Az ukrán háború és Kína

Csak idő kérdése volt, hogy az USA-Kína-Oroszország globális stratégiai háromszögben az utóbbi kettő mikor lép fel közösen az Egyesült Államok hegemóniáját tükröző unipoláris világrend ellen. Kína és Oroszország osztozik abban, hogy számukra Amerika konfrontációs stratégiája és országaik katonai hálózatokkal való bekerítése jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt. Ha nem is hivatalosan, de a gyakorlatban a két ország stratégiai szövetségesnek tekinti egymást, s elkötelezték magukat a „korlátok nélküli“ kétoldalú együttműködés mellett. A február elején közzétett közös nyilatkozatban a két államfő hitet tett az ENSZ-re épülő multipoláris világrend mellett. Egyöntetűen felléptek a kívülről támogatott színes forradalmak ellen. Tajvan ügyében Moszkva teljes támogatásáról biztosította a jól ismert pekingi álláspontot. Kína pedig először foglalt nyíltan állást a NATO további bővítése ellen, s jogosnak ismerte el az Oroszország által követelt biztonsági garanciákat Európában.

Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin kevesebb mint három héttel azelőtt írta alá a világszerte kiemelkedő geopolitikai jelentőségűnek tartott közös deklarációt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Aligha reális azt feltételezni, hogy a készülő invázióról Putyin nem tájékoztatta előzetesen legfontosabb stratégiai partnerét. Valószínű, hogy a kínai elnök azzal a feltétellel adta rá áldását: Putyin csak a pekingi téli olimpia befejezése után indítja el a támadást. A kínai vezetés az Amerikával való stratégiai versengés részének látja az ukrán háborút. Valóban, Biden elnök külpolitikai doktrínája az amerikai biztonsági érdekekkel és ideológiai értékekkel szembenálló, „revizionista kihívóknak” tartja Kínát és Oroszországot. Az utóbbit nem többnek, mint „destabilizáló regionális bajkeverőnek” minősíti Európában, ahol a regionális bajkeverésből végül a második világháború utáni legnagyobb katonai konfliktus kerekedett ki.

Az ukrán háború az első komoly próbája a „korlátok nélküli“ stratégiai partnerségnek, és Moszkvának nincs oka panaszra. Kína hallgatólagosan már azzal is jelentős diplomáciai támogatást nyújtott a Kremlnek, hogy az ENSZ-ben tartózkodott az orosz agresszió elítélésétől. Nyilvánosan azóta sem opponálta azt, miközben élesen bírálta az Oroszország elleni „jogtalan” amerikai és nyugati szankciókat. A hivatalos pekingi propaganda gyakorlatilag átvette Moszkva narratíváját, elsősorban Amerikát és a NATO-t vádolva Oroszország jogos biztonsági érdekeinek Ukrajnán keresztüli súlyos veszélyeztetésével. Pekingben fenntartás nélkül fogadták el az orosz állítást, hogy Ukrajna amerikai támogatással biofegyver-laboratóriumokat működtet. Nem kétséges, hogy Kína kinek szurkol az ukrán háborúban. Mégis, konkrétan milyen érdekei fűződnek Pekingnek az ukrán háború kimeneteléhez?

Kínában aggodalommal figyelik az orosz hadsereg kiábrándító teljesítményét az eredetileg blitzkriegnek tervezett invázió eddigi szakaszában. Vannak olyan kínai találgatások is, hogy az erősödő kínai-orosz stratégiai szövetséget Washington az oroszok egy afgán típusú háborún keresztül való legyöngítésével akarja visszavetni. Kína nem érdekelt az orosz katonai vereségben, még kevésbé abban, hogy fő stratégiai partnere gazdaságilag belerokkanjon a háborúba, s hadereje végzetesen meggyengüljön.

Az ázsiai óriásnak erős, de alárendelt szövetségesre van szüksége az első számú közös ellenféllel, az Egyesült Államokkal szembeni egységes és hatékony fronthoz. Moszkva Kínától való függősége egyenesen arányos az oroszok Nyugat általi elszigetelésével. Az USA-val szemben hosszú távú stratégiai versengést betervező Peking számára – mostani súlyos gondjai ellenére – értékes szövetséges a nyersanyagokban gazdag és erős atompotenciállal rendelkező északi szomszéd.

