Igazán szürreális élményként a migrációs paktum ellen és a Sulyok Tamás mellett kiálló tüntetések vonultak be a köztudatba, ahol egy új dilemma tornyosult a dühös megszólalók fölé: miért nem lehet minden ideges exnerista és poszttraumás patrióta mellé pszichológust állítani. A kegyelemdöfést akkor vitték be a stand-up szakmának, amikor elénekelték a Tavaszi szél…-t, bejelentették, hogy tégláról téglára vesznek vissza mindent, és azzal lelkesítették egymást MP1B-pólókban: Ne féljetek! Vajon mire lesz elég a gyermekded sértettség? De főként: mire nem.

A korai háttérhatalom-mániákus Csurka István, a gyakorló hungarista Szabó Albert (micsoda távolságok, micsoda messzeségek) és a szimplán gazdabohóc Torgyán doktor munkássága óta vissza-visszatérő, de megnyugtatóan soha meg nem válaszolható kérdés: mit kezdjen a nyilvánosság az érdemtelen különcökkel. Nevezettek korában ráadásul sokkal izgalmasabb volt a kérdés, hiszen a cikkeket akkor még valóban újságírók írták, gondozták, szerkesztették, a 90-es évek első felében még kereskedelmi médiumok sem léteztek. Közösségi média és állami propaganda nélkül a (különféle értékrendű és jobbára felelős) szerkesztőségeken múlt, hogy mennyi teret adnak az eszetlen összeesküvés-elméleteknek. És nem sok teret adtak. Az első Orbán-kormány emelte kormányzati rangra a politika komolyságát megkérdőjelező kisgazdapárti őrületet koalíciós kényszerből, aminthogy akkoriban próbálkozott először a Fidesz a közpénzek párthoz csatornázásával is ún. országimázs címén. Később ebből nőtt ki az a nagybeteg jobboldali-konzervatív meggyőződés, hogy egy kormánypártnak nemcsak felségjoga fűződik a nyilvánosság elfoglalásához, de a média világa egyszersmind természetes élettere is. (Vö. Kocsis Máté visszafoglalja a Hír Tv-t a saját szavazótáboruk számára, vegyes technika, 2018.)
Hitvány kezelés
Látszólag hasonló a dilemma ezúttal is: mennyi felületet érdemes adni 7-800 (vagy akár több ezer, by Csacsi Németh Balázs) ember egyirányú mozgásának (patrióta terminussal mindközönségesen: tüncikézésnek, de ezt csak a történelmi utalás kedvéért írtuk le, nem fogunk rászokni). És a válasz ezúttal az, hogy a levitézlett próbaautokrácia zászlóvivőinek életjeleit közvetíteni kell. Részben tanulságosak, részben pedig látni érdemes, hogy az elmúlt 16 év jogtiprásának törvényi minősítését illetően állunk elemi vitában velük. Ha ugyanis igazuk van, akkor a Nemzeti Együttműködés Rendszere semmit sem vétett számosan magyarok millióinak integritása, becsülete, értékrendje, nyugalma és létezése ellen úgy a személyük, mint a közösségeik vonatkozásában. Márpedig a NER vétkes, és ezt 3,4 millió honfitársunk döntése teszi a megalapozott gyanúnál erősebbé (a bázis most már egy kicsit szélesebb, árad), jelenleg úgy 1,2 millió valóságtagadóval szemben (apad), Ami még mindig nem kevés, de a 73 százalék meg rengeteg.

