár sarokra a Szondi utcától. Mint mondja, kifejezetten örül, ha kiderül, hogy szerinte nem lehet egy párttal, egy mozgalommal, egy szervezettel vagy akár egy emberrel sem mindenben egyetérteni. – Szerintem az emberek ezt nem annyira szeretik elfogadni. Ez egy tök általános emberi jelenség: „én DK-s szavazó vagyok”, „én Kutyapárt-szavazó vagyok”, „én Tisza Párt-szavazó vagyok”, és minden, amit az adott párt mond, vagy amit az adott focicsapat csinál, „az nekem tetszik, azzal azonosulni tudok”. Én ezt nem gondolom így. Ez nem olyan népszerű vélemény, de ha szatíraként tálaljuk, akkor talán rájönnek az emberek, hogy „mégis tudok nevetni magamon is, és a másik oldalon is”. Nekem is jó, mert nem fekete-fehéren próbálok gondolkodni mindenről.

Az újságírónak – akinek a családjában is van szeretett, „utolsó vérig fideszes” megszállott, aki teljesen értelmetlen módon 1989 óta az, és nincs az a világraszóló botrány, ami eltántorítaná a narancssárga veszedelemtől vagy éppen a Zöld Sasoktól –, megnyugvás ezt hallani. Főleg olyan tizennégy év után, amikor a kormányzati „mi” és „ők” nyert polgárháborús jogot, és ahol egy kommunikációs pártigazgató a „mi a hazánkért harcolunk” mondatot megengedi magának. Hiszen akkor mi marad a többieknek, ha a haza már megint az „övék”, és nem mellesleg haza is viszik. Szóval szerintünk a kékért, a pirosért, a narancsért vagy bármiért vakon vérüket adók gyanúsak, de legalábbis nem segítik elő a nemzeti megbékélést.

– Hozzáteszem, nagyon jó – folytatja Roznár Levente –, ha az embernek van egy önmeghatározása, hogy „én liberális vagyok”, „én nemzeti érzelmű vagyok”…

– De az már nem jó, ha ezen az alapon irgalmatlan hülyeségeket is támogat valaki…

– Pontosan. Mérlegeld, ki mit mond, és attól még leszavazhatsz egy pártra, ha nem értesz egyet vele bizonyos kérdésekben. A politika mindig megalkuvás, kompromisszumkötés. De nem mindegy, milyen kérdésekben, és milyenekben nem.

Túl a feketén-fehéren

Roznár Levente jelenleg akaratlanul is márkát épít. Ezzel kapcsolatban – az animációk láttán és a fentiek alapján is – azt gondoljuk: nem kíván egyik politikai szekértáborban sem zászlóvivő lenni. Még az animációinak az ellenzékisége sem fogható meg magabiztosan. Sokkal komplexebb annál, minthogy „egy-ügyű” legyen. A világot szemléli, és azt karikírozza ki, érthető figurákkal és élethelyzetekkel. Mintha bizony ez művészet volna, szabad és zabolázhatatlan, tehát jó.

– Még kérni is akartam, hogy a pártpolitikát ne érintsük – mondja Levi. – Annyit talán mondhatnánk, hogy ellenzéki vagyok, de mivel manapság az ellenzékiség is nehezen írható körbe, nem mondanánk vele sokat. Ötpárti összefogás? Csak a DK, vagy csak nélküle? Ennek a vonalán nem akarok sehová tartozni. Kritikus vagyok a kormánnyal meg ezekkel az emberekkel is.

– Ha már fekete-fehér megosztás: kijelenthető, hogy a mai krónikusbeteg-közéletben a kormánynak ugyan nem kizárólagos, de nagyobb felelőssége van?

– Ebben is csak részlegesen értek egyet – magyarázza. – Tizennégy év jó lehetőség lett volna, hogy kormányzati pozícióból javítsanak a megosztottságon, de azt sem látom, hogy az ellenzék minden szegmense próbálna ellenállni neki. Nehéz persze, hiszen ha egyik fél így politizál, a másik nehezen tudja magát elkülöníteni ettől. A kormánynak mindig megkülönböztetett szerepe van. Most is. Amúgy azt gondolom, hogy a sárga, idegesítő faszi, Gyula karakteréből kicsit bennem is van. Fel tudja magát bosszantani és irritálja ez az egész, csak az a kérdés, hogyan kommunikáljuk ezt.

– Gyula meglehetősen vakhitű, szemellenzős ellenzéki.

– Igen. Nem mérlegel, vitahelyzetekben mindig nyerni akar, nem lát a saját igazától, és nem is próbálja meglátni a másik álláspontját.

