Mindig csodáltam az ókori görögök rafinált gondolkozásmódját, vonzalmukat az elvont, áttételes dolgok iránt. Természettudományos elképzeléseik, amelyeket akkor még filozófiának hívtak, a ma élő emberek részéről is minden tiszteletet megérdemelnek. Ismeretrendszer-alkotó képességüket, logikájukat és általában az elméleteik szépségét ma is csodáljuk. Az Eukleidész által megalkotott geometriai rendszer az elmúlt kétezer évben példája volt minden tudományos ismereteket rendszerezni kívánó elmének, többek között Isaac Newtonnak is.
Az ókori atomelmélet talán még érdekesebb. Ez az elmélet kimondja, hogy minden anyag részecskékből áll, nincs más, csak a részecske és az űr. Hogy az elmélet szép és kerek is legyen, ezeket a részecskéket atomnak, oszthatatlannak nevezték, így kevesebb vele a gond, nem kell arról beszélni, hogy miből is állanak. Természetesen az atom nemcsak oszthatatlan, de láthatatlan is, olyan kicsi, hogy emberi szem nem láthatja. Ez megint egy csodálatos megérzés, mert másnak nem igen nevezhetjük, hogy a sok láthatatlan kicsi egyszer csak láthatóvá válik (makroszkopikus testek, amilyenek mi is vagyunk), ha a testek kellően nagy számú atom áll össze.
Az elmélet kidolgozói, többek között Démokritosz, Leuküpposz nem láthatott atomot, és ennek ellenére létezőnek, sőt az egyetlen létezőnek tekintette azokat. Az atomot létezőnek gondolták, az űrt nem létezőnek, illetve részlegesen létezőnek, de ez már az ókori görög filozófia bonyolult, nehezen érthető megállapításaihoz tartozik. Gondot jelentett, hogy ha a felépítésük ilyen egyszerű, mégis miért olyan sokfélék a testek. Ezt az atomok eltérő tulajdonságaival igyekeztek magyarázni. Úgy gondolták, hogy az atomok mérete, alakja stb. határozza meg a testek (anyagok) ízét, színét stb. Mai szemmel nézve ezek a magyarázatok naivnak, gyerekesnek tűnhetnek. Édes az ami kicsi kerekded atomokból áll, nem sérti az ember nyelvét, akadály nélkül könnyedén siklik végig a nyelvünkön, a keserű, savanyú atomok ellenkezőleg, tüskések, érdesek. Az alapállítás, az, hogy az atomok eltérő tulajdonságai is okozzák a testek sokféleségét, ma is helytálló. Tudásunk árnyaltabbá vált, molekulákról is beszélünk, de ezek tulajdonságait is lényegében az atomok tulajdonságai, illetve azok kapcsolatai határozzák meg.
Mindezeket az ismereteket inkább nevezhetnénk megsejtéseknek, az ókori filozófusok ihletett pillanatainak eredményeként látjuk, csodáljuk intuíciójukat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fenti következtetésig akár a logika segítségével is eljuthatunk, mindennapi jelenségek vizsgálata során. Természetese nem tudhatom, pontosan mi járt a fejében a szóban forgó ókori filozófusoknak, e miatt csak egy lehetséges gondolatmenetet fogok felvázolni.
Képzeljük el, ül az ókori filozófus a kocsmában (már akkor is voltak ilyenek), már jóllakott, iszogatja az ebédhez járó borát (részletekben már nem vagyok biztos), és megfigyeli a környezetét (ebben is nagyok voltak az ókori görögök), végig gondolja a megfigyelteket. Ízlik neki a bor, a zamata, illata. Ekkor döbbenhetett rá, hogy a bor (az alkohol) a pohárban, illetve a kupában van és ő mégis az orrával érzékeli, ahol szemmel láthatólag nincs is bor. Ne tessék megdöbbenni azon, hogy neki ilyesmi jut az eszébe. Lényegében minden ember ugyanazt látja, de a „természetbúvárnak” más (más is) eszébe jut róla. Aztán rájön, hogy az egész kocsma „kocsmaszagú”, tehát a bor érzékelhetően mindenütt ott van, annak ellenére, hogy a poháron kívül ez sehol sem látszik. Tételezzük fel, hogy tudósunk egy kicsit többet ivott, mint szokott, és a kocsmában elalszik, volt már ilyen. Mire felébred már a pohár alján nincs bor, pedig emlékszik, hogy hagyott egy kicsit benne. Ezen megint elgondolkozik. A bor eltűnésének lehet oka, hogy míg ő aludt, valaki megitta, de nem csak ez okozhatta a jelenséget. Eszébe jut, hogy kimosott tunikája (tógája?) milyen szépen megszáradt a tegnap, hogy belőle is nyomtalanul eltűnt a víz.
Az észszerű magyarázat az, hogy a bor el is tűnt a pohárból, elpárolgott, ahogy mondanánk, de ott is maradt a helyiségben, mert mindenütt érzi a szagát, csak nem látni. Mivel a bor nem nőtt meg, nem öntötte el az egész szobát, ez csak úgy történhetett, ha a bor apró láthatatlan részecskékre bomlott, majd ezek szétszóródtak az egész kocsmában. Ha ez így történt, akkor a bornak eleve ilyen apró részecskékből kell állnia, olyan sok részecskéből, hogy az már számomra látható lesz.
Ilyesmi is lehetett a kiindulópontja az ókori atomelméleteknek. A fent említett jelenség sugalmazza, hogy a testek apró részecskékből állanak, amelyek elválhatnak egymástól. Az elmélethez szükségünk van arra a hipotézisre, hogy az apró részecskék láthatatlanok, de ha nagyon nagy tömegben vannak jelen viszonylag kis helyen összezsúfolva, akkor láthatóvá válnak.
Ez, az ami az ókori atomelméletből maradandónak bizonyult, ami az ókori filozófusok zsenialitását bizonyítja.
A dolog persze sokkal bonyolultabb. Válaszolnunk kellene arra a kérdésre is, hogy mi tartja egyben a testet alkotó atomokat, mi választja őket szét, amikor egy adott folyadék elpárolog, hány atom, milyen állapotban válik az emberi szem számára láthatóvá stb. A válaszokat már a modern tudománytól kapjuk.
