Drakula egy világhírű és klasszikus rém, azokból a boldog időkből amikor még egyszerű vérszívással is föl lehetett kelteni a közvélemény figyelmét. Ez a patinás szörnyeteg hajdanában jobb napokat is látott, külföldi ponyvák és kalandfilmek hőse volt.
Sajnos műveltségem erre a vámpírra nem terjed ki, csak a nevét ismerem, és viselt dolgainak kommentárját. Tehát úgy állok vele, mint ahogy mondjuk Franz Kafkával álltam, másfél évtizeddel ezelőtt. És mégis, kénytelen vagyok hozzászólni a Drakula Ügyhöz, mert őszinte szánalmat érzek a szerencsétlen szörnyeteg irányában.
Gabriel Ronay, egy angol napilap külpolitikai szakértője ugyanis könyvet írt a szegény ördög Drakuláról, és az ismertetés szerint hősét a mi nyakunkba varrja. Drakula kevéssé vonzó alakján testvériesen osztozhatnának az itt élő románok és magyarok, ha a szakértő nem keresné meg azt a történelmi személyt is, akiből állítólag megalkotta népünk képzelete. Gabriel Ronay szerint Drakula valójában Báthory Erzsébet volt, aki Erdélyben 650 leányt öletett meg, hogy vérük árán őrizze meg föltűnő szépségét.
Valójában nem Báthory Erzsébet volt az első a legendákban, aki ilyen hajmeresztő kozmetikai eljáráshoz folyamodott. Borgia Lukrécia szintén a hóhér segítségét kérte, a drogisták kencéje helyett, noha az utóbbi sem volt mindig liliomkivonat. De V. Sixtus pápa is két levágott fiúgyermektől remélt – a mendemondák szerint – gyógyulást, Nagy Konstantin császár pedig vérben akart fürödni bélpoklosság ellen. Szerencsére megjelent álmában szent Péter és szent Pál, és lebeszélték a császárt a balneológiai ötletről. Itt tehát a világtörténelem olyan vándor pletykáival van dolgunk, amelyek jelentkezéséről Gabriel Ronay könnyebben szerezhet tudomást London könyvtáraiban, mint én, Drakula védőjeként a saját könyvtáramban.
Báthory Erzsébet nem patika híján és nem kozmetikai kísérletképpen gyilkoltatok hajadonokat.
Különben az ő idejében már volt patika Kolozsváron; helyiségét, tégelyeit és mozsarait ma is meg lehet tekinteni. A vérengző asszony nem fiatalodni akart, hanem örömét lelte mások kínjában. Szadista elmebeteg volt. II. Mátyás parancsára Thurzó György nádor vezette ellene a vizsgálatot és megállapította, hogy Báthory Erzsébet „vadállat kegyetlenségével, nyilván az ördög sugallatára“ háromszáznál több leányt és menyecskét öletett meg. Gabriel Ronay adata a hatszázötven leányról nyilván pontosabb, mint a Thurzó Györgyé, lévén, hogy a Drakula-szakértő valószínűleg számos londoni dokumentumot is elolvasott.
Gabriel Ronay szerint Báthory Erzsébetet végül befalazták, mint Kőműves Kelemennét. Valójában a lakószobája ajtaját falazták be, rajta akkora nyílást hagyva, hogy beadhassák az ételt. Végül pedig még azt is meg kell mondanunk, hogy a vár, ahol mindez történt, nem Erdélyben van, hanem Szlovákiában. De az adatok kétségtelenül kiegészítik Báthory Erzsébet képét, és értékes hozzájárulást jelentenek a kérdés végleges tisztázásához. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a per iratai 1939-ben már megjelentek, de angliai külpolitikai szakértők véleménye nélkül.
Bizonyára még ezeknél is pontosabb tárgyi adatokat közöl Gabriel Ronay magáról Drakuláról. Ehhez azonban nem tudok hozzászólni. Lévén, hogy a rémekről szóló „ki kicsoda“ lexikonomat egy könyvvámpír elvitte, és valószínűleg történelmi ismereteket, szív belőle…
Megjelent A Hét III. évfolyama 21. számában, 1972. május 26-án.
