Genetikus textológia, distant reading, DigiPhil 1.0 és 2.0, automatikus optikai karakterfelismerési eljárás, kézírás-felismerő modellek, Arany János szabadkézi tintarajza egy mai geolokációs térképen, valamint egy mesterséges intelligencia irodalomtudományi intuíciói – csupán néhány kifejezés a digitális bölcsészet és filológia világából. De mit jelentenek ezek a szavak? Hogyan lehet a mesterséges intelligencia vívmányait az irodalomtudományban hasznosítani? És miért elengedhetetlenül szükséges – akár nemzeti kulturális örökségünk, akár személyes életünk, identitásunk vonatkozásában – ez a hasznosulás? A témát körüljáró tudományünnepi előadás és az azt követő beszélgetés felvétele cikkünkből elérhető.
A Magyar Tudomány Ünnepe egyik idei újdonsága a Tudományünnep+ tudomány-népszerűsítő, interaktív esti előadás-sorozata volt. A sorozat utolsó előtti rendezvényén Kecskeméti Gábor irodalomtörténész, az MTA rendes tagja, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének igazgatója tartott előadást Az irodalomtudomány mint digitális bölcsészet: aktuális kutatási irányok és fejlesztési eredmények a nemzeti klasszikusok szövegeinek feldolgozásában és közzétételében címmel. A résztvevők a kritikai szövegkiadások elkészítésének filológiai vegykonyhájába és a digitális bölcsészet univerzumában született új irodalomtudományos eredmények világába nyerhettek betekintést.
„Az előadás első mondata nem tűnik majd nagyon revelatívnak, de higgyék el, ezen fordul meg minden: az irodalomtörténeti kutatás a nemzeti irodalmi hagyomány, a nemzeti kulturális örökség irodalmi szövegeinek feltárását, közzétételét és értelmezését végzi el” – mondta Kecskeméti Gábor.
„A tudományos kiadásoknak azt a csoportját, amely egy-egy nemzeti klasszikus valamennyi művével elszámol, mégpedig az összes szövegforrás figyelembevételével, kritikai kiadásnak nevezzük. Nem azért, mert kritizálna valamit, hanem mert az összes szövegforrás összevetésével készül el” – hangsúlyozta az irodalomtörténész professzor. Kiemelte: egy kritikai kiadás minden későbbi szövegkiadás alapja. Ezek a szövegek jelentik valamennyi további szövegkiadás – köztük az oktatási anyagok – hiteles forrását, vagyis irodalmi klasszikusaink kritikai kiadásai a nemzeti irodalmi hagyomány leghitelesebb hordozói és átörökítői.
De vajon miért fontos nemzeti klasszikusaink – többek között Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Babits, Kosztolányi vagy József Attila – életművét XML-jelölőnyelvű adatokká alakítani? Miként teszi lehetővé a különböző szövegforrások párhuzamos olvasását a DigiPhil portál? Hogyan olvashatunk el a jövőben belátható időn belül több millió oldalnyi 19. századi kéziratot? Mekkora hibaszázalékkal dolgozik egy Arany János kézírását olvasó számítógépes program? Mit tudunk meg, ha egy stilometriai vizsgálat során összevetjük Jókai-, Mikszáth-, Krúdy- és Márai-regények mondatainak hosszúságát? Milyen kultúrtörténeti összefüggéseket ismerhetünk fel akkor, ha big data alapon megvizsgáljuk a magyar regény hetven évét 1832 és 1902 között? És egyáltalán mi köze íróink stilisztikai világának egy bűnöző ujjlenyomatához vagy a digitális bölcsészetnek a bankok szolgáltatásfejlesztéseihez?
Többek között ezekre a kérdésekre is válaszokat kaphattak a résztvevők az előadásból és az azt követő beszélgetésből, mint ahogy megtudhatták azt is, hogy van egy olyan nemzeti laboratórium Magyarországon, amelyet kifejezetten bölcsészettudományi profillal hoztak létre. A Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium informatikai fejlesztéseit az ELTE, az ELKH BTK ITI, a Miskolci Egyetem és a Magyar Nemzeti Levéltár nagyszabású szakmai konzorciuma teszi lehetővé. Az itt zajló fejlesztések és kutatások pedig nem csupán irodalomtudományi érdekűek, és még csak nem is a bölcsészettudományokra korlátozódnak, hanem a teljes magyar nemzet és társadalom javát szolgálják.
„Nemzeti klasszikusainkat olvasni, birtokolni, ezekkel állandóan valamilyen értelemteljes kapcsolatban lenni messze több mint iskolai dolog. Felnőtt létünk artikulált létezése egészen bizonyosan táplálkozni tud ezekből a szövegekből az érzelmi és a szellemi hatás totális módján” – mondta Kecskeméti Gábor. A személyes életünkre tett hatások mellett pedig az, hogy a magyar szólam a többivel egyenértékűként álljon a nemzetközi irodalomtudományban, diszciplináris és nemzeti tét.
Forrás: mta.hu
