A francia televízió adásában hír szerint abban jelentkezik a korrupció, hogy zug-hirdetések kerülnek a műsorba. Különböző cégek, gyártmányok, üzletházak neve keveredik a fölolvasásokba, beszélgetésekbe, sőt a korrupcióellenes hírekbe is.
A sportközvetítések alkalmával a kamera hirtelen lekapja tekintetét a játékról, és a pályát szegélyezőfal fölirataira pillant kíváncsian. És bizonyos reklámokat részesít előnyben, mert ezekre következetesen rátéved a szeme. Mintha egy konyak neve vagy egy autómárka különösen érdekelné a gépet. De mert a gép feltételezhetően nem kívánja a konyakot igaziból és kocsit sem akar vásárolni, ezért gyanítani lehet, hogy bűnös kezek irányítják a nézését, mégpedig a háttérből.
Engem ezek a bűnügyi hírek —bátran megmondom – nem érnek váratlanul. Hajdan, amikor a televízió tüneményével mézesheteimet éltem (valójában csak napokról volt szó, de ilyen rövidebb tartamra nincs költői kifejezés), akkor én is láttam egy jégkorongmeccset, amelyet Nyugatról közvetítettek, őszintén megvallom, hogy a – különben szenvedélyes – mérkőzés legnagyobb meglepetését a föliratok jelentették számomra. A védfal ugyanis tele volt pingálva mindenféle névvel, akár ifjúkorunk iskolapadjai.
De itt főként gyártmányok márkáját lehetett olvasni, még írógép és vermut tulajdonnevek is voltak a plakátra firkálva (vagy bicskával vésve): aszerint, ahogy a körülmények kedveztek a szenvedély rabjainak.
Először az edzők művére gyanakodtam. Ügy hittem, ezeket a holmikat vagy italokat kapja a győztes csapat. És az edzők azt akarták, hogy a jutalom állandóan az ernyedésre hajlamos jégkotrók előtt lebegjen.
De fölös mennyiségben látva a bagó és a töményitalok nevét, más lett a föltevésem. A pingálmányok a korongosok Szövetségétől származnak, és ezeket az élvezeti cikkeket nem szabad az igazi sportembernek – sportmannak – fogyasztania.
És a mérkőzés végén a játékvezető a vesztes csapathoz lép, a feliratokra mutat és intőhangon így szól: Látjátok, ti is győztetek volna, ha nem vedeltek örökké Hennessy konyakot és nem rontjátok a gyönge tüdőt Chesterfield cigarettával!
Az izgalmas találkozó után azonban nem következett be az, amit hittem, és ekkor támadt bennem a gyanú: itt tulajdonképpen korrupció volt! Talán magát a jégkorongmeccset is azért játszották, hogy igyunk minél több konyakot, vermutot, rumot és füstöljünk minél több cigarettát. Gyanakvásomban úgy hittem, hogy a jégkorong játékosok is tulajdonképpen az italcégek fizetett ügynökei.
Tehát a francia televízió korrupciójának kimutatása engem fölkészülten ért. Ez szerintem csak a kezdete a többi nyugati művészeti társaság elleni vizsgálatnak. Ugyanis a legtöbb nyugati televíziós film autómárkákat, füstszűrös cigarettákat, bárokat, pisztolyféleségeket, fegyverkülönlegességeket hirdet. És a legtöbb esetben nem is hirdet egyebet, tehát kizárólag a közönséges kereskedelmi korrupció szolgálatában áll.
De láttam filmet, ahol egy francia város esernyői játszották a főszerepet, és nem tartottam kétségesnek, hogy az illető városban több millió esernyő várja a beugratott vevőt. Másként nem lett volna kifizetődő az esernyőcégek részéről egy rendező és több színész anyagi korrumpálása az egyébként értelmetlen film elkészítésére. Miután a film „a legjobb esernyős film“ díjat is megkapta, rájöttem, hogy a korrupcióban legalább egy bírálóbizottság is benne van. Egyébként nyilván az esernyőket még mindig nem adták el – ezért vált szükségessé a korrupció kiszélesítése és díjaztatása.
Ezután fölfedeztem a formabontó modern művészek sajnálatos korrupcióját is. Egyik fejlett ipari állam festője több tucat coca-colás üveget festett korszerű színekkel. Az üvegek egy része üres volt, ami a valóságban nem lehetett igaz.
Mert ha a Coca-colát nagyobbrészt eladták, akkor miért kellett egy – a beharangozás szerint zseniális – festőt megpénzelni, hogy effélét fessen? Ugyanez volt bizonyára a helyzet egy üveggyár zöld törpéivel, melyeket szoborként mutogattak a világ meghatott műélvezőinek. Valamint egy asztalfiókkal: ezt egy csőd szélén álló bútorüzem szögeztette egy ráma közepére, hátha a világ erre föl megveszi a félresikeredett bútorokat. Az üzem az utolsó pénzével valami képzőművész-bizottságot olajozott meg. így a fiókot bevették egy festészeti kiállításra, de mire az asztal-részlet városunkba ért, leesett róla a cédula, hogy a hozzá tartozó asztallal együtt jutányos áron eladó.
A kereskedő szellem – pontosabban a raktárban heverő holmik – szülik a korrupciót. Ezért a francia televízió helyzete nem meglepő. Azért hirdetnek a drága reklámadásokon kívül autót, cigarettát. piperecikkeket, mert ezeket nem tudják eladni, és a cégeknek már nincs annyi pénze, hogy a rendes reklámadásban tegyék közzé ajánlataikat. Így a csőd szélén állócégek irgalmas és korrupt irodalmi és zenei szerkesztőkhöz fordulnak, akik a vermut-márka nevét beírják színdarabokba, vitákba, táncdalokba.
Meg kell mondanom a francia közvélemény és a rendőrök megnyugtatására, hogy az árucikkek így is a kereskedők nyakán fognak maradni. Ha pedig a pénzügyi körök csődbe jutnak, megszűnik a korrupció is.
Megjelent A Hét III. évfolyama 6. számában, 1972. február 11-én.
