01. 21.
Janan Ganesh, a Financial Times legjobb Amerika-értelmezője szerint[1] Joe Biden elnökségének irtózatosan nagy a tétje. Nemcsak Amerika, hanem az egész „Nyugat” jövője függ attól, hogy sikeres lesz-e, vagy kudarcot vall:
1945 óta, amikor Harry Trumant „a Hold, a csillagok és valamennyi bolygó súlya nyomasztotta”, nem függött ennyi minden egy új elnöktől. Ami Amerika „véget nem érő háborúival” kezdődött és a 2008-as pénzügyi összeomlással folytatódott, a még mindig tomboló pandémiával érte el negatív apoteózisát.[2]
Ha Biden kudarcot vall, Kína lendülete nem puszta külsőségnek fog tűnni, hanem a sors beteljesülésének. A többpárti demokrácia és az abszolutizmus között elhelyezkedő országok az utóbbit fogják a század győztesének érezni. Amerikában a talaj elő lesz készítve a populista visszavágás – egy rátermettebb Donald Trump – számára 2024-ben, mindazzal, amit ez a belső béke és a Nyugaton belüli összhang szempontjából jelent. A hanyatlás körforgása ez.
Hogy a 21. század elejére úgy fogunk-e visszatekinteni, mint a Nyugat elhalványulására vagy csak mint pár rossz körre, az jelentős mértékben Biden teljesítményétől függ. Őt és magát a liberális demokráciát is egy olyan tényező – a kompetencia – alapján fogják megítélni, ami az elmúlt két évtizedben nehezen kivehetőnek bizonyult.
Ráadásul Biden épp akkor veszi át az Egyesült Államok irányítását, amikor az a szuperhatalmak életciklusának legkellemetlenebb szakaszába került. Relatív ereje csökkenőben van, de távolról sem gyengült meg annyira, hogy a szabad világ valamelyik új vezető hatalma kiemelkedhessen. Az Egyesült Államok továbbra is a nemzetközi rendszer alappillére. Kudarcai a liberalizmus mint olyan kudarcaivá válnak, legalábbis az autokratikus világ agitpropja számára. A múltban Amerikát kárpótolta ezekért a terhekért ennek megfelelő nagyságrendű hatalma. Most a kettő bántóan nincs összhangban egymással.
Ebben az értelemben még 1945 sem mérhető a Bidenre váró kihíváshoz. Bármennyire meg is volt illetődve Truman, Amerika akkor kirobbanó erőben és belül koherens volt. A történelem szélirányában helyezkedett el.
Egy emberéletnyi idővel később Amerikának kisebb a részesedése a világgazdaságból, és az elnöki hatalom békés átadása kommentálásra érdemes teljesítménynek számít.
A demokrácia általában olyankor örvend jó egészségnek, amikor a politika nincs a középpontban. Eszményi helyzetben egy új elnök eredményességét a valamivel jobb vagy valamivel rosszabb egészségbiztosítás kellene hogy jelezze. Biden teljesítménye azon lesz lemérhető, hogy a liberalizmus megerősödik-e, vagy a benne bujkáló malaise elmélyül és végzetessé válik. Ezt az elnökséget az utolsó esély hangulata lengi körül.
01. 22.
Ganesh nem szépíti a dolgokat, de azért láthatóan nem kívülről szemléli Amerikát, hanem inkább aggódik érte. Én hajlok arra, hogy szenvtelenül tekintsek erre a sorsszerűségre, mert tudom, pontosabban mi 1918 óta tudjuk, hogy hogy a végzet – egy ország esetében – alulmaradást jelenthet egy hatalmasabb erővel, például valamilyen geopolitikai végkifejlettel[3] szemben, amiben persze nem egy transzcendens igazságtétel, hanem csak „a történelem emberi és nemzeti katasztrófák iránt érzéketlen mozgása” fejeződik ki.
*
A szép költemény, amit Amanda Gorman színpadiasan elszavalt Joe Biden január 20-i beiktatásán lebilincselő lehetett. Meglátjuk majd, hogy a hatalom prózája mekkora lélegzetű lesz.
Molnár Gusztáv blogja itt olvasható.
[1] Janan Ganesh: The awesome stakes of Joe Biden’s presidency. FT, 2021. jan. 20.
[2] Adam Tooze gazdaságtörténész, a statisztikák szerelmese, egy meggyőző grafikonnal mutat rá arra, hogy nemcsak a 2008-as pénzügyi válság volt az „atlanti világ” sajátja, hanem 2020-as corona-válság is.
[3] Lásd a Fortuna című 2016. márciusi blogbejegyzésem vége felé olvasható Alapállás című írásomat.