Ha a Nyugatnak jól koordinált, kollektív fellépéssel sikerül Oroszországot Ukrajnában térdre kényszeríteni, Peking okkal számíthat rá, hogy a következő célpont ő lesz. A kínai vezetés látja, hogy az Egyesült Államok világhegemóniáját egy kiterjedt, általa vezérelt nemzetközi szövetségi rendszer támasztja alá, és az Ukrajna elleni orosz agresszió minden várakozást felülmúlóan hozta újra össze Amerikát és Európát. Peking azt is tudja, hogy a bideni Washington egy erős, általa vezetett és Kína ellen irányuló indo-csendes-óceáni NATO kiépítésére törekszik. Egyelőre azonban Peking hasznot húz abból, hogy Washington figyelmének súlypontja a fő geopolitikai csatatérnek tartott indo-csendes-óceáni térségből Európába terelődött.

Hogyan segíthet Kína az oroszoknak? Főként gazdaságilag. Katonailag csak abban az esetben, ha egy elhúzódó konfliktusban Oroszországra súlyos, megalázó vereség várna kifáradás, erőforráshiány és az Ukrajnának nyújtott masszív amerikai és nyugati haditámogatás következtében. Az erős amerikai nyomásra bevezetett és várhatóan tovább szélesedő orosz-ellenes szankciók ellensúlyozására Kína a legalkalmasabb partner, különösen az Oroszország számára létfontosságú energiahordozó-exportban. Az abnormális helyzet miatti alkuhelyzetét kihasználva Kína a világpiaci árnál jóval olcsóbban juthat orosz gabonához, olajhoz, földgázhoz és más fontos nyersanyagokhoz, amelyekből növekvő importra szorul.

Kína részaránya az orosz áruimportban az utóbbi évek 20 százalékáról akár 50 százalék fölé is ugorhat. Az amerikai kormány „másodlagos” szankciókkal fenyegette meg Kínát, ha segítséget nyújt Oroszországnak a nyugati kereskedelmi szankciók negatív hatásainak ellensúlyozásához. Az idén harmadik pártelnöki és államfői kinevezéséért ringbe szálló Hszi Csin-ping nem engedheti meg magának, hogy beadja a derekát, gyöngének látsszék a washingtoni szankciós nyomással szemben. Arról nem is szólva, hogy a világ legnagyobb kereskedő országának számító, tempósan bővülő és vonzóan hatalmas belső piaccal rendelkező Kínának ütős eszközei vannak a szankciók megválaszolására. Ezért sem hiszek azokban az amerikai forgatókönyvekben, amelyek az ukrán háború okán Amerika Kínáról való gazdasági leválásának drámai felgyorsulását vetítik előre.

Kína előnyt húzhat Oroszországnak a SWIFT nemzetközi pénzátutalási rendszerből való kizárásából, ami lökést adhat a hazai bázisú átutalási rendszer (CIPS) megerősödésének és a nemzeti valuta (jüan) nemzetköziesítésének. Washington szaporodó pénzügyi szankcióinak tükrében Peking és Moszkva eltökélt stratégiai célja a világgazdaság távlati dollártalanítása, a multipoláris nemzetközi valutarendszer kifejlesztése, amelyet Washington nem tudna külpolitikai céljai számára olyan sikerrel kihasználni, mint jelenleg. Az orosz-kínai kereskedelemben teljes áttérés lesz a jüanban és rubelben való elszámolásra. Pekingnek újabban sikerült a Washingtonnal rossz viszonyban lévő Szaúd-Arábiát is rávenni a jüan használatára a kétoldalú kereskedelemben. Kína már több tucat fejlődő országgal kereskedik nemzeti valutában.

A szárnyait bontogató új digitális pénz (e-jüan) is fokozhatja a jüan nemzetközi vonzerejét. Ám Pekingben is tudják, hogy a valutakirály trónfosztása csak hosszú távon érhető el. Kína számára az ukrán válság egyik tanulsága az önálló pénzügyi rendszer megerősítése. Peking újraértékeli a nyugati rendszerben való részvétel kockázatait. Például aligha fogja elkövetni az oroszok elképesztő hibáját, hogy egy világháborús dimenziójú invázió idején a 630 milliárd dollárra rúgó devizatartalékuk felét nyugati bankokban tartották, tálcán kínálva fel a lehetőséget a befagyasztásra. Lehet, hogy ez a hatalmas összeg Ukrajna kártérítését és rekonstrukcióját fogja finanszírozni.

Bár a hivatalos Peking tagadja az Ukrajna és Tajvan közötti párhuzamot – „Tajvan nem Ukrajna, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg nem az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői” –, az esetleges tanulságok miatt a kínai vezetés feszülten figyeli az oroszok Ukrajnában elkövetett súlyos katonai hibáit és a vártnál vaskosabb nyugati ellenreakciókat. Több amerikai katonai vezető meggyőződése, hogy Kína még ebben az évtizedben annektálja a szakadár szigetet.

Forrás: Újnépszabadság