A Szabad Európa cikke.

Rokonok gyászolják a 27 éves Jurij Kulikot koporsója mellett az ukrajnai Kalinyivkában 2023. február 21-én
Rokonok gyászolják a 27 éves Jurij Kulikot koporsója mellett az ukrajnai Kalinyivkában 2023. február 21-én

Az ENSZ emberi jogi hivatala közölte, hogy nyomozói több ezer újabb civil áldozatot erősítettek meg Oroszország Ukrajna elleni háborújában, köztük többeket kivégeztek vagy megkínoztak.

„A háború továbbra is súlyos áldozatokat követel a gyerekektől, nőktől és férfiaktól országszerte, egy évvel azután, hogy az Orosz Föderáció totális fegyveres támadást indított Ukrajna ellen” – áll az Emberi Jogi Főbiztosság (OHCHR) új jelentésében.

2022. augusztus 1. és 2023. január 31. között legalább 5987 polgári személyt öltek meg vagy sebesítettek meg. A szám valószínűleg jelentősen alábecsült, mert csak azokat az eseteket tartalmazza, amelyeket az ENSZ nyomozói ellenőrizni tudtak – közölte az OHCHR.

A jelentés szerint a civil áldozatok nagy részéért a válogatás nélkül pusztító robbanóeszközök a felelősek. Legalább négyszer annyi a civil áldozat az ukránok által ellenőrzött területeken, mint az oroszok által ellenőrzötteken.

Ehhez kapcsolódóan: „Velünk is történhetett volna”: Gyászolnak Dnyipróban az orosz rakétacsapás után

Az OHCHR által dokumentált 133 szexuális erőszak többsége az oroszok által megszállt területen történt, többször az úgynevezett szűrési folyamatok közben – áll a jelentésben.

Oroszország állandó ENSZ-képviselete eddig nem kommentálta a jelentést. Moszkva többször is tagadta azokat a vádakat, hogy erői atrocitásokat követtek el az invázió alatt.

A jelentés 214 ukrán eltűnését vagy „önkényes fogva tartását” dokumentálta az oroszok által megszállt területeken, és 91 ilyen esetet az ukrán kormány által ellenőrzött területeken. A jelentés szerint az Ukrajna által letartóztatottak többsége feltételezett kollaboráns volt.

Ukrajna sem kommentálta még a jelentést.

Kínzások

A jelentés szerint az OHCHR „komolyan aggódik” amiatt, hogy az orosz erők gyermekeket bántalmaznak, kínoznak és rabolnak el, köztük öt tizenéves fiút, akiket elhurcoltak és megkínoztak.

A Nemzetközi Büntetőbíróság múlt héten elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen több száz ukrán gyermek illegális elhurcolása miatt, ami háborús bűntett. A Kreml elfogadhatatlannak és felháborítónak nevezte a lépést.

Oroszország nem titkolja azt a programot, amelynek keretében több ezer ukrán gyermeket hurcolt Oroszországba, de humanitárius akciónak állítja be, mondván, megvédi a konfliktusövezetben lévő árvákat és a magára hagyott gyermekeket.

Ehhez kapcsolódóan: „Szorongás, depresszió, rémálmok”: segítség a háborús szexuális erőszak ukrán áldozatainak

Az OHCHR egy másik jelentése, amelyet szintén pénteken tettek közzé, mind az orosz, mind az ukrán erőket azzal vádolta, hogy rosszul bánnak a hadifoglyokkal. A jelentés szerint az ukrán kormány „teljes és bizalmas hozzáférést” biztosított a hivatalos fogolytáborokhoz.

A jelentés 15 ukrán és 25 orosz hadifogoly gyorsított eljárásban történt kivégzését dokumentálta, ami az ügynökség szerint „háborús bűncselekménynek minősülhet”, de a megállapításokat „jelentős mértékben befolyásolta a fogva tartási létesítményekhez és a hadifoglyokhoz való hozzáférés szintje és módja”.

Az ENSZ hozzátette, hogy összességében az orosz hadifoglyok „jobb bánásmódban részesültek, miután ideiglenes vagy állandó internálóhelyre kerültek”.

Mindkét jelentésben az OHCHR felszólította a feleket, hogy védjék meg az áldozatokat és büntessék meg a felelősöket.

Moszkva és Kijev egyelőre nem kommentálta az OHCHR hadifoglyokról szóló jelentését.

EHHEZ KAPCSOLÓDÓAN: „Rosszabb, mint az Azovstal” – Az olenivkai hadifoglyok rokonai az ottani szörnyű körülményekről

Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.