Horváth Gábor interjúja a Népszavában az új amerikai stratégián dolgozó munkacsoport társigazgatójával, Alexander Thierrel.
Mitől lesz a munkacsoport kétpárti és mi ennek a jelentősége, amikor a Fehér Ház és a kongresszus mindkét háza a Demokrata Párt kezében van?
Nagyon tudatosan eleve úgy fogtunk hozzá, hogy a munkacsoport kétpárti legyen. Tagjaink között akadnak, akik az első Bush elnök kormányzatában kaptak szerepet, mások a Clinton-, a második Bush-, az Obama- vagy a Trump-adminisztrációban. Tizenhat tagunk mellett öt alcsoportban még mintegy öten-hatvan szakértő vett részt a munkában, a demokráciával foglalkozó nagy amerikai szervezetek vezetői, könyvek és tanulmányok szerzői. A demokrácia ügye hagyományosan kétpárti téma volt az amerikai bel- és külpolitikában. Azokat, akik szívükön viselik a demokrácia, az emberi és szabadságjogok kérdéseit, erősen motiválta a közös munka és megszólalás lehetősége. Szeptemberben, tehát még a választások előtt kezdtünk.
Nincsenek máris késésben? Avril Haines nemzeti hírszerzési igazgató a minap egy meghallgatáson azt mondta, hogy Kína bizonyos területeken már-már egyenrangú szerepbe kerül és mindinkább a maga javára igyekszik átszabni a nemzetközi normákat. Nem öt vagy tíz évvel ezelőtt kellett volna felfigyelni ezekre a jelenségekre?
Egyetértek, túl lassan reagáltunk. Azzal kezdjük a jelentésünket, hogy a világban már tizenöt éve hanyatlás tapasztalható a demokrácia, a jogok és szabadságok terén. Bajban vagyunk és a világ is bajban van. A visszaesés minden régióban megfigyelhető, a megállapodott demokráciákban éppúgy, mint az újakban és az autoriter országokban is romlik a helyzet. Tervre, összehangolt cselekvésre van szükség, de az Egyesült Államok a szövetségeseivel együtt túl lassan mozdult. Ez a kritika is kétpárti, egyaránt érvényes az utóbbi évtizedek republikánus és demokrata párti kormányzataira. A jelentésünket ébresztőnek szántuk. Arról szól, hogy az Egyesült Államoknak nagyon komolyan kell venni a fenyegetést. Másrészt még nem késtünk el, mert a feladat nem egy kormányzati időszakra szól. Évekre, talán évtizedekre lesz szükség, hogy visszafordítsuk ezeket a veszélyes tendenciákat. Igyekeztünk praktikus ajánlásokat tenni a Fehér Háznak és a kongresszusnak, olyan dolgokat felsorolni, amelyeket valóban meg tudnak tenni.
Mi a garancia arra, hogy megfogadják az ajánlásaikat?
Semmi. Legfeljebb az, hogy nagyszerű embereket hoztunk össze és széles körben konzultáltunk. Meg vagyunk róla győződve, hogy remek és megvalósítható ötletekkel álltunk elő. A munkacsoport legnagyobb erőssége az, hogy olyan személyiségekből áll, akik el szokták intézni a dolgokat, a gondolatokat le tudják fordítani politikai cselekvésre. Sok ilyen kampányban vettem részt és az a tapasztalatom, hogy a munka a jelentésnek az asztalra való letételével még nem ér véget, sőt, akkor kezdődik igazán. Nem az volt a célunk, hogy összehozzunk negyven oldalnyi érdekes javaslatot, tényleg szeretnénk változást elérni. Azért is fontos a kétpártiság, az, hogy hány emberrel konzultáltunk, mert most mindegyiket szeretnénk rávenni a változás érdekében való közös munkára. Ebből a szempontból érdekes részlet, hogy a munkacsoport másik társelnökét két nappal a jelentés múlt heti közzététele után az amerikai külügyminisztérium egyik vezető tisztségére jelölték. Azt hisszük, van esélyünk rá, hogy befolyásoljuk a kongresszusi és kormányzati döntéseket. Nem véletlen, hogy a jelentés bemutatásakor Mitt Romney republikánus szenátor tartott beszédet. Nem csak a liberális, de a konzervatív oldalon is sok mindenkivel kapcsolatban állunk.
