Azt álmodtam, hogy igazi nácizmus van, hivatalosan is, és mintha ez nem lett volna elég, kivégzőosztag elé vezettek, illetve vezetni fogtak minket, csak előbb ellenőrizték, hogy mindenki alkalmas-e.
A bajnokcsapat szurkolóit eleve elengedték, a sokgyermekes családfőket is – ha nem voltak zsidók, DK-szavazók és/vagy homoszexuálisak. Végül, siethettek, elengedtek mindenkit, aki be tudta bizonyítani, hogy nem zsidó, nem homoszexuális és nem DK-szavazó. (Lehettek más kritériumok is, ki emlékszik.)
Nem is volt olyan nehéz: ha valaki az összegyűjtöttek közül jelentkezett s bejelentette, hogy ő nem zsidó, illetve nem meleg és/vagy DK-szavazó, azt röviden leellenőrizték egy modern, Izraelből vásárolt kvantumszámítógépen, amelyen mindenkinek minden adata megvolt ezredmásodperc alatt előkereshetően.
Én nem jelentkeztem, hogy nem vagyok zsidó stb. Kivégeztek.
Közben véletlenül a listáról egy náci ájtis beírta a nevemet, és kiderült, hogy nem vagyok – értsd nem voltam, vagy hogy is van ez… – zsidó stb.
– Figyelj – mondta az ájtis a karszalagos Anwärter auf Parteiführungsämternek –, ez a barom nem volt zsidó, mégis ment a többiekkel a halálba… – Sosem értettem az ilyeneket – mondta a másik.
Mikor felébredtem, már annak sem tudtam örülni.