Valahogy úgy hozta a sors, hogy miközben új hetilapunk szerveződő munkaközössége az első számok tervezésén, szervezésén és szerkesztésén dolgozott, jómagam a nagyvilágot, pontosabban annak egy részecskéjét, Nyugat-Európát jártam, erősen irodalmi ügyekben. Többek között részt vettem a Bordeaux-ban megtartott hatodik nemzetközi összehasonlító irodalomtörténeti kongresszuson. Befejezése után elzarándokoltam Párizsba és Diderot szülővárosába, Langres-ba. Majd mielőtt utamat hazafelé vettem volna, végigrohantam Karlsruhetől. Frankfurton, Bonnon, Kölnön keresztül a Ruhr-vidékig, hogy néhány órán át elbeszélgessek a Dortmunder Gruppé 1961 nevű irodalmi csoport egyes tagjaival. Legelsősorban e csoport kezdeményezőjével és sokéves irányítójával, a dortmundi városi könyvtár igazgatójával, Fritz Hüserrel.
Mindezeken a helyeken a maga módján felvetődött az irodalom és a közönség aktív kapcsolatának. az irodalom társadalmi funkciójának, hivatásának a kérdése. Tehát éppen egy olyan kérdés, pontosabban olyan kérdések egész rengetege, amelyet nálunk is, másutt is nem kevesen túlhaladottnak, érdektelennek, durva leegyszerűsítésekre csábítónak tekintettek és tekintenek. Az úgynevezett vulgáris szociologizmus masszív fogyasztásainak kellemetlen emlékei kompromittálták az irodalom és a társadalom kapcsolatának valóságos kérdéseit. E vonatkozásban – ha megengedhető, hogy az irodalomkutatás hálátlan mesterségét gyakorló „szakembereknek“ is legyen lelkük – nagy lelki elégtétellel vettem közvetlen tudomást a kétségtelenül kirajzolódó változásokról, az új szélfúvásról, amely az irodalomszociológia felé vezető irányba is dagasztja a vitorlákat. Tehát kutatókat, tudósokat, sőt gyakorló kritikusokat is e diszciplínák megújítása felé terel.
Jó negyven év után ismét elvetődni az ember ifjúságának helyeire, felfedezni sok mindent, ami túlélte ezeket az évtizedeket, amelyek során az emberiség az eddig utolsó nagy gazdasági világválság pusztításain, majd a második világháború vérözönén ment keresztül, felfedezni azokat a mély változásokat, amelyeken az utóbbi évtizedek során öreg világrészünk átment – boldogító élmény. Ha azokra a súlyos megpróbáltatásokra gondolunk, amelyek az emberiségnek. Európának és szinte minden polgárának osztályrészül jutottak, talán az sem túlzás, ha az. ilyen utazást, a találkozást szaktársak tucatjaival, százaival a magamfajta, bizony már nem fiatal irodalmár, az élet nagylelkű és váratlan ajándékának tekinti. Még inkább azt, hogy a maga marxista meggyőződéséből és szakmai tájékozódásából fakadó mélyen begyökerezett eszméinek, ha akarjuk: megrögzött eszméinek, akár rögeszméinek nem éppen teljes diadalát, de legalább a szociológiában, irodalomtudományban való újbóli térhódítását látja. Ez a felfogás a mai tudomány különböző más ágaival szemben áll ugyan, de lojális versengésben. Fegyverzete, korszerűsége hatékonynak bizonyul. A magamfajta marxista kutató felbátorodik. Balsikerek és félsikerek okozta kisebbrendűségi érzése enyhül. Mindenesetre kedvet kap arra, hogy újult erővel, bizakodva és derűsebben folytassa munkáját, kutatásait, útját. Most már nemcsak annak a dantei idézetnek a szellemében, amellyel Marx A tőke utószavát zária: „Segui il tuo corso. e lascia dir les genti!“, genti, hanem abban a meggyőződésben is. hogy a szakmai viták, mint minden más területen, e téren is áldásos hatást gyakorolhatnak magára a tudományra. Vissza is adhatják nemcsak a becsületét, de még ezen esztétikai és irodalomtudományi diszciplínák közvetett, de el nem hanyagolható hasznosságának az érzését is.
A fentiek bizonyítása idő és törekvés, sok-sok munka kérdése.
De az, ami máris megvan és ami máris tisztázott, egyáltalán nem elhanyagolható. Például a bordeaux-i kongresszuson az irodalomszociológiai intézetből nemrégiben az irodalmi és a művészeti mass-mediák intézetévé átszervezett bordeaux-i intézmény világszerte ismert igazgatójának, Robert Escarpit-nak megnyitó előadása leszögezte, hogy az irodalom és a művészetek hatásának, terjedésének, a közönséggel, pontosabban a közönségekkel való kölcsönös hatásnak a vizsgálata erősen időszerűvé vált. Az irodalom is információt közvetítő közeg, melynek működése alá van vetve a mass-mediák szociológiai vizsgálata által felismert törvényszerűségeknek. Ez pedig az irodalomértelmezés olyan eddig elhanyagolt, új vonatkozásait állítja előtérbe (természetesen a hagyományos módszerek – a régi, pozitivista irodalomszociológia, az újabban fellépett „újkritikai“ módszerek, mély- lélektani értelmezések stb. – kiszorításának szándéka nélkül), amelyek termékeny kapcsolatok kiépítését követelik meg azokkal az új tudományágakkal, amelyek más hagyományos diszciplínák forradalmasítását is lehetővé teszik.
Egyetlen példát szeretnék még itt megemlíteni, amely megvilágítja az irodalomszociológiának a hagyományos, vagy éppenséggel hipermodern kutatási ágakra gyakorolt termékenyítő hatását.
Escarpit-nak és az intézetben dolgozó fiatalabb kutatóknak nemrég közös tanulmánykötete jelent meg a Le littéraire et le social (Az irodalmi és a társadalmi) címen. E könyv gondolatmenetét foglalta össze megnyitó előadásában is. Két elemi tényből indul ki: abból, hogy léteznek értékesnek tekintett szépirodalmi művek, melyek elterjedtsége minimális és léteznek óriási elterjedtségnek örvendő irodalmi művek, melyeknek irodalmi „érték“-tartalma minimális, vagy egyenesen „quantité négligeable“. Az esztétikai beállítottságú kritika és irodalomtudomány az utóbbiakat kiutasítja a maga területéről. Ez azonban nem akadályozza meg az ilyen műveket abban, hogy társadalmi téren, vagyis elterjedtségük, olvasottságuk által pozitív vagy negatív jelleggel – fontos szerepet játsszanak. Ily módon szakadás következik be a művészi érték és a közéleti, társadalmi hatás, illetve funkció között. Íme, a szociológiai vizsgálódás már első lépéseiben megmutatja, hogy a művészi érték kritériumai az eddiginél alaposabb elemzést követelnek. De fordítva is: szükségessé válik a „magas irodalomból“ kitessékelt, éppen elterjedtségénél fogva gyanússá vált művek helyzetének felülvizsgálása.
Ez alkalommal csak a modern irodalomszociológiai szempontok érvényesítése által felvetett problémák egy részére, gondolom, éppen legfontosabb részére, hívtam fel a figyelmet. Problémák merülnek fel azonban akkor is. ha az irodalomszociológia és az információelmélet, az irodalom és a mass-mediák kapcsolatának kérdésköréhez nyúlunk.
Ezekről legközelebb.
Megjelent A Hét I. évfolyama 1. számában, 1970. október 23-án.
