Bajor Andor: Nem hiszek a kőkorszakban

A tudósok – akik a Föld legrejtettebb zugaiban is elterjedtek – Mindanao szigetének dzsungelében fölfedeztek egy kőkorszakbeli viszo­nyok között élő törzset. De a törzs tapasztalatlansága mégsem lehet annyira tökéletes, mint ahogyan a néprajzi szakértők mondják. Ugyan­is pánikszerűen menekültek a fölfedezők elől. Holott történeti megfelelőik – az elmúlt kőkorszak emberei – a néprajztudósok elől sohase menekültek volna, hanem inkább agyonverték volna azokat. Ez az árnyalati kérdés nem érdemelne szót egy magamfajta laikustól. Nincs jogom, hogy beavatkozzam a tudomány köztársaságának belügyeibe. De amiről a továbbiakban értesülhettünk, az már nem a szaktudomány kérdése.
Ugyanis a fölfedezett törzset tudatosan elszigetelik, majd megakadályozzák, hogy a jelenkor használatos eszközei eljussanak hozzájuk, beleértve a legkezdetlegesebb kést is. Nem mintha a tudósok a kőkorszak fiainak életét féltenék a vastól A hír arról is beszámol, hogy a dzsungellakók élete enélkül is rövid, a nehéz körülmények hamar végeznek velük. A törzs annyira fél mindenféle ragálytól, hogy sorsára hagyja betegeit. Tehát az elszigetelés oka nem a civilizáció hátrányainak vitatható belátása, hanem a tudományos megfigyelés, az őstörténet alaposabb vizsgálata. A törzsélete és tagjainak halála hozzásegít egyes tudósokat a hajdani világ pontosabb megismeréséhez.
Bennem először is az ötlik fel, hogy vajon szükséges-e minden áron megismerni a kőkorszakot? Hány ember oktalan pusztulását – és ami legalább annyira lázító –, tengődő, embertelen életét szabad tétlenül végignézni a kőkorszak érdekében?
Vajon az igazi tudomány nem az egész emberiség tulajdona? Ki lehet-e zárni belőle egy törzset, avval a lelkes bejelentéssel, hogy a törzs eszményien tudatlan? És vajon a különös kutatók valóban a kőkorszak igazi vonásait tárják-e végül a világ elé, nem pedig inkább egy bizonyos fajta tudomány emberfölötti közönyét? Ez az elvont tárgyilagosság a mi századunkban ölt káprázatos formát; holott ma a legkorszerűtlenebb.
– De gyerekek! Hisz ez a leggyönyörűbb fizika – mondta az atombomba egyik jégfejű tudósa, két város pusztulása előtt. Az árnyékká tűnt emberek láttán se mondhatott volna egyebet. Hiszen az emberek kicserélése árnyképekkel szintén a fizika elgondolkoztató jelenségei közé tartozik.
Fosszátok meg a tudományt erkölcsi alapjaitól, eredendő céljától, és előttünk áll egy sajátságos, modernnek hirdetett szemlélet. A baktériumfegyver az ő fogalmaik szerint valószínűleg gyönyörű biológia, a rizsföldek pusztító szere pedig gyönyörű vegytan.
Nincs elég tudásom, erőm sincs az ítéletre. Lehet, ezek a tudósok azt sem tudják, miféle hatalomnak segítenek és mi célból. Csak a gyönyörű néprajz tudósainak jóhiszeműségét vonom kétségbe, ők ugyanis tudják, milyen létbe szigetelik a dzsungellakókat, hiszen ők maguk írták le a szerencsétlenek félelmeit, öntudatlan, de annál kiáltóbb nyomorát. A fölfedezések korának hódítói sem voltak gátlásos emberek, a meghódítottak nagy részét kiirtották. De a maradékot – érdekből – eszközeik és világuk kortársaivá tették.
Fogalmaink az összevetésben más-más hangsúlyt kapnak: a brutális leigázók még mindig emberies hősök az élő kőkorszak hűvös megfigyelői mellett! A szenvedés fönntartása úgy jobb, ha lóhátról beszél, ha fegyvert ráz, ha gőgös és beszűkült érdekeit nem keveri össze az emberiségével.
A fogalmakat rázó fölfedező a rosszabb. Amíg a bennszülöttet a tudomány rabszolgájának nyilvánítja, az egész történelmet fosztja ki. Nem aranyat rabol, hanem értelmet. A hitet akarja elúsztatni az aranygályák semmibe vesző útján.
Hajdan a bennszülötteket erőszakkal vették föl az Anyaszentegyházba. Most fölfedezik őket, hogy a jelenkorból tanulmányokban kitagadhassák.
Nem eszményképeim a kalandorokat kísérő hittérítők, akik gyilokkal kényszerítették az indiánokat felebaráti szeretetre. Mégis úgy tűnik, hogy a véres papok közelebbi rokonai voltak a fényes Apollónak, mint a hűvösen figyelő kőkorszak-kutatók.
Úgy látszik, a fölfedezők sohase ismernek mértéket. Hol a türelmetlenséget viszik, hol a türelmet nem viszik. Egyszer az előítéletet hintik szenvedélyesen, máskor a tudást nem vetik megátalkodott közönyükben.
Mi, emberek, szenvedélyesen nem hiszünk abban a tudományban, amely képes fönntartani a világ távoli szögletén a kőkorszakot. Mert mire való minden tapasztalás, elemzés és elmélet, ha nem arra, hogy eltünjön a csiszolt kő vagy a csiszolatlan ész korszaka? Nem is lehet fönntartani a kőkorszakot. A tudásszelleme nem tűri el, még úgy se, ha az elmaradottságot védett területté, modern tabuvá nyilvánítják.
Ne higgyen senki a megőrizhető kőkorszakban: még a tudósok sem. Ez a megállapítás nem mérges előítélet és nem hűvös elmélet. Nem fölfedezés; mert tulajdonképpen mindenki tudja, a kőkorszak tudósain kívül.