De persze ez a nagy alkotmányozó többség nem arra való, hogy a nemzet bármely legitim alkotórésze ellen forduljon (mindegyik az, ami nem törvénysértően szélsőséges). Például nem arra való, hogy körültekintő listázás után ügynöknek nevezze, aztán betiltsa a digitális polgári köröket meg a digitális harcosok klubját. Ezzel szemben a nemzetinek nevezett szereptévesztés a családbarátként reklámozott tévelygésében előírta, hogy mindenki egyenrangú, kivéve a melegeket és a mozaikcsaládokat és az egyedülállókat és úgy egyáltalán: a másként gondolkodókat.
Nem erre való az embereket szolgáló közhatalom-gyakorlás, aminthogy arra sem, hogy 6000 milliárd forintot veszni hagyjon (és 20 ezer vagy 60 ezer milliárdot ellopjon) azért, mert szerinte egy nemzeti keresztény patrióta kormány még akkor is jobb egy baloldalinál vagy egy liberálisnál, ha lop, csal, hazudik. Nem jobb. Sokkal rosszabb.
Ezzel lett ki a gálája a 3,4 milliónak. A helyzet azért különösen tragikus, mert a hatalom a nemzet kitaszított részének az adóforintjaiból támadt a nemzet kitaszított részére. Már az sem helyénvaló, hogy úgy kovácsol többséget a politika, hogy ellenségképeket gyárt, és ezt az ellenségképet a saját polgáraiban (politikai ellenfeleinek vélt szavazóbázisában) találja meg. Az pedig végtelenül penetráns, hogy ezt a politikát közpénzből, tehát durván felerészben (bár nem az arány a lényeg) az ellenfelek pénzéből valósítja meg. A halmazati hátrányok is súlyosak persze, hiszen az ellenségképgyártásban bármit feláldozott a Fidesz: a genderdémonizálás miatt könyveket fóliázott és gyermekvédelmi népszavazásnak hazudott kampányt folytatott, és bármikor feláldozta Magyarország nemzetközi (és benne a jószomszédi) kapcsolatrendszerét egy kis népszerűség-növesztés érdekében.
És mindeközben egy pillanatig sem ódzkodott a féktelen és költséges szellemi környezetszennyezéstől sem. Közjavak, közkincsek, közügyek és közemberek hűtlen és hanyag kezelése. Vagy inkább hitvány.
Csacsi csúcstámadása
Mindezt slágvortokban azért vettük elő az ősbűnügyi kartotékok közül, hogy világos legyen a kontraszt a NER motorjainak és haszonélvezőinek másfél évtizedes működése, valamint a jelenlegi méltatlankodásuk képmutatása között. Nem lehet jogalap a köztéri berzenkedésre akkor, ha ilyen előzmények vezettek el a mai naphoz (megcsinálni persze bármit lehet, a tévedés emberi alapjog). Mi azt készséggel elhisszük, hogy Magyar Péter szembesítésének stílusa nem szívmelengető, de határozottan az az érzésünk, hogy nem a szívmelengetésnek van itt az ideje.
A szeretetország egy vízió, de színtiszta debilitás volna ezt a szőnyeg alá söpört bűnökkel és a szemrebbenés nélküli bűnösökkel elbábozni. Már csak a gyermekvédelemben elkövetett gondatlan (vagy nagyon is műgonddal elkövetett) veszélyeztetésre is a szégyenkezés sűrű és hosszú hallgatása lenne az egyetlen helyes fideszes válasz. A megbánás, a bocsánatkérés, az engesztelés, a jóvátétel. Mi azt nagyon is értjük persze, hogy a megbánás felérne egy beismerő vallomással, de hát éppen ez volna a lényeg. A tagadásban lehetetlen a dicsőséges újjászületés.

A Fidesz bűneiben lehetetlen a megújulás. A fiatalítás és a frakcióban elkövetett teljes sorcsere azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a felelősök elillantak, félreálltak, múlttá lettek, tehát ennyi: mehetünk tovább. De ez csak kirakatpolitika.
Gulyás Gergely tiszta keze (nem lopott semmit, persze, csak őrt állt a lopásnál, és nap nap után megszavazta, hogy a tolvajok nyomát bottal üsse az igazságszolgáltatás) csak az együgyűek számára jelent felmentést.
Balla György személyes sértettsége (mondják a szemébe, hogy bűnöző!) ugyanúgy szánalmas, mint a kilenc darab pénzszivattyúállásban legalább havi bruttó 7 millió forintot kaszáló Szűcs Gábor védekezése (miszerint: csinálja utána valaki ezt a rengeteg munkát).
Sokszor leírtuk: közpénzből propagandát működtetni csak fizikatudományi értelemben munkavégzés (energiát fogyaszt), amúgy erkölcsi értelemben aljasság. (Bűnszervezetben elkövetett parasztvakítás, aminek kell hogy legyen büntetési tétele.) Munkának tekinthetjük azt a pár munkaórát, amíg egy sötétben bujkáló jómadár megíratta a Tisza megszorítási tervét a mesterséges intelligenciával? Munkaidőben, munkavégzés közben és munkaviszonyban történt nyilván, de nem tudnánk elképzelni, hogy erre a munkára szakszervezetet alapít valaki, egyetemen kezdi tanítani a premisszát, vagy a munka ünnepén büszkén felvonul. Ilyen értelemben az álláshalmozó propagandista jóformán munkanélküliként töltött be kilenc álláshelyet.

