Párizsban, amelyre a történelem folyamán sokszor vetettük, vagy szerettük volna vetni vigyázó szemünket, nemrég munkába állították az első jövendőmondó kibernetikus gépet. Tíz frankért egyszerű jellemkép, húsz frankért a jövő tarka képe vásárolható. Vagyis úgy megy ez látszatra, mint Veöress Sándor tündéri kutyakereskedése Harap utca 3 alatt. Mi, akik bal szemmel a fogyasztó társadalom nehezen érthető kavarodásaira figyelünk, szeretnénk vásárolni jövőt is, meg kutyát is.
Bár valahogyan sejtjük, hogy a kutya nem megyen együtt az efféle jövővel. A kutya megeszi a kibernetikus jövőt, amit a csodagép jósol. Ráveti magát hozzánk való hűségből. Holott a plánétás komputer kétségtelenül ügyes találmány, mert tartalmazza emlékezetében mindazt, ami a jellemünkben és a sorsunkban gépies.
Sok száz kedves jövendőmondó papagáj lelkes fáradozását helyettesíti, munkanélküliségbe taszítva horgas csörű szárnyas barátainkat. Az is bizonyos, hogy a gép egyszer s mindenkorra kiküszöböli vásári madárkáink balfogásait. Nem jósol a deres hajú iparosnak amerikai milliomos férjet, sem a magamfajtának labdarúgó sikereket. Vagyis a gép leszámol a maradék reménnyel amiért egyáltalán érdemes volt plánetát húzni, jövőnk felől kíváncsiskodni. A gép nem látja sorsunk drámai fordulatait, filmszínésznővé válásunkat, születő ikreinket, hosszú tengeri útjainkat, vagyis azt, amiről csak egy sokat megélt papagájnak lehetett sejtelme.
Sajnos a plánétás komputer megszerkeszthető, mert az egyének sorsában mindig volt valami gépies. Úgy tűnhet, csakugyan egy masinéria intézte az emberek sorsát, aszerint, hogy hol születtek és mikor. Látszat szerint is ez a sorsmotolla csávázta fel a szálat rólunk, bábokról. A csodálatra méltó görögök, a történelem félistenei már sejtették a gép létezését. De nem motollának, hanem három fonóasszonynak képzelték, humán-természetű gyermekességükben. Holott látszat szerint egy gép forgatott bennünket, s aki nálam egy évvel idősebb volt azt háborúba küldte, saját évfolyamát pedig gépiesen ejtette vissza. Máskor válogatott vallás, nemzetiség és származás szerint, fölemelt, ledobott, megsemmisített vagy oldalt hajított, mintha a sorsok fölött gondolkodni akarna.
De nem gondolkodott, hanem egyszerűen hiányzott az utasítása. Esztelen elektronikus agya nem volt képes fölfogni bizonyos eseteket. Nem fogta fel például azt, ha valaki keresztény volt és Krisztusban is hitt, vagy ha egy emberi lény azt mondta, kész meghalni a jövőért, és valóban kész volt meghalni a jövőért. Ilyenkor megállt a masina esze. Az ilyen eseteket félrelökte, mert nem volt utasítás, hogy ezek mifélék. Én is, millió társammal együtt, mindig tudtam a személyi adataimat. Tudtam, hogy a sorsom: a hazám. és a sorsom: a nemzetiségem. Sorsom: a hitem, és sorsom: Európa. Sorsom: a szülőföldem, és sorsom: a mindenség.
De hát mit sejthet erről egy gép? Nem kívánok a plánétás géppel vitázni, főként azért nem, mert a csodálatos szerkezet erre nem alkalmas. Ha én bíráló megjegyzést fogalmazok, a gép arra is csak jövőt mond. Esetleg, hogy a bírálatomnak nincs jövője. Egykedvűen és belső meggyőződés nélkül. Tehát eleve fölényben van, mint a vitát unó magasabb személy, amíg az alacsonyabb személy, az eljövendő vesztes, ilyenkor természetesen izgatott.
Legyek vesztes a jövő előtt, de megmondom a véleményemet az egyetlen igaz, meg nem ismétlődő jelennek, amely az enyém. Nem hiszek a számító jövendőmondóknak. S nem hiszem, hogy olyan a jövő, mint ahogy a számító béljósok és madárjósok kivetik cinkkelt szárnyú madaraikból, barmok kitépett üres szívéből. A gép végső eredménynek hirdeti a sorsot, holott a sors csak cselekedetünk indulási pontja. De hát mit sejthet erről egy gép.
Bizonyos, hogy pontos adataiban, beadagolt összefüggéseiben nem ismerhetünk többé magunkra. Pedig hosszú tengeri útjaink, filmszínésznői pályánk, jövő labdarúgó sikereink többet vallanak rólunk a kiszámítható adatoknál. Ha nem is eredményeinkhez, de a vágyainkhoz konyítottak valamit a melegszívű papagájok. Gyertek rövidlátó, munka nélkül didergő madárkák, és szálljatok jövő felé tárt karjainkra.
Megjelent A Hét II. évfolyama 1. számában, 1971. január 1-jén.