– Ehhez képest Beni, a kis kék ember pragmatikus és érzelemmentes. Időutazás-szervezés közben is a kulcsmásolás érdekli.

Screenshot Roznár Levente motion designer „Petőfi visszatér 2024-ben és Partizán-interjút ad” című animációs filmjéből | Forrás: Roznár Levente

– Szeretném leszögezni, hogy ő nem a Kőszegi Ákos hangja. Nulla Kőszegi Ákos van benne. Sokan örülnek, hogy de jó, hogy ő az, pedig nem. Örülök ennek az értelmezésnek is, de nincs alapja. Az ő hangját több emberből kevertem, mesterséges intelligenciával, egyébként minden szereplőnek az én hangom az alapja.

Itt egy picit beszélünk még Levivel a vaksi ellenzékiségről, amiből bizony bennünk is akad nem kevés, miközben újságíróként nem örülünk a szakmaidegen elemnek. Nincs ellenzéki lapcsinálás (a kormánypártiság maga a nonszensz). Ha viszont egy túlhatalom túltolja, és betonozza magát befelé, akkor az ütvefúró is combosabb, amivel megállítani és lebontani szükséges. Főként, amikor Szegő százados, a telexes kamerát intézkedés alá vonó Szijjártó-testőr arra figyelmeztet: elmosódni látszanak a Magyarország–Kína-határok.

– Ezzel kapcsolatban felháborodottságot érezni nem egy fekete-fehér megközelítés. Ha bármelyik oldal csinál ilyet, azon fel kell háborodni. Az lenne a cél, hogy nevezzük nevén a felháborító dolgokat. Nem lehet mondvacsinált kamera-ellenőrzéssel, ráadásul agresszív modorban akadályozni az újságírókat abban, hogy a munkájukat végezhessék.

Egy Népszava-czikk

Levi szereti, ha a nézőknek saját értelmezésük van egy-egy jelenetről vagy epizódról. Megosztottuk tehát vele a sajátunkat, miszerint

Petőfi azért válik végtelenül rasszista, gyötrelmesen homofób fideszessé egy délután alatt, amiért a fél ország: a mindent elárasztó propaganda végez a benne lévő normalitással.

– Ez is helytálló következtetés, de én máshogy gondoltam – magyarázza Levi. Kifejti, hogy a XIX. századból sokakat hősként kezelünk, megkérdőjelezhetetlen figuraként, akivel mindenben egyetértenénk – és ezt mindkét oldal mondja, tehát eleve paradoxon. Szerinte ezek az emberek XIX. századi módon gondolkodnának. És akkor egy kis érdekesség a 151 éves Népszava kalandos múltjából: Petőfi szövegének gerincét az animációban egy 1902-es közlés adja. Ebben a szerző a korabeli közerkölcsnek megfelelő felháborodással Ferenc József huszártiszt, braganzai herceg viselt dolgairól, erkölcsi mételyben fetrengéséről rántja le a leplet.

– A korabeli Szájer-ügy volt ez, az Arcanumon olvastam A pederaszta című tudósítást. Kiderült, hogy a herceg Londonban férfiak társaságát élvezte, és micsoda fertő, hogy ilyen ember fogja az ország sorsát igazgatni, a törvény nincs tekintettel arra, hogy „a királyi vérből hülyék, homoszexuális bajokban szenvedő kretének is leszármazhatnak”.

– Nem vagyunk büszkék a stílusra, de 122 évnyi felmentésünk van…

– Nem rovom fel a Népszavának – mosolyog. – Nem biztos, hogy velejéig romlott emberek voltak, akik a századfordulón kicsit homofób hangokat ütöttek meg. Petőfinek sem rónám fel, ha lettek volna olyan gondolatai, amelyek a mai korszellemmel nehezen volnának összeegyeztethetőek. Az volt a társadalmi norma, és alkalmazkodtak hozzá. Ez borzalmas egyébként, és a mai közbeszédben nyilvánvalóan elítélendőnek kell tartani, ha hátrányosan különböztetnek meg embereket, akik nem tehetnek semmiről.

A Szondi utcai animációsorozat, bár sok tekintetben csapatmunkára, vidám sörözésekre vagy mókás dzsangázásra vallhatna, kizárólag Roznár Levente alkotása.

– Ez szokott a leggyakoribb megfejtés lenni – nevet –, és olyan jó volna, ha a haverokkal sörözve jönnének az ötletek. Ezzel szemben a valóság az, hogy sétálok az utcán, és jönnek velem szembe a történetek. Az első részről még a barátnőm sem tudott, és amikor három-négy nap alatt 15 ezren látták, akkor mutattam meg neki.

