Kis magyar sztornográfia

Vannak arra utaló érvek számosan, hogy Balla György munkásságát csak annyit kellene a sajtóban hírlelni (az államalapítás ünnepén különösen), amennyit a gyomorfekély biokémiai folyamatairól írnak a közéleti lapok. Vagy hogy picit se legyünk méltatlan metaforával vádolhatók, amennyit a nyeretlen lottószámokról cikkeznek: semennyit. Kiábrándító, érdektelen, és kicsit sem kedves ez a munkásság a mi ünneplőbe öltözött lelkünknek. Számos érvvel szembe menve mégis teszünk egy hamvába holt kísérletet arra, hogy felmutassunk valami tanulságosat a második ezredévének küszöbén átesett magyarságunk számára. Miszerint minden csúfság elkopik, megszűnik, feledésbe merül egyszer, és Balla Györgynek is bizonyára van szerethető oldala, a családfő, az apa, a fiú, vagy éppen a szentlélek, ami segít nekünk meglátni benne a jót. Egyszer csak.

Persze, nincs olyan monstre akadály az alaptörvényben, és az ismét demokratikus negyedik köztársasági alkotmányban sem lesz, hogy minden magyarnak szeretni kell a többi magyart. Egy ilyen kötelem számos problémát felvetne. És nem is csak azért, mert Bayer Zsolt, Bede Zsolt, Tirittyán Zsolt, Németh Zsolt, Semjén Zsolt nem szeretné, ha szeretnénk őket (a felsorolás közepén lett tudatos a „zsoltüje trámváj”, és értemet is nyer hamarosan), hanem hogy mi magunk sem rajongunk a gondolatért. Annyi nagybeteg beszély és eszetlen gyűlöletkeltés emléke tolul elénk a Keblemre, Magyar! fikciós pillanatát elképzelve, hogy a fele is sok volna.

Hogy a taknyán és nyálán kirángatott magyarok istene ne hímezze faliszőnyegre az ékesszólásukat „gusztus huszadikán”, ami „itten van”!

De hogy jön ide Balla György? Ékes szavak szárnyán, hogy máshogy. A parlamenti képviselő néhány nappal ezelőtt büdös komcsizta le Baka Andrást a Józan ész és a Fidesz-frakció nevű (science-fiction a javából) YouTube-csatornán. Ez az a stúdió, ahol a (mélyfúrásban feltétlenül) nagy munkabírású Németh Balázs a kampányban hozta össze a százezres digitális polgári körökhöz és a Fidesz hatalmas előnyéhez képest csekély nézettségű interjúit. Most már Bende Balázs ül a helyén, aki az MTVA egykori vezető külpolitikai szerkesztőjeként szerzett elévülhetetlen érdemeket a totalitáriushatalom-gyakorlás médiájának megteremtésében. Bende készítette a „kérdésekkel provokál az újságíró” tematikában elhíresült lejáratóriportot, amely az Orbán-Salvini-Morawiecki találkozó felől érdeklődő osztrák kollégára adott össztüzet. És ő közölte Németh Zsolt (Pitbull) oldalán a 2019-es EP-választások előtt, hogy a közmédia nem az ellenzéket támogatja, és akinek ez nem tetszik, azonnal adja be a felmondását. Működése alatt a riportokat „ideológiai szempontok szerint ellenőrizték és összhangba hozták” a kormány nézőpontjával, ahogy ezt egy későbbi kollégánk mesélte.

Az MTI működését feltáró részletes dokumentum láttán nem kérdés: olyan cenzúra működött Orbán országában, ami után még a „komcsik” is megnyalták volna mind a tíz ujjukat, és Balla úr eben a rendszerben szorgos nemzeti manóként nyomogatta a gombokat egészen 1998 óta.

A képviselő most arról emlékezett meg minden józan eszét összeszedve a műsorban, hogy a „büdös komcsi” Baka a 2011-es felmentése után elszaladt a nemzetközi bírósághoz, jogerősen pert nyert és „felmarkolt egy csomó pénzt.” Pedig, mondta, neki a Legfelsőbb Bíróság Kúriává alakulásával egyszerűen csak megszűnt a munkahelye. Ezzel szemben a valóság az, hogy Bakának azért kellett a posztjáról távoznia, mert túlságosan élesen kritizálta az Orbán-rezsim igazságügyi rendszert átalakító javaslatait. Tehát

Bakának azért kellett mennie, mert tett valamit az önkény ellen, Sulyok Tamásnak pedig azért, mert nem tett ellene semmit. Ég és föld, szokták mondani. 

A visszamenőleges hatályú, személyre szabott jogalkotás persze se így, se úgy nem elegáns, de a latrina lapátolása semmilyen körülmények között nem szokott elegáns lenni. Márpedig a Fidesz illiberális rendszerét ahhoz nem kell laborvizsgálatnak alávetni, hogy ez belátható legyen. (A konkrét bűnök és bűnösségek megállapításához viszont kell.) Elég, ha csak arra a 400 milliárdra gondolunk, amit a haveri polgári köröknek és civileknek kiosztottak országszerte, direkt vagy indirekt a kampányolást támogatva. Leánykori nevén ez lehetett „a politikai rendszer kulturális korszakba ágyazása” (Orbán, 2018, Tusnádfürdő), de innen nézve inkább tűnik hűtlen kezelésnek és költségvetési csalásnak, ahogy az NKA 17 milliárdja ügyében is ilyen gyanúnál tartanak jelenleg.

És akkor Balla képviselő büdös komcsizik (pedig nem minden fideszes Zsolt, és egy fideszes sem bogár, lásd fent), miközben kikéri magának, hogy a Fideszt mint pártot en bloc maffiázza le Magyar Péter. A helyzet úgy áll, hogy a jelek szerint egyszerűbb lenne a tisztes keveseknek bebizonyítani, hogy nem tapad a kezükhöz közpénz. Bár azt is meg kell kérdeznünk kellő tisztelettel, hogy mégis ki a bánat felelős az Orbán-rendszer elhajlásaiért (leginkább maga felé hajlott a Párt keze), ha nem a bátor százharminchárom, no pláne, százharmincöt?

Ruff Bálint szavait idéznénk, aki akkor még politikai elemzőként mondta megindultan a választás éjszakáján: ő lesz az utolsó, aki a megbocsátás rögös útjára fog lépni, annyi embernek tette tönkre az életét tizenhat év alatt a hatalom és az ő zsoldosai. 

„Akiket elüldöztek, megaláztak, pellengérre állítottak, szorongásba, betegségbe hajszoltak. Ezt sose feledjük el! Ne kövessük el azt a hibát, amit 89-ben az elődeink elkövettek”, hogy ezekre a bűnöket legyintenek. „Az az aljasság, az a szemétség, amit ezek az emberek elkövettek az elmúlt tizenhat évben, arra nincsenek igazából szavaim.”

Hogy is mondta Orbán? A baloldal a balsors a Himnuszban? Ebben sem volt igaza, hogy finomak legyünk, és urak: a balsors a kevés összenemzeti termék egyike. Ahogy az egyfelé utazás is az lehet egyszer. Ballasztokkal együtt, aminek egyik magyar érzi a másikát századok óta. Pedig nem a másik a ballaszt, hanem maga a gondolat az. Ezt a súlyt érdemes volna letenni végre.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. augusztus 20-án.