Szigorúan védik a sequoiát, Észak-Amerika óriás fenyőjét. Ezek szerint nemcsak a gyöngéket kell védeni az erősektől, hanem az erőseket is a gyöngéktől.
Kétségtelen, hogy az oroszlán – az állatok legitim királya – cudarul bánik el a szegény fűevő zebrákkal. De ha a zebrát humánus szempontokkal az oroszlán fölé rendelnénk, valószínűleg az oroszlánt is védeni kellene. Legalábbis előzmények híján nincs biztosítékunk arra, hogy a fűevő megértőbb és türelmesebb lenne a kiszolgáltatott oroszlánokkal.
Láthatunk agresszív fenyőt, amely elfogja a fényt és ezért nem nő fű a tövében. És láthatunk agresszív füvet, amely elsenyveszti a fiatal fenyőfát, hogy nem nő arasznyinál magasabbra.
A tárgyilagos védő helyzetét mindez megnehezíti: a nagyot a nagyságban, a kicsit a törpeségben kell védenie.
Beavatkozása nem részrehajlás, hanem az élet egyensúlyának fönntartása. Valamiféle paktum és áttekinthetetlen megalkuvás. Ebben a hallomásra kárhozatos tudományos opportunizmusban az egeret azért kímélik, hogy ne pusztuljon ki az amerikai bölény, a bölényt pedig azért, hogy ne verjen föl mindent a fű.
És a vég nélküli láncban minden élőlénynek szerepe van, ha valahol megszakadna a sor, világkatasztrófa állna elő, a halak szárazon maradnának, a madarak pedig nyakig úsznának a vízben.
Leírásom lehet, hogy pontatlan, de az összefüggés valamihez hasonló, legalábbis ilyesmit számított ki egy komputer, amelynek a kérdést föladták. Semmit sem lehet kipusztítani beláthatatlan következmények nélkül.
A sequoia védelmét azonban nem tudom mi tette szigorúan szükségessé. Talán a mammutfenyő pusztulása kihatna az egerekre és elszakítaná a biológiai láncot. Esetleg keserű lenne utána a méz.
Az élettan tudósai, akik fönn akarják tartani a növény- és állatvilág status quo-ját, a leghatározottabban kitartanak álláspontjuk mellett. De nincs kizárva az sem, hogy a mammutfenyőt egyszerűen azért védik, mert szép. Bár ez a megokolás nem egészen biztos – hiszen a korszak embere a szépséget anyagi haszon ellenében általában kész átváltani torzra és visszataszítóra. Venust háromorrúnak rajzolják és az idő hőseit kockafejjel örökítik meg – mégis higgyük, hogy ezt a látásmódot nem terjesztik ki a természetre.
A sequoiát zord hatalmassága és a látvány gyönyörűsége miatt kímélik. Minden valószínűség szerint sikerül megóvni ezt a csodafát, amelyet távoli geológiai koroktól örököltünk.
Itt csak azt akarom elmondani, hogy vannak helyzetek, amikor a mammutfenyő oltalmazása meghaladja az emberi erőt. Szülővárosom egyik hajdani püspöke a fák különleges barátja volt. A mendemondák szerint sokkal többet tett a fákért, mint a szegényekért. Ez a nagyúr három sequoiát hozatott Amerikából, és elültette rezidenciájának kertjében. De a sok-sok évtized alatt az óriásfenyők semmit sem növekedtek. Vagy a föld nem volt megfelelő, vagy évszakjaink váltakozása nem kedvezett. Csenevészek maradtak, vékonyabbak, mint az akác. A velük egyidőben ültetett jegenyék már az égbe nyúltak, a gesztenyék elterebélyesedtek, a fűzfák elnyerték tiszteletreméltó formájukat.
És egy zavaros időszakban, amikor nehéz volt a természet védelmére gondolni, kecskék szabadultak be az arborétumba. A sátánra emlékeztető állatok megkímélték a jegenyét, a gesztenyét, a fűzfát, vidékünk hatalmasságait. Kizárólag az óriásfenyőket ették meg. Hiábavaló volt a püspök jó szándéka és a mi természetvédelmi igyekezetünk.
A város mammutfenyő nélkül ébredt. Rendkívül nehéz volt eldönteni, hol követtük el a hibát a természetvédelemben. A mammutfenyő hiányos védelmében-e vagy a kecskék tenyésztésébe? Avval, hogy kicsik voltak a sequoiáink vagy avval, hogy nagyok voltak a kecskéink? Akkor vétettünk-e, amikor az óriásfenyőket nem tápláltuk különleges vegyületekkel, vagy akkor, amikor kecskéket tápláltunk közönséges fűvel? Valószínűnek látszik, hogy ahol nagyra nő a kecske, ott kicsi marad a mammutfenyő.
De mammutfenyőnek nevezhető-e az, ami olyan vékony, hogy a kecske meghajlíthatja és megeheti?
Úgy hiszem, egy légió botanikus se védhette volna meg a sequoiát. A kecskék csak bevégeztek valamit, ami a fák elültetésével kezdődött. Sőt, kapóra jött rút ábrázatuk és gyanútlan kártevésük. Ha a bűnös kecskék nem pusztítják el a mammutfenyőt, valószínűleg senki se tudná, hogy miért nincs mammutfenyő a városban. A mekegő sereg így védte meg a természetvédők jó lelkiismeretét és illúzióját.
Most, hogy a mammutfenyőt szülőhelyén védik, sajnálom a védett területek kecskéit. Mert ott azok fognak kipusztulni, irgalmatlanul, éhségtől kidülledt szemmel. Meglakolnak egy más világrész kecskéinek bűneiért.
Megjelent A Hét II. évfolyama 23 számában, 1971 június 5-én.
