Zentai Péter (Zentuccio)
Esik a liszt ára. Tudtam, hogy ez lesz! Persze nem konkrétan ezt tudtam, hanem azt, hogy ilyesfajta hírek fogják mostanság követni egymást. Tovább megyek és állítom, hogy három-négy éven belül az árkörnyezet – világszerte – messze kedvezőbb lesz, mint ma.
Nem bölcs dolog, nem jó dolog jósolni. Ez világos számomra is. Viszont abból indulok ki, ha a politikusoknak szabad, akkor már miért ne lenne szabad egy bloggernek is „populista” leegyszerűsítésekkel élnie? Legfeljebb lehülyéznek… De akkor is, legalább elérem a célomat, tudniillik azt, hogy sokkal többen gondolkodjanak el azon, hogy vajon a jelenlegi infláció tényleg hosszú távra szóló jelenség, ahogy mások jósolják, avagy ugyanolyan gyorsan alább fog hagyni, ahogy az nagy hirtelen ránk, a világra betört.
Egyelőre ott tartunk, hogy tényszerűen esik a liszt ára. Jószerivel mindenütt a világban. Pedig még fél éve sincs, hogy gabona- világkrízisről beszéltünk, az energiahordozó világkrízisről nem is szólva. Csakhogy esik a nyersolaj és a gáz ára is! Az ellátási, szállítási láncok pedig olcsóbban üzemelnek, mint háromnegyed évvel ezelőtt. Jóllehet a háború megy tovább, Kínában és másutt pedig újabb és újabb vírusok ütik fel a fejüket…
És mégis. Rejtély.
Meggyőződésem, hogy a rejtély nyitja az, hogy a pandémiás és a háborús sztorikat már ismerjük, az emberiség megismerte, úgy-ahogy kiismerte őket, és azt feltételezi, hogy valahogy kezelni lehet mindkettőt, az idő a megoldás felé visz.
Megállapítható, hogy a mögöttünk tudott három év legfőbb történései addig éreztették hatásukat minden téren, így az árakban is, amíg különleges ritkaságoknak számítottak.
De aki figyelt, azt is megértette ám, hogy mind a pandémia, mind a háború nemcsak azonnali globális pánikszerű piaci láncreakciókat indított útjára, hanem azonnal riasztotta, riadóztatta és főként gyors tettekre késztette a jegybankokat, a kormányokat. Az első esetben (pandémia) a drasztikus élénkítés, a második esetben (orosz agresszió) a drasztikus szigorítás – mindent egybevetve és ellentétben a prognózisok java részével – végül nem váltott ki káoszt a világban.
Inkább mintha rendeződés indult volna útjára.
Az eddigieket tekintve minden úgy zajlik, ahogy 2001. szeptember 11-ét és 2008-2009 példátlan pénzügyi krízisét követően: az emberiség, az Ember nem tagadja meg leglényegét: az alkalmazkodást. Az Ember egyidejűleg maga a fogyasztó, maga a beteg, maga az orvos, maga a jegybankár, maga a miniszterelnök, maga a munkás, maga a munkaadó.
Az Ember túlélési ösztöne az, ami az égvilágon mindent felülír. Ebből következik az alkalmazkodási készség felturbósodása nagy bajok idején.
Itt és most ennek vagyunk a tanúi, az emberiség éppen alkalmazkodik, és várhatóan új, másfajta nyugalmi helyzet kialakítása felé tart.
Tulajdonképpen ezt csodának tartom: ahogy a legnagyobb koponyák, a legnagyobb cégek irányítói, vagy a kistermelők, általában a fogyasztók, a bankok, a techcégek, az ingatlanpiaci szereplők – bármilyen gazdasági szektor, szereplő besorolható ide – központi utasítások, parancsok nélkül, önmozgás által vezérelten, alapvetően a józan ész mentén egyszerre, egyidejűleg keresi a nyugalmi állapotot, ráadásul egy minőségileg jobbat, tartósabbat, mint azt, ami „ante pandémia, ante háború” idején volt.
A „józan ész” mindig változik
A természetszerűleg bekövetkezett pánikidőszakban attól rettegett, hogy világunkat romba dönti, mindenesetre milliárdok életét tönkreteszi a gáz- és nyersolajhiány, azt megelőzően a chiphiány, az abból következő általános áruhiány és a világháború kitörésének félelmetesen erősödő esélye.
