Álom és valóság. A líra megújulása a XIX. század végén. A kötetet összeállította és az előszót irta Kozma Dezső. Tanulók Könyvtára. Dacia, 1974.

A Tanulók Könyvtárának 152. kötete, az Álom és valóság, Kozma Dezső igényes válogatásában és szakértő előszavával, tizenöt költő legjava termését mutatja be. S tegyük hozzá (a vállalkozás értékét illusztrálandó), tizenöt olyan költőét, akiknek életművéről – egy-két kivételtől eltekintve – vajmi keveset tud az átlag irodalomszerető.

A kort magát, Németh G. Béla „türelmetlen és késlekedő félszázadnak“ nevezte. Türelmetlenül igyekezett ez a kor modernné válni, de késlekedett gyökeresen szakítani egy hagyományos, patriarkális életformával, világszemlélettel. A XIX. század utolsó négy-öt évtizedére gondolunk.

Ez a türelmetlen késlekedés persze az irodalomra is (a költészetre különösen) érvényes. Az a lírai realizmus, amely Petőfi és különösen a forradalom előtti Arany életművére jellemző, folytatás nélkül maradt vagy értéktelen epigonizmussá silányult. Az új idők elvárta új lírai kifejezés sokáig váratott magára. S még akkor is félreismertek, „kitaszítottak“ vagy szerényebb tehetségek tollán szólalt meg. Mégis igaza van Komlós Aladárnak, hogy Ady és a Nyugat nemzedéke nem Pallasz Athénéként jelentkezett.

Az előzményeket elsősorban Vajda Jánosnál kell keresnünk, akinek romantikus érzékenysége, kozmikus víziói és szimbólumokat teremtő költői ereje markáns vonásokkal mutat a magyar költészet századvégi megújulása felé. A rációtól, tapasztalattól elforduló és az Énbe néző költői magatartás már jellegzetesen szimbolista attitűd.

A fiatalon, tüdővészben elhunyt Reviczky Gyula lírája – korát tagadva – a maga teremtette belső világot tekinti az igazi realitásnak, s verseiben a hangulat a józan értelem. Barátját, Komjáthy Jenőt a gondolat költőjének nevezhetnők. „A népies-tárgyias költészettől Komjáthy távolodott el a leginkább – állapítja meg Kozma Dezső –, talán ő az Adyval kezdődő nagy fordulat legközvetlenebb előkészítője.“ És így tovább: az Arany nyomdokain induló és kortársainál szerényebb tehetségű (de poéta doctus) Kiss József, az impresszionista látású Endrődi Sándor, a mesteri verstechnikájú Ábrányi Emil, a saját maga által ritmikus prózának nevezett szabadverseket író Czóbel Minka, s végül Palágyi Lajos, Szentessy Gyula, Darmay Viktor vagy Csizmadia Sándor, a szocialista költészet úttörői.

A kötetben még Zempléni Árpád, Szilágyi Géza, Makai Emil és Heltai Jenő verseit olvashatjuk.

Megjelent A Hét VI. évfolyama 31. számában, 1975. augusztus 1-én.