A Zeiss Művek 125 éves. Ha azonban fölteszem a szemüvegemet és jobban megnézem a híradást, akkor 125 és fél év jön ki eredményül. Ugyanis Zeiss Károly – a mi Zeiss Károlyunk – 1846. november 19-én alapította műhelyét. Talán megkérdezi valaki, hogy tulajdonképpen kik is vagyunk mi, akiknek a nevében beszélek és ünnepelek. Válaszom egyszerű: a rövidlátók szemszögéből szemlélődöm és ünnepelek.
Természetesen a távollátók is föleleveníthetik Carol Zeiss emlékét. Sőt joguk van ehhez a mikroszkóppal bánó szakembereknek, számtalan mérnöknek, tudósnak – a csillagászokat sem mellőzve –, mikor a lehetséges ünneplő közönséget megnézzük az évforduló prizmáján keresztül. Noha rosszul látok, mégse szeretném, ha a modern optika és a tudománytörténet egyik hősét a rövidlátók sajátítanák ki.
De van ebben valami elgondolkoztató, hogy a csiszolt pontosság születésnapját éppen egy rövidlátó pillantja meg – félévnyi pontatlansággal. Szerintem ez így hiteles, így ünnepelhetjük illően a hajdani mestereket és tudósokat, akik végül is az élesen látó szemet tették élesebbé. Elméletet teremtettek, de ami több ennél, ipart az elmélet alkalmazására. A tökéletes üveg, az eszményivé csiszolt felület engedelmessé tette a fénysugarat. A tünemény, amely hasonlatul kívánkozott az ész, a szárnyalás és boldogság mellé, a születő nagyüzem alkotásainak szolgálatába szegődött.
Ezekre a törékeny gyártmányokra épült a növekvő kutatás és tudásunk büszkesége. A tökéletes üvegek hozták rokonságba a sejt vizsgálatát és a csillagászatot. Zeissék munkája vagy munkamódszere nélkül közelebb lenne mindenütt a sötétség. Pontatlanabb lenne ismeretünk a térről, pontatlanabbul tudnánk az időt. Az időt egyébként így sem tudom eléggé pontosan. Jelenleg hat hónappal később sikerült megállapítanom a Zeiss Művek évfordulóját. De ez bátorításul szolgáljon, mert mennyit késnék, ha még nagy pontosságú optikai eszközök se születtek volna a földön?
Ismert dolog, hogy késtünk a hűbériség megszervezésében, s még inkább késtünk a fölszámolásában. Késett a gyárak születése, a munkásbiztosítás, késett a védőszemüveg is. Holott azt nem is a Zeiss Művek készítik. Fleming fölfedezését sem tudtam megünnepelni, nemcsak ifjú korom miatt. De gátolt ebben a háború is. Ezért a penicillin fölfedezéséről csak esztendők múlva értesültem. Késett a Coca-Cola is. Amíg kábítószer volt, csak a sajtóban olvastam róla. Akkor érkezett hozzám a maga, valójában, amikor már feltehetően elromlott az íze, és olyan lett, mint a megerjedt limonádé, amihez – hogy eltereljék a figyelmet az áru végzetes hibáiról – még tintát is kevertek.
A kalandfilmek is késtek. Csak akkor jutottam ezen híres alkotásokhoz, amikor halálosan unalmasakká laposodtak. Megnéztem egy effélét, és az egyenletes fegyverropogásban elaludtam. Mondanom sem kell, hogy a teremőr késve ébresztett fel.
Úgy hiszem, szép és felemelő, ha Zeiss művét lelkes pontatlansággal ünnepelem. A korszerű optika ugyanis a pontatlanság megmérésével kezdődik. Vallomásom bizonyára tetszenék a művek hajdani mesterének. Körülbelül tudná, milyen műszerekkel javíthatná meg látásom késedelmét. Talán, ha Zeiss Károly olvashatná soraimat, számításokba mélyedne, és egy tökéletesen csiszolt lencsével válaszolna. A pontatlanságon ugyanis tudna segíteni. De a tények mellőzésén már nem. A tökéletes lencse eleve megköveteli a látás őszinteségét.
Megjelent A Hét III. évfolyama 19. számában, 1972. május 12-én.
