Az amerikai hadsereg egyik egységében súlyos fegyelemsértés történt. Néger katonák néger dalokat hallgattak magnetofonról, de fehér bajtársaik szintén bekapcsoltak egy készüléket, amely cowboy-számokat játszott. Rövidesen valaki felszólította a négereket, hogy hagyják abba visszataszító tevékenységüket. Ugyanis a cowboy-számok fejezik ki az örömöt, lelkesedést, és ha ilyen szám pörög, akkor mindenkinek illik odafigyelni, köteles a muzsikát élvezni.
Az ezután kirobbanó veszekedés részletei unalmasak. Olyan ostobaságok hangzottak el, amelyeket csak az elfogultság és a gőg képes világba üvölteni. Az ilyen viták általában nem hasonlítanak Szókratész és Agathon párbeszédéhez.
Így ment át a szavak durvasága az öklök durvaságába. Végül a magukat jó ízlésűnek nevező fehérek megverték a rossz ízlésű négereket. Természetesen külön kérdés, hogy milyen ízlésű legyen az, akit a jó ízlés nevében ütlegelnek.
A négerek azonban mégis bizalommal fordultak fehér parancsnokukhoz. Panaszuk azonban elfogultságuk bizonyítéka lett. Katonai bíróság elé
kerültek, amely megbüntette őket. Nem néger ízlésük miatt – mert a bíróság igazságos – hanem ribillió okozásáért, verekedésért és a magnetofonuk bőgetéséért. A fehér harcosok öklétől és magnetofonától a bíróság eltekintett: a készüléket különben is később kapcsolták be, és a verekedést a négerek indokolatlanul járó gépe miatt kezdeményezték.
Vannak, akik a sajtó szerint elégedetlenek az ítélettel. Ezek közé tartoznak valószínűleg az elmarasztaltak is. De ha tárgyilagosan nézzük a történteket, el kell ismernünk, hogy a törvény előtti egyenlőség újabb megnyilvánulásáról volt szó. Mert valóban nem szabad másokat pihenés közben zenegéppel zavarni, ha ez a szabály. Ilyet nem tehetnek a négerek sem, mert ők is egyenlőek a törvény előtt. A verekedésben való részvételük pedig még súlyosabb fegyelemsértés. Ugyanis a szabály szerint amerikai katonáknak nem szabad önkényesen részt venniük ilyen durvaságban. Márpedig a négerek az Egyesült Államok katonái voltak.
A kérdésből nyilván a négerek akartak néger ügyet csinálni. Ha fehérek hallgatták volna a néger dalokat, és egy másik fehér társaság megveri őket: az összevert társaságnak eszébe se jutott volna, hogy néger-ügy miatt szenvedtek. Tudták volna a valóságos helyzetet: magnetofonjuk zavarta a többséget.
Valószínűleg valami hasonlólogika szerint ítélte el a katonákat a bíróság, és nyilván nem vette – nem is vehette – figyelembe, hogy a vádlottak négerek Az efféle nem lehet mentő körülmény, mert azt jelentené, hogy a négerek nem egyenlőek a fehérekkel. Sőt a fehér katonák is egyenlőeknek tekintették színes bőrű bajtársaikat: különben nem kezdeményeznek velük bokszmeccset és szabad stílusú birkózást. Ezzel lehetőséget adtak arra is, hogy a négerek megverjék őket. És meg is verték volna – ez nem kétséges –, ha a teremben többen vannak. De igazán nem várható, hogy egy csomó markos legény hagyja magát megverni. Pusztán azért, mert a néhány ellenfél történetesen néger. Hol lenne akkor az emberi egyenlőség? A kákán csomót kereső négerek faji sérelmet sejtettek, vagy legalábbis erről beszéltek a bíróság előtt.
Vannak sajnos – a híradás szerint – már megtévesztett fehérek is, akik beugrottak a feketék elfogult, faji alapon álló cselvetésének. Ezek a fehérek a sajtón keresztül nyomást kívánnak gyakorolni a fellebbviteli bíróságra. A négerek ugyanis voltak olyan sötétek, hogy fellebbezzenek.
Talán a négerekben – megverésük közben – benn szorult a gyűlölet. Mindenáron szeretnék fehér bajtársaikat is bíróság elé állíttatni, mintha azok nem lennének emberek, amiért fehérek. Ha a négereket négerek verik meg sohase gondolnának arra, hogy itt faji megkülönböztetés történt. Csak a szerencsétlen, kemény öklű fehérekről feltételezik ezt az elfogultságot.
Tulajdonképpen ők állnak faji alapon, amikor rosszhiszeműen mindenütt megkülönböztetést gyanítanak, akár megveretésükről akár elítélésükről legyen szó. Mintha fehéreket nem vernének – sőt gyilkolnának meg fehérek – teljesen elfogultságtól mentesen? Mi vezetheti félre – ha ugyan nem meggondolt rosszindulatról kellene beszélnünk – a pörlekedő és az ítéletben meg nem nyugvó feketéket?
Az, hogy a verekedés történetesen egy néger dal miatt kezdődött. Amit a négerek nem véletlenül hallgattak; különben a fehérek felszólítására bekapcsolódtak volna a cowboy-dalok műélvezésébe. Ezért kézen lélevőnek látszik a megoldás: a négerek ne hallgassanak ezentúl néger dalokat. Így bizonyíthatják leginkább, hogy elfogulatlanok, lelkesek és számukra az egyenlőség nem üres szólam.
Megjelent A Hét III. évfolyama 11. számában, 1972. március 17-én.