– És ez nem egy válóok? – kérdezzük, csodálkozva, hogy nem érdekelte a társa, a barátai véleménye? De ő nem érezte annyira fontosnak a „bugyuta animációit”. Poénból csinálgatta a vonaton. És azért sem mesélt a folyamatról senkinek, nehogy bármin változtasson a hatásukra.

– Már volt egy külső behatás – mondja. – A következő részben az egyik részeg karakter Hont András lett volna, de annyiszor megosztotta a tartalmakat, hogy mindenki azt gondolná, ezért teszem bele megint. Így most nem kerül bele.

Kétségkívül egyre menőbb lesz benne lenni az animációiban, és ciki kimaradni. Pottyondy Edina, akinek a karaktere szintúgy felbukkan, lelkesen posztolt Levi tehetségéről. De mi lesz például Magyar Péterrel?

– Az ilyen aktuális értelmezési tartományoktól próbálom magam távol tartani. Ha Hont kirakja, örülök, de Pottyondy Edina posztját zártam leginkább a szívembe. És volt egy, amit talán kevesebben ismernek, a Mézga Géza Apokalipszis Szekta. Az Instán futottak be karriert, 36 ezres közönséget építettek, nemrég húzták le a rolót. Amikor még csak két-három ember nézte őket, akkor kommenteltem hozzájuk, hogy kurva jó, amit csináltok, srácok. Ők aztán az első videómhoz azt írták, hogy „aki ezt csinálta, az a szívemnek kedves”. Örültem. Megpróbálom úgy csinálni, hogy ne valamiféle „fan service” legyen, ami után csámcsogni lehet. Azt szeretném, hogy valamennyire legyen örökzöld.

Nem biztos, hogy minden poén ülni fog öt év múlva is, de a legtöbb sztori, az „összegyurcsányozás” húsz éve aktuális.

Nehéz elszakadni

– Nyilatkozta, hogy sokan keresték munkalehetőséggel. Bejött valamelyik?

– A legelső rajongói levelemet egy Megafon-embertől kaptam, hogy dolgozzak velük.

– És mit írt vissza?

– Agyaltam, mit írjak, aztán annyi idő eltelt, hogy semmit.

– Nincs az az összeg?

– Nincs. Amúgy ez egy jó dolog volt. A Megafon is megkeresett, Pottondy Edina is hízelgő szavakkal osztotta meg a videómat. Egymással nagyon szemben álló értékek felől kaptam elismerő visszajelzéseket.

Mit nem adna Rákay üzletember, ha ezt egyszer az életében elmondhatná egy produkciójáról, gondolkodunk hangosan.

– Sok kedves kommentet kapok, adományoznak is. De a lelki támogatás különösen jólesik, ha valaki meg akar hívni egy kávéra vagy egy madártejre.

Roznár Levente a hét tervezett, hosszabb lélegzetvételű animáció között intermezzókat is készít apróbb ötletekből. A következő hosszabb rész június végén érkezik. Addigra lesz ideje befejezni a munkája mellett. Egy berlini social media cégnél dolgozik, most igazol egy bécsi kreatív ügynökséghez.

– Nem akarom elküldeni innen, jó, ha egy magyar fiatal Magyarországon él, bár nem teljesen értem – vetjük fel félig-meddig komolyan.

– Én se… – élcelődik. – Végül is kétlaki vagyok, olykor hosszabb időt töltök Berlinben, ahol prezentációkat, workshopokat tartok. Viszont itt tanít a barátnőm, itt vannak a barátaim. Nehéz innen elszakadni, bár én azért elég régóta tervezem. Egy kicsit megfojt, amiben benne élünk. Bár most, hogy kiélem magam az animációban, egyre inkább felfedezem, hogy ez az ország mennyire a részemmé vált, és mennyire nehéz elszakítani az embernek önmagától. Budapestet amúgy imádom. Ez egy fantasztikus hely.

Előképek Nepp Józseftől a Csupó-stúdióig

Roznár Levente az ELTE-n tanult filmelmélet és filmtörténet szakon, miután nem vették fel az SZFE televíziós műsorkészítő szakára. Másodszor már az utolsó rostáig jutott. Ezután gyakornoki pozíciókat töltött be tévécsatornáknál, médiafelület-vásárlásokat intézett. Az animáció a szíve csücske, Nepp József és Ternovszky Béla Mézga Géza-sorozatát korszakos műnek tartja. A kezdetben a Csupó-stúdióban készült Simpson család nyitotta ki a világot számára a közélet felé, de a fő influence-t az Adult Swim csatorna jelentette neki.

Megjelent a Népszava Visszhang rovatában 2024. június 3-án.