Mindebből azonban nem lett se gáz-, se nyersolajhiány, se mikrochip- hiány, se általános áruhiány. A világháború kitörésének esélye drasztikusan csökkent. Mindössze egy év leforgása alatt.
A politikai és médiapropaganda, a közösségi portálok és a streaming- sorozatok tartalmilag totálisan ellentétes üzenetei pedig az alternatív világot jelentik.
Ha szabad, akkor ezúttal önkényesen figyelmen kívül hagyom az „alternatív tényeket”, őket a hazugságok kategóriájába sorolom. (A speciális „Magyarország-sztorival” pedig azért nem foglalkozom, merthogy speciális.)
Szóval – a külső tényvilágból származó ismereteink szerint – vajon tendenciájukat tekintve, globálisan, nagy általánosságban:
– Drágulnak vagy olcsóbbodnak-e a használt autók?
– Drágulnak vagy olcsóbbak-e a lakások?
– Drágulnak-e vagy sem a tartós fogyasztási cikkek?
– Drágul-e még a kenyér?
– Drágul-e a hús vagy sem?
– Drágul-e a minőségi anyagokból készült ruha, cipő?
Nem tavaly októberben vagy novemberben, hanem most, ezekben a hetekben?!
Persze, ha mindezt háromnegyed éve kérdem, akkor kivétel nélkül mindegyikre vitathatatlanul „igen, drágul, nagyon drágul!” a felelet.
2023. január végén azonban minden egyes kérdés kapcsán a következő mondható el: az említett cikkek, szolgáltatások stb. árvesztésbe kerültek. És ennek megfelelően a részvények kezdenek magukhoz térni.
Köszönhetően a jegybankok, kormányok és fogyasztók közös fellépésének. Annak, amit úgy hívnak:
ALKALMAZKODÁS – a piaci realitásokhoz, az általános világhelyzet alakulásához.
Ugyanezt megéltem, washingtoni tudósítóként, 2001 őszén és az utána következő hónapokban, és ugyanezt élte meg legtöbbünk 2008-09-et követően is.
Alkalmazkodás
Amit – most a magam nevében írok – azóta tanultam, megtapasztaltam országban-világban: az alkalmazkodás egyre gyorsabban és egyre hatékonyabban zajlik le az újabb és még újabb nagy krízisszituációk kezelésénél.
– Emlékszem, hogy mennyire cammogva, bonyolultan ment végbe ez a folyamat 1973-ban, az úgynevezett Jom kippuri háborút követő első olajárrobbanás által kiváltott inflációs és stagflációs sokk kezelésekor. Az alkalmazkodási, gyógyulási kúra csaknem tíz évet vett igénybe, közben terrorcselekmények százait követték el Németországban, Olaszországban, Latin-Amerikában…. a világot káosz fenyegette;
– 2001 szeptemberének szó szerinti és átvitt értelmű robbanás-sorozata után már csak egy-két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy nagyjából egy évvel egy relatíve nyugodtabb világrend alakuljon ki, amelyeket kétségtelenül új háborúk is sújtottak, de azok kapcsán alapvető egyetértés volt Kína, Oroszország és Amerika, Nyugat-Európa között. Oroszok, kínaiak, amerikaiak elkezdtek ugyanis „azonos nyelven beszélni”, a közös cél: a nemzetközi terrorizmus felszámolása érdekében;
– 2008-2009 gigantikus pénzügyi krízise után viszonylag rövid időn belül folyamatosan, szisztematikusan, részben természetes erővel jött létre a hosszú távon működőképes együttműködés, közös fellépés a világ vezető jegybankjai és kormányai között. A bankvilág, az összes pénzügyi intézmény óriási tisztuláson ment keresztül;
– Aztán pedig a 2010-es évek olyan technológiai forradalom jegyében teltek, amelyek – akkor először a történelemben – egyformán érintették New York leggazdagabbjainak és Afrika milliárdnyi szegény embereinek mindennapi életét, gondolkodását;
– 2020-21-pandémiája és 2022 háborúja kapcsán pedig a szemünk előtt látjuk, ahogy a roppant súlyos globális kihívások gyorsítják a globális, együttes individuális és kollektív fellépéseket.