A világban sok populista, tekintélyelvű vezető valósággal élvezi a konfliktusokat. Nem tartanak attól, hogy a demokrácia, a jogállamiság érdekében történő agresszívebb amerikai fellépés csak növelni fogja a harci kedvüket?
Egyetértek, olyan korban vagyunk, amikor ezeknek az értékeknek a képviselete nyilvánvalóan geopolitikai konfliktusokkal jár. A jelentés egyik legfontosabb mondanivalója az, hogy ellen kell tartanunk a terjedő autoritarizmusnak. Nem csak az a baj, hogy erősödnek a tekintélyelvű rezsimek, hanem az is, hogy az ilyen politikusok arra használják a fegyvertárukat, a félretájékoztatást, a korrupciót, a nemzetközi szervezetekben elfoglalt pozícióikat, hogy a nekik kedvező napirendet erőltessék. Ez a gyengébb jogállamiság, a nagyobb állami megfigyelés, az internet ellenőrzése, a gyülekezési szabadság korlátozása és azt is látjuk, hogy mindezt csak súlyosbította a világjárvány. Agresszíven használják ezeket az eszközöket, beavatkozásukkal aláássák a szabad választásokat, félretájékoztatásukkal gyengítik a szólásszabadságot, a közösségi és a hagyományos médiát. A korrupció és a vesztegetés aláássa a nemzetközi pénzügyi rendszert. Márpedig pont ezek a területek a sikerünk, a szabadságunk és a jólétünk kulcsai. Ha hagyjuk, hogy ezeket autoriter eszközökkel meggyengítsék, akkor azt kockáztatjuk, hogy éppen a legnagyobb erősségeinket veszítjük el.
Minket magyarokat most elsősorban az érdekel, hogy tiszta legyen a jövőre esedékes parlamenti választás. Vajon ajánlásaikból az is következik, hogy az amerikai kormányzatnak, az Európai Uniónak és NATO-nak nagyobb figyelemmel kell kísérnie a demokrácia magyarországi állapotát?
Magyarország fontos szerepet játszik ebben a történetben. Ha visszatekintünk az 1956 óta eltelt évtizedekre, a hidegháború végének gyönyörű mozzanata volt a magyarok győzelme, szabadságuk kivívása. Utat mutatott, annak a lehetőségét, hogy ki lehet lépni a totalitariánus múltból. Nagyon veszélyes a visszacsúszás, az, hogy az EU-nak nem demokratikus tagjai is keletkeznek, hogy a NATO-nak meg kell tűrnie ezeket az erőket a szövetségen belül, ennek minden külső vonatkozásával. Évekig beszéltünk a bővítésnek a szomszédságra gyakorolt jótékony hatásáról, de ennek a fordítottja is igaz, a külső környezet ártalmas hatása belül is rombol. A magyar szabadság ügye tehát, bár elsősorban a magyaroknak fontos, de a szélesebb közösségnek, nekünk sem elhanyagolható.
Jelentésük szorgalmazza a nyílt, befogadó társadalomba, a szabad és tisztességes választásokba, a független sajtóba és a civil társadalomba való befektetést. Ezt az itteni újbeszéd egy szóban foglalja össze: Soros.
