A világ legelegánsabb hölgye; a divat és a piperecikkek királynője hónapok óta halott. De tovább élnek legendái vagy a történetek, amelyek a legendát pótolják: az apró hírek, nyilatkozatok és a kegyeletet meg nem zavaró illetéktelen pletykák.
Jacqueline Kennedy a végzetes napon CocoChanel ruhakombinációját viselte – egy ruhaunikumot –, amelyet az ízlés földi istennője csakis az ő számára álmodott. Chanel öltöztette föl a nyugati világ felső tízezrének asszonyait, és hozzánk is eljutott parfümjének drága illata, amelyből egy szippantás is pénzbe kerül. Akár a bokharai lacikonyhán a sült hús párája, amíg Naszreddin nem tett igazságot.
Íme egy életmű, amely kalapokból, ruhákból és illatokból áll. Mint írják, Chanel szegény vidéki leányként került Párizsba, és ott újratervezte az elvadult zsenik nyakkendőjét, selymeivel, finom színeivel és derengő parfümjeivel a vadakat megszelídítette.
Párizs egyik látványa volt, hogy kik vonulnak hozzá ízlésbeli tanácsért. Így hozta létre világsikerű vagy végzetes ruháit, ezeket a költeményeket, melyeket fordító híján nem tudunk kellő képpen megérteni. Valószínűleg nekünk is ott kellett volna ülni a bisztróban, hogy lássuk ambulánsainak – az ízlés járóbetegeinek – csodálatos gyógyulását. Talán föl se kellene emlegetnünk különös életművét, ha messziről nem irányította volna szemünket és szaglásunkat. De bárhogy is csavarjuk a dolgot, mi is a tanítványai vagyunk, mert a maga szerény és kifinomult módján mégis a világ ruhadiktátora volt.
Bennem – az ellentmondás ördögének incselkedésére – mindig fölmerül a kérdés: mi kellett ehhez az önként vállalt parancsuralomhoz? Elegendő volt-e a jó ízlés és az elhivatottság? Vajon nem kellett-e a titkos reklám és a tekintélyes pártfogók elszántsága?
A mi szemünk minden bizonnyal megtévesztő; szépnek ítéli a rikítót, kellemes illatnak a penetráns szagot, a pézsmabűzt. Nincsenek Nobel-díjas költőink és ugyanígy nincsenek megbízható gyöngyvirág-szagolóink. De hátha itt valami titkos összefüggés van, vagy talán a gyöngyvirág-szagolók hitelesítik a költőket, a költők pedig a gyöngyvirág-szagolókat?
Milyen szerepe volt Cocteau előkelő tüsszentéseinek a világhírű parfüm forgalomba hozatalában, és mennyire segítette Cocteau-t az a szalon, ahol mindennek finom, édes és fűszeres illata volt?
Chanelt a finom érzékű világ búcsúztatta. Sok ezer ember, aki választékos öltözetben a földön nem létező virágok illatát árasztotta, ott állt a színek, formák és parfümök királynőjének katafalkjánál. Őt is a Szent Mihály lova vitte el, de ez a ló választékos volt, ízléses formájú és előkelő. Körülötte a föld előkelőségei álltak, és hűvösen, első osztályú stílusban könnyeztek. De hol maradtak ezalatt a sok milliárdot számlálólelkek, akiknek eleganciáját csakis a készruhaipar szavatolja? Hol voltak az elszabott ruhájúak, a csövesek, akik találomra válogatják össze kabátjukat és nadrágjukat? A föld nyers szaga befogadta az illatkirálynőt. Őt, aki hősi küzdelmet folytatott a veríték, a kipárolgó pórusok és a jó társaságba nem illő természetes emberi bűzök ellen.
Fájdalom, hogy az illat-alkotások hősnője ebben a rettentő küzdelemben vesztes maradt. A középkorban talán szentté avatták volna. Nem jövedelmező üzletéért, hanem égi szándékáért. Hozzá fohászkodhatnánk áporodottságok, fogyólevegőjű termek és orrunkra támadó helyiségekszag-egyvelegei ellen. Úgy gondolom, a könnyfakasztó gázok és a fullasztó kémiai lelemények bevetésekor is segítségül lehetett volna hívni. A gázzal megfojtottak talán végső pillanataikban nem az utolsó szippantásnyi levegőt, hanem az illatok szentjének közbenjárását esedezték volna. Sajnos, az ízlés és az illatok elegyítője üvegecskékben helyezte el orrunk utópiáit, azután költőzsenikkel, világhírű táncosokkal és híres magazinokkal rakatta le árucéduláit a világ orra elé.
Mennyi egzotikus virágnak kellett addig elnyílnia, amíg az illat minden pénzes ember számára kapható lett. Ókori társa, a bibliabeli nő ingyen öntötte az illatos olaját Urának kisebesedett lábára, és elismerést sem várt cserében.
Ez a legendás különbség éles határt von a szolgálat és a Világszínvonalú Drogéria közé. Így lesz az áhítatból kereskedelem.
Örökre elvált a virágtól az illat. De elém mered a fájdalmas kérdés: az illatot teremtő elme után mi lesz azokkal, akikbe beleivódott a karból, a vidéki sár és a trágyaszag?
Korunk nagy illatkreátora nem ismert irgalmat. Számukra ezen a szinten nincs mentség. Mégis kijár a tisztelet az életműnek és az alkotónak. Ültessenek nyugvóhelyére rózsát a mi nevünkben is. Olyan rózsát, aminek áldott földszaga van.
Megjelent a Hét II. évfolyama 26. számában, 1971. június 25-én.