Érdekes statisztikát olvastam a svájci órakivitelről. Eszerint az olcsó svájci órák tömegét az iparilag fejlett országok lakói vásárolják, a nagyon drága órákat pedig a szegény országok lakói.
A drága és az olcsó óra között elvileg az árban van különbség: egyébként mindkettő az időt méri. A másodperces eltérések a gyakorlati életben nem számítanak. Nem valószínű, hogy az óra tulajdonosa a csillagászati időre kíváncsi. A csillagászati idő kiszámítása különben a kronométerek esetében sem egyszerű. Tulajdonképpen a legkönnyebb eljárás, ha a tudásra vágyó egyénasztalára helyezi kronométerét és föltárcsázza a helyi csillagvizsgálót.
Az eljárás tanulságot hordoz: a jelen világában a föld pillanatnyi helyzetét se lehet könnyen meghatározni egyéni úton. De mi lehet a lélektani oka a szegény országok óratiszteletének? Köztudomású, hogy az iparilag visszamaradt társadalmak nem becsülik az időt. Negyven nap – negyven év vagy ezernyi – mondotta hajdanában az Úr, aki egyben az ott élő emberek gondolkodását is kifejezte.
Az a világ, amely az órát a nap állásával mérte, az évet pedig a terméssel – nyilvánvalóan nem sietett. Nem is volt hová sietnie, nem volt hatalma sem a nap, sem a gabona érése fölött. De valószínűleg volt díszes klepszidrája. Nem azért, hogy nézze, hanem hogy mutassa. Evvel bizonyíthatta szorgalmát, jó szándékát és takarékosságát.
Jelenünkben siet az építés, a munka, az emberi terv. Siet az évszázad. De nem siet sem a csillagos ég, sem az emberi szív. És végképp nem sietnek az órák. Mint kiderül, az iparilag fejlett társadalmak lakói a karjukra nézhetnek és megtudhatják, hány óra van. Az elmaradottak pedig szintén karjukra nézhetnek és láthatják, hogy mennyire gazdagok.
Az óra mindkét esetben pontosan jelez, hol percet, hol svájci frankot. Szomorú idő lehet a svájci frank. Nem kívánom szidalmazni a nemes nyugati valutát. Számomra még rejtélyes válságtünet, fölugrása, zuhanása sem jelent valamilyen megfogható tüneményt. A svájci frank valahol a sztratoszférában éli titokzatos pénzügyi életét, ugrálásai, esései, egész valutáris lüktetése a sarki fény birodalmában játszódik le.
Tehát egy pillanatig se állítom, hogy a svájci frank nem finom pénz, és kétszer kell szakértelemmel megharapni, amíg az ember egyszer fizetési eszközként elfogadja. Pusztán azt kívánom megállapítani, hogy a svájci frank nem jó, nem pontos idő. Sőt: egyáltalán nem lehet vele időt kifejezni, mert egy tucatból se lesz hajnal vagy dél. Aki tehát az órát azért nézi, mert az gazdagságot jelez, föltehetően nem fog látni semmit. Az óra ugyanis csak azoknak jelzi a jólétet, akik az időt akarják vele mérni. De éppen azokat érdekli kevéssé az óra üzleti ára.
Bár nem valószínű, hogy valaki eszmefuttatásunk hatására olcsóra cserélné drága óráját vagy a folyóba dobná óriás arany pecsétgyűrűjét, mégis gondolkodnunk kell a javak értékéről. Az órának tulajdonképpen időt kell jeleznie, a rádiónak szólnia, a képnek ábrázolnia, a kalapnak védenie, a széknek ülőhelyet adnia, a helyiségnek embereket kell befogadnia, a mondatnak pedig valamit kifejeznie.
Ezen kívül lehet egyéb is: de az vagy divat vagy nyomorúság.
Megjelent A Hét II. évfolyama 44. számában, 1971. október 29-én.