Hát ez már olyan mélyen magyar politika, hogy nem is tudok rá válaszolni. Inkább csak azt mondanám, hogy ezek az értékek sok helyen, például az Egyesült Államokban, konzervatív értékeknek is számítottak. Vissza kell térnünk ahhoz az állapothoz, amikor a lényeget nem a konzervatív-liberális, hanem a nem szabad-szabad ellentétpár fejezi ki. Nekem például nem Ronald Reagan a kedvenc elnököm, de rengeteg ember ma is úgy tartja, hogy ő nemzedéke más képviselőinél jobban tudta artikulálni az alapvető amerikai értékeket. Nos, a magyar kormány szobrot emelt Ronald Reagannek, úgyhogy ezen az alapon elvben még ezzel a mostani magyar vezetéssel is lenne miből kiindulni. Jelentésünkben nem javasoljuk, hogy szakítsuk meg a kapcsolatokkal azokkal az országokkal, ahol küszködik a demokrácia. A párbeszédet szorgalmazzuk, hogy az érintettek leküzdhessék a nehézségeiket és a demokráciájukra leselkedő fenyegetéseket. Ezért is koncentrálunk olyan tényezőkre, mint a független és szabad média. Enélkül ugyanis nem létezik demokrácia. Nincs demokrácia elszámoltatási mechanizmusok nélkül, anélkül, hogy a polgárok értsék a történéseket és az igazság birtokában hozhassanak döntést vezetőikről.
Magyarországon csak az utóbbi hónapokban a kormány zsoldjában álló oligarchák vásárolták fel és fordították át a legnagyobb internetes lapot, az utolsó független hírrádió pedig az internetre szorult. Mikorra lehet majd érezni ajánlásaik gyakorlati megvalósulását?
A kongresszus, ha akar, gyorsan cselekedhet, de az ilyesmihez általában némi lobbizásra is szükség van, hogy legyenek, akik felismerik az ügy jelentőségét és vállalják a képviseletét. De ez nem csak állami érdek. Léteznek egyéb szereplők is, például a Média Fejlesztési Befektetési Alap (MDIF), amely már most is támogatja a független tényfeltáró újságírást. A médiahelyzetnek nem csak a tekintélyelvű rezsimek ártanak, a digitalizáció és a közösségi média is komoly kihívásokat támaszt, nem beszélve a pandémiáról. Ezek erőt próbáló idők a független média számára, ezért is gondoljuk fontosnak a támogatását. Persze szeretnénk, ha önfenntartók lennének, de jelen körülmények között nem várhatjuk el, hogy csupán piaci alapon működjenek.
Három intézet kétpárti javaslatai
Hét fejezetbe foglalva harminckilenc ajánlást terjesztett elő a Freedom House, a McCain Intézet és a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja által létrehozott kétpárti, Demokráciatámogató és tekintélyuralom-ellenes amerikai stratégia munkacsoport. Az első javaslatcsoport értelmében az amerikai kül- és biztonságpolitika központi kérdésévé kell tenni a demokrácia támogatását, a tekintélyuralom elleni fellépést. A második a demokrácia és az emberi jogok védelmében kialakítandó vezető szerepről, széles nemzetközi szövetség létrehozásáról szól, a harmadik a szabad és tisztességes választásokba, a független sajtóba és a civil társadalomba való befektetésre szólít fel. A negyedik és az ötödik „stratégia” a digitális technológia lehetőségeinek kihasználására, az információs környezetbe vetetett bizalom helyreállítására, az álhírek, az internetes zaklatás visszaszorítására irányul. A hatodik értelmében nemzetbiztonsági prioritásként kell kezelni a korrupció, a kleptokrácia és az állam megszállása elleni harcot, míg a hetedik arról szól, hogyan lehetne felhasználni a megjelölt célok elérésére az amerikai gazdasági erőt.
Alexander Thier
A Demokráciatámogató és tekintélyuralom-ellenes amerikai stratégia munkacsoport társigazgatója a téma elismert szakértője. Dolgozott többek között a brit Oxfamnál, az ENSZ-nél, Londonban a Tengerentúli Fejlesztési Intézetet, majd Washingtonban Barack Obama kormányzatában a külföldi segélyeket kezelő USAID politikai, tervezési és oktatási részlegét vezette.
