A valamelyest még mindig független Moscow Times szerint Vlagyimir Putyin kedden „a szovjet idők utáni legfontosabb reformot hajtotta végre az orosz nukleáris doktrinában”. Az orosz elnök utasítása értelmében mostantól a nukleáris fegyverek bevetése abban az esetben is lehetséges, „ha Oroszországot drónokkal vagy nem nukleáris szárnyasrakétákkal támadják, illetve ha felmerül a területvesztés veszélye”.
Mivel Biden amerikai elnök vasárnap engedélyezte a már Ukrajnában lévő amerikai ATACMS rakéták felhasználását orosz belterületi célpontok ellen, a Kurszk környékén elfoglalt orosz területek pedig még mindig ukrán kézen vannak, a doktrínának ez az új kitétele gyakorlatilag annyit jelent, hogy az orosz nukleáris fegyver mostantól „törvényesen” bevethető Ukrajna ellen.
Oroszország elnöke ezzel a nyilvánvalóan Washingtonnak adandó válaszként megfogalmazott üzenetével olyan közel hozta a világot egy nukleáris háború kitöréséhez, amilyen közel legutóbb 1962-ben, a kubai rakétaválság idején volt.
Vannak árnyalatnyi különbségek az akkori és a mai helyzet között, de csak árnyalatnyiak. Az egyik az, hogy Oroszország a hirosimainál kisebb hatásfokú, taktikai nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzik. A másik: az atomtámadás veszélye most nem az Egyesült Államok területét fenyegeti. Mindez nem változtat az alaphelyzeten. Ha a közeljövőben nem sikerül megfordítani, a tárgyalásos rendezés felé terelni a folyamatokat, akkor Putyin számára elvben megnyílik egy lehetőség: atomfegyvereket vethet be úgy, hogy az ellenfél, ha nem is kényszerül ezáltal térdre, de egy nukleáris világháború kitörését elkerülendő, hagyományos fegyverekkel válaszol, amit Putyin a globális ellenfél gyengeségének bizonyítékaként mutathat be a háborúba lassan belefáradó orosz átlagember előtt.
Ami e pillanatban egyáltalán nem világos: mi marad meg a Biden-kormányzat óvatos, de Ukrajna pozícióit elfogadó politikájából Donald Trump „trónra lépése” után. Az mindenesetre érdekes, hogy Joe Biden döntése után, mely szerint Ukrajna mostantól távolabbi orosz célpontokra is kilőheti a közepes hatótávolságú amerikai rakétákat, eddig elmaradt a republikánus válasz: se egy dörgedelmes reakció, se egy diplomatikus kérdőre vonás…
A Donald Trump várható magatartása körüli kérdőjelek egyelőre csak sokasodnak. „Ki fogom söpörni a háborús uszítókat. Vannak köztünk ilyen emberek, folyton háborúznának. Tudják, hogy miért? Azért, mert egyetlen rakéta kétmillió dollárba kerül. Hát ezért. Ezért szeretnek mindenfelé rakétákkal lövöldözni. Nálam nem voltak háborúk” – Trump efféle kampánybeli érvelésének bizonyára volt szerepe a republikánusok fenegyerekének újraválasztásában. Volt is annyi igazsága, hogy előző négy éves ciklusában nem vitte bele Amerikát újabb háborúkba. Háborús uszítók elleni kirohanásai mégsem szolgálhatnak iránytűként várható magatartásának megítéléséhez. Már csak azért sem, mert nem tudható, mennyiben érdeke az ukrajnai (és a közel-keleti) háború befejezése azoknak, akik egymilliárd dollárt megközelítő kampányköltségeit fedezték. Közülük Elon Musk csak a legláthatóbb figura volt, de nem volt egyedül.
Sajnos a közembernek szóló érveléseken túl, melyek szerint humanitárius és egyéb elvek sokasága szól ennek a háborúnak a mielőbbi lezárása mellett, léteznek más okok, érvek, parancsolatok, melyek a közel-keleti és az európai hadi cselekmények folytatása mellett szólnak. Ezeknek csak egyike a MAGA, a Make America Great Again (Tegyük újra naggyá Amerikát) jelszó, mely már önmagában is kizárja egy olyan béke lehetőségét Ukrajna és Oroszország között, amely az Egyesült Államok meghátrálásaként volna értelmezhető. Ennél is fontosabb, hogy sem az amerikai katonai erő fenntartása, sem a republikánus kormányzástól remélt gazdasági fellendülés nem elképzelhető egy prosperáló amerikai hadiipar nélkül.
A Trump-kormányzat nem indított háborúkat, de durván megemelte a katonai kiadásokat, vezető hadiipari figurákat helyezett a Pentagon élére. Első hadügyminisztere, James Mattis az F-16-os vadászgépeket is gyártó General Dynamics igazgatótanácsának tagja volt. Pat Shanahan, az utódja a bombázóiról is híres Boeingtől érkezett, Mark Esper, a harmadik miniszter a Raytheon nevű rakétagyártó óriáscég vezető washingtoni lobbistája volt. A hadiipar ilyen fokú beépülése a katonai vezetésbe nem maradt következmények nélkül. A legnagyobb amerikai hírportál, a Politico úgy tudja, hogy az amerikai fegyverek és hadianyagok kivitele 2018-ban, az első Trump-éra közepén 55,6 milliárd dollár volt, szemben a 2016-os év (Obama utolsó éve) 33,6 milliárd dollárjával szemben.
Washingtonnak most persze újból reagálnia kell, ahogy az észak-koreai katonák oroszországi felvonulása után is tennie kellett. A remény, hogy a most folyó üzenetváltás megmarad a háborús diplomácia részének, nagyon gyorsan elszállt. A hadműveletek eszkalációja elkerülhetetlennek látszik. Kijev részéről eddig meg nem erősített orosz források szerint az ukránok máris kilőtték az első nagy hatótávolságú rakétákat a Brjanszki területen.
A kérdés most az, vajon Moszkva a következő harctéri döntés előtt kivárja-e, hogy Trump visszaköltözzék a Fehér Házba. Ki kell derülnie, van-e igazi terve a republikánusok most már tapasztaltnak is mondható vezérének az ukrajnai háború befejezésére. Ha Trump ígéreteiről kiderül, hogy csak a tőle megszokott szájkarate megnyilvánulásai voltak, a harci cselekmények megállítására azonban nincs más terve, mint a megtámadott Ukrajna kapitulációra kényszerítése, annak beláthatatlanul súlyos következményei lehetnek.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. november 19-én.
