Tizenkilenc évvel ezelőtt írta a Népszabadságba ezt a cikket Bächer Iván (1957-2013), megjelent 2004. január 27-én.
Nyolcvanöt éve, ezen a napon, reggel negyed kilenckor halt meg Ady Endre. Teste több mint tizenkét órán át feküdt a halotti ágyon a Liget Szanatórium II. emeletének 30-as számú szobájában.
Nem volt nyugta a megboldogultnak ekkor. Hatalmas felvonulás támadt körötte. (W.Somogyi Ágnes tudós tanulmányt szentel e néhány órának.) Százak kerekedtek föl, hogy – a bennfentesek – egy kicsit időzzenek mellette, vagy – a „civilek” – legalább egy pillantást vessenek rá.
Az első, aki az ágynál megjelent, Móricz Zsigmond volt. Ő munkához is látott azonnal. A lebírhatatlan erejű barát mindig dolgozott ugyanis. Akkor is, ha temetett. Most is: jegyzettömböt vett elő, ceruzát, és a még ki sem hűlt, felkötött állú holttest felett nekilátott a riportnak, amely Ady Endre a halottas ágyon címmel jelenik meg majd a Nyugat Ady-emlékszámában. Kora délután Móricz elment, hogy intézze a temetést Jászi Oszkárral, Babits Mihállyal és a kultuszminisztérium tanácsosával. (A gyerekek miatt jegyezzük meg: Ady állami temetésben részesült. Sem előtte, sem utána egy évvel nem részesülhetett volna abban.)
Móricz után közvetlenül a Magyar Szociáldemokrata Párt küldöttsége érkezett. Pedig ez a párt kemény szavakat kapott a költőtől pár évvel elébb. De mégis: Kunfyék Adyhoz tartoztak, s tartoznak örökre már. Majd sorra jöttek a többiek: Franyó Zoltán, Dénes Zsófia, Csinszka, Babits, Hatvany Lajos, Schöpflin Aladár, Zilahy Lajos, Szép Ernő, Ferenczy Béni. Vedres Márk délután elkészítette a legszebb Ady-szobrot, a halotti maszkot. És érkeztek a kollégák: hírlapírók, fotósok, riportrajzolók – mert akkor még ilyenek is voltak – Vértes Marcell, Major Henrik, Szőnyi Lajos – csak az ő fotográfiája sikerült, vagy maradt fenn. A szobrász Csorba Géza órákon át rajzolta a halott Adyt, akibe valósággal bele is bolondult – a költőt mintázta egész hosszú élete során, vagy tíz Ady-szobrát őrzi a Nemzeti Galéria, tervezett egy Ady-szobrot a Parlamenttel szemben a Duna közepére is, és három Ady-szobra áll ma Budapesten, a legismertebb a Liszt Ferenc téren; rossz, hazug szobor, sok köze nincsen Adyhoz, de megszoktuk már. Betoppant persze halottnézőbe Kosztolányi is, akinek irigyen kellett konstatálnia, hogy a beérhetetlen vetélytársnak még ez is tökéletesen sikerült, a meghalás.
Ott tolonganak az ágy körül. „Nehéz fej – súgja az egyik rajzoló –, nehéz, de szép.” Mire a másik: „Háromnegyedből a legjobb lerajzolni.” „Háromnegyed nekem rossz – szól egy harmadik, egy fotós – felülnézetet szeretnék.
De hát Ady hírlapíró is volt, a legnagyobb magyar hírlapíró, a munkájukat végző kollégákra nem haragudhatott.
Aztán karján a költő sötétszürke ruhájával visszatért Móricz, kizavart mindenkit, és az ápolónő segedelmével felöltöztette a holtat. Majd elköszönt, kilépett, bezárta az ajtót maga után, s ment intézni a temetést tovább.
Nagy jelentősége – Ady művéhez képest – nincsen talán, de mégis elgondolkoztató – hisz mégiscsak a műhöz van köze – a névsor. Szociáldemokraták, polgári radikálisok, polgári hírlapírók, Népszava és Nyugat, a magyar irodalom és művészet legjobbjai. Nevükkel naponta találkozunk ma is: a polgári radikálisokat, Jászit és társait naponta hazaárulózzák le magukat polgárinak hazudó orgánumok. Károlyi szobrát havonta szenynyezik, Szép Ernő emléktábláját leverték, Hatvany Lajostól – ő állta a szanatóriumi költségeket – elvették utcáját. Az Adyt temető polgári forradalmat útszéli módon hazaárulózzák, gyalázzák. Adyval és Móriczcal persze, mint oly régóta, baj van; az ő gigászi nagyságuk és kikezdhetetlen magyarságuk zavarba hozza az örök magyar reakciót.
Itt csak a régi verkli megy megint: rossz útra vitték szegényeket a liberálisok, a szocialisták, a szabadkőművesek, a zsidók. Két Ady van: a fölszínen látszó megtévesztett, eltérített, megfertőzött Ady, és az – idézek – a gyökérrostjaiban, vérsejtjeiben magyar Ady, akinek „már szinte katolikus módon nyílik tétova ajaka”.
Hát nem! Egy Ady van. Egy mélyen kálvinista, szocialista, liberális, demokrata, mindenkinél magyarabb és mindenkinél internacionalistább Ady van.
Ennek az egy-Adynak a mai – hangadó – jobboldal számára egyetlen egy üzenete van: az engesztelhetetlen gyűlölet. A mai – nem létező – liberális és baloldal pedig nem számíthat tőle másra, csak szánalomra.
„Mert igazam, igazam volt” – írta kétségbeesetten, és aki ma olvassa verseit, cikkeit, annak kétségbeesetten kell rádöbbennie: igaza, igaza van. Mindenben igaza van ma is.
Minden gondolata, sora, szava kétségbeejtően aktuális. Magyarország száz év alatt semmit sem változott.
Olvass Adyt!
És akkor megérted mi történik itt.
Nem lesz jó kedved tőle.
„Most már nagyon jó, mert nem lehet rosszabb,
szívünk jó borát gonosz ittasoknak
Mivelhogy úgyis odaadtuk: mindegy,
Majd elvezérel az ördög már minket.”
Kép: fortepan/ Ady halottas ágyon
Forrás: Újnépszabadság
