Románia történelmének egyik legsúlyosabb földrengése zajlott le 1977 márciusában. Chereches Livia két nappal később fotózott körbe a fővárosban, az Azopan Fotóarchívummal együttműködésben mutatjuk meg, hogy milyennek a látta a pusztítás nyomait.
Kolozsváron csak annyit tapasztaltak, hogy a tévében megszakadt a Johnny Weismüller főszereplésével játszódó Tarzan, és megjelent az adásszünetekre jellemző „sakktábla”. Senki sem tudta, hogy mi történik, de mindenki sejtette vagy sejthette – lévén csak egyetlen tévécsatorna volt, amit mindenki nézett –, hogy valami rendkívüli történt. Bukarestben a Magheru sugárút két oldalán álló házakból – egy szemtanú visszaemlékezése szerint – bizony ömlött a porfelhő. A morajlás pedig, ami megelőzte és végigkísérte a rengést, szinte leírhatatlan volt. „Az első két-három másodperc moraja olyan volt, mint gyerekkoromban, amikor a házunk előtt vonultak gyakorlatozni a T-35-ös tankok” – idézte fel a túlélő.
Aki átélte Románia történetének egyik legsúlyosabb természeti katasztrófáját, annak szinte biztosan van egy története róla, legyen az akár olyan apró, minthogy megszakadt a Tarzan, vagy olyan ‘túlvilági’, amikor csak egy hajszálon múlik az élete. Chereches Liviának egy másfajta története is van. Képeken örökítette meg az 1977-es nagy földrengés utóhatásait, másfél nappal a katasztrófa után. Akkorra a hatóságok már lezárták a földrengés által leginkább sújtott utcákat, így ott nem tudott fotózni, de a képek így is szörnyű katasztrófáról árulkodnak. Ezután több mint négy évtizedig pihentek a szekrényben, míg idén augusztusban az Azopan Fotóarchívumhoz nem kerültek. Ezekből mutatunk most be néhányat.
Az Agerpres tényszerű összefoglalója szerint 1977. március 4-én 21 óra 21 perckor Romániát a Richter-skála szerinti 7,4 fokos földrengés rázta meg. Ez volt a huszadik század második legnagyobb romániai földrengése az 1940. november 10-i után, amely a Richter-skála szerint 7,7 fokos erősségű volt. A földrengés epicentruma száz kilométerrel a földfelszín alatt, Vráncsa megyében volt. Ugyanakkor ez volt minden idők egyik legerősebb földmozgása, amelyet Románia területén regisztráltak, és egyértelműen ez okozta a legnagyobb károkat. A legerősebbnek az 1802-es, szintén a vráncsai térségben történt földmozgást tartják a szakértők, bár annak erősségét értelemszerűen nem tudhatjuk pontosan, de egyes vélemények szerint elérhette a 8,2-őt is. Ennek ellenére sem járt jelentős számú halálos áldozattal, bár az általa okozott anyagi károkról sok helyen lehet olvasni – a székelyföldi templomokat is rendesen próbára tette.
Az 1977-es földrengést gyakorlatilag az egész országban lehetett érezni, bár főleg a Kárpátokon túli területeken okozott jelentősebb károkat. Emellett Bulgáriában, a mai Moldovai Köztársaság és Ukrajna területén is rombolt. A földmozgás következtében a fővárosban összesen 32 magas vagy középmagas épület dőlt össze, országszerte 32 900 otthon rongálódott meg súlyosan. Ezen kívül iskolák, kórházak, egyetemek, óvodák, bölcsődék, bentlakások, kultúrházak, emlékművek jelentősen sérültek. A legnagyobb kárt Bukarestben és Dél-Romániában