Mert tulajdonképpen mindenkiben tudatosult: most már bármikor bekövetkezhet valamiféle világpusztító katasztrófa. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy emberiség meghatározó tömegeinek legtermészetesebb érdeke a túlélés. E tömegbe éppúgy beletartozik szinte az összes kisember és szinte az összes „nagyember”.
És éppen azért, mert ez tudatosul mindannyiunkban, reálisan elkerülhetővé válnak a teljes világkatasztrófák. De van még egy társult ok is: mert az Ember a szaporodni látszó krízisek közepette válik alkalmassá arra, hogy mind gyorsabban fejlesszen ki az adott válságot menedzselni képes eszközöket.
Ott tartunk, legalábbis ezt érhetjük tetten, hogy korunk szabad, nyitott gondolkodás által uralt országaiban nem fejlesztenek olyan tárgyi- szellemi-technológiai vívmányt, ami nem válik szinte azonnal bárki által megszerezhetővé. Ahogy ez történt lassan, de biztosan az autóval, a klasszikus telefonnal, a televízióval, a mosógéppel, most ugyanúgy, csak éppenséggel szédületes ütemben, egyre szélesedő népi tömegek
számára válik – részben szinte ingyen! – elérhetővé minden egyes időt, energiát kímélő szolgáltatás.
Mennyibe került a jövedelmekhez képest egy kis számítógép húsz évvel ezelőtt? Mennyibe egy mobil telefon a jövedelmekhez képest? Mennyibe az interneten megrendelt ruhanemű, gyógyszer és mondjuk: maga a kaja?
A. Mindössze húsz évvel ezelőtt se eszköztár, se know-how nem létezett egy ilyen világ megteremtéséhez.
B. Még ha annyiba került is egy notebook 2000-ben, mint ma, mondjuk ezerdollárba, akkor is: annak az ezernek a mai reálértéke – utánanéztem – ezerhétszáz dollár. És… az akkori és a jelenlegi notebook tudása, teljesítménye közti különbség alsó hangon is százszoros.
A 2023-ban Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában és a fejlett, gazdag országokban egyaránt és egyidejűleg (!) utcára került új mobiltelefonok és az ezredfordulón a csak gazdagok és korlátozott számú országban elérhető „hatalmas erejű” desktop-ok technikai tudásban, teljesítményben, „tartalomszolgáltatásban” ezredrészét nyújtják az előbbieknek.
Miközben azok dollárezrekbe kerültek, ezek (a mostaniak) legfeljebb háromszáz dollárba… ezerszer több praktikus képességgel…
Nem, egyszerűen nem állja meg a helyét egyetlen olyan érv sem, ami szerint „mit kezdjek egy nyavalyás mobiltelefonnal, ha kenyérre se futja!”. Ez azért nem igaz, mert tendenciáját tekintve abszolút a végtelenül folytatódó és egyre mélyülő innováció az, ami miatt világszerte egyre kevesebben halnak éhen, az ember pedig egyre tovább él. Nem utolsó sorban pedig azért, mert egyre hatékonyabban érhetjük el egymást a bajban, mert kevesebbet kényszerülünk betegen, öregen gürcölni, mert fergeteges gyorsasággal eljuthat hozzánk az életmentő gyógyszer, maga az orvos, mert adott, hogy a házhoz jöjjön a péksütemény, a tej, minden más alapélelem. Egyáltalán minden – vagy személyesen, vagy tárgyiasultan vagy virtuálisan.
Vegyük tudomásul: az automatizáció, a robotizáció, a mesterséges intelligencia a jelek szerint annál gyorsabban fejlődik, minél nagyobbnak tűnnek a bajok a világban.
A bajok, amelyek elsőre óhatatlanul inflációt okoznak ugyan, de azután – egyre gyorsabban – „hipp-hopp” megjelennek szó szerinti vagy átvitt értelemben vett túlélést biztosító innovációk. Aztán azok innovációi is. És újra és újra lenyomják – így vagy úgy – mindannak az árát, ami miatt eredendően az infláció kirobban.
Ez, igen, ez az üzenete e bejegyzésnek: az inflációs periódusoknak meghatározóan mindig a technológiai megújulás vet véget. A szabad gondolkodást és piacot pártoló társadalmakban ez így működött és működik tovább, rendületlenül.
Forrás: Holdblog, Újnépszabadság