Két nagy gondja van most a bukott puccsisták utódpártjának: ha kiderül, hogy a nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett hülyeségbeszélés nem működik tizenhat év után, mert (és ez egyúttal a második gond) nincs propaganda, ami bármit képes a valóság helyére állítani: Kósa Lajos nem stróman édesanyjának sertéstelepét, Mészáros Lőrinc közgazdasági zsenialitását, Szijjártó Péter jachtozásának nyaralási magánügyét, Tuzson Bence alapos „nincs-kiskorú-sértett”-kivizsgálását, a lélegeztetőgép- vagy a letelepedésikötvény-biznisz megokoltságát vagy éppen a katolikus egyház kilóra megvásárolt lojalitását (benne a papság kollaborációjának széles skáláját a függetlenségükért való őszinte aggódástól a Fidesz melletti idehirdetések politikai proklamációjáig).
És akkor jön a sértett „tömeg”, és visszaveszi a hazát tégláról téglára, péniszmarkolászós Tavaszi szél…-éneklés közben II. János Pál buzdítását skandálva.
Tényleg jobb volna, ha erről inkább egy kényelmes kereveten akarnának beszélni, megválaszolva a pszichiátria örök érvényű kérdését, hogy ez a magyarság életére törő liberális háttérhatalom és nemzetközi LMBTQ-lobbi ott van-e velük a szobában. Sosem jó érzés persze legitim polgárok egy csoportjával a bolondját járatni, de nehéz a Németh Balázs nevével fémjelzett patrióta realitásérzéket ennél komolyabban venni. Örök igazság: bölcs ember nem kapaszkodik Füles farkába, mert előbb-utóbb leesik. És ha a szamár tigris volna, nem nyúl, az sem látszik állékony krédónak.
Sulyok szűr mentén
A patrióta politikai bűncselekmény tetthelyének bűnjelei közül Sulyok Tamás jelenléte a legdermesztőbb. A térben meggyalázott gyerekek, Gucciba kövült tolvajok, hazájukra támadó propagandisták, és középen ott ül az inkább véletlen, mint vétlen köztársasági elnök. És nem érti. Felhorgadt benne a jogállam iránti kalandvágy. És akkor most szedjük picit darabokra az alibijét ennek a furcsa lénynek. Minapi nyilatkozata szerint Magyar Péter olyan ügyeket kér számon rajta, amelyekben szerinte semmiféle megszólalási kötelezettsége nem volt. Ez egy tetemes tévedés.
A nemzet egységének kifejezése nem akkor válik megszólalási kényszerré, ha a mindenkori kormányfő láncfűrésszel vagy Waffen-SS-alakulattal kergeti a baloldali honfitársakat, hanem akkor, ha úgy vélekedik nagy (vagy bármekkora) nyilvánosság előtt, hogy a baloldal a nemzet balsorsa, vagy hogy mindig ráront a nemzetére, amikor csak teheti, és különben is kiirtandó poloska.
A közveszélyes metaforahasználat élénk történelmi példák alapján pár lépésre van csak a nemzeti szuverenitásvédelem jegyében elkövetett taktikai tisztogatástól. Az államszervezet demokratikus működése feletti őrködés sem akkor válik akut cselekvéskényszerré, amikor a TEK átveszi a parancsnokságot az államigazgatási szervek fölött, hanem akkor, amikor kormányzati hátterű csuklyás verőemberek járnak tüntetésekre kormánypártot „védeni”, vagy amikor a nemzet érezhető többségének (vagy tulajdonképpen bármekkora részének) a létezését alkotmányvédelminek nevezett titkosszolgálatok próbálják megfojtani.

Sulyok úr, tényleg rém kellemetlen, hogy nem vette a kalapját 3,4 millió választó megfizetési felszólítására, és tényleg nagyon kínos, hogy valamiféle teljesen indokolatlan önérzetből a maradást választotta. Akkor kellett volna védeni a jogállamot, amikor nem volt, és az ellen, aki felszámolta: az újévi mókaként szikrázó áderság-novákság az államfői szerep teljes félreértése. A magyar alkotmányos hagyományokban teljesen egyedi, mondja Sulyok, hogy a magyar miniszterelnök lemondásra szólítja fel a magyar köztársasági elnököt? És azt vajon miért nem érzi a magyar alkotmányos hagyományokban teljesen egyedinek, hogy egy bűnszervezet megpuccsolta a nemzetet? De hogy mást ne mondjunk: az államfő tétlenségének borzalmát elsősorban nemcsak az államfői jogosítványokból, hanem az állampolgáriakból is le lehet vezetni. Akinek bűncselekmény jut a tudomására, kötelessége azt jelezni.
A Fidesz kizárólagos hatalomgyakorlásra törekvő felépítménye adhatott volna okot számosan gyanúra: ebben csak névleg lehetett bárki közjogi méltóság.
Az emberi méltóságot már csak egy bocsánatkéréssel lehetne megóvni, de a nyomorult Sándor-palotai szűr mentése nem tartozik ezek közé.
Megjelent a Népszava-online Visszhang rovatában 2026. június 14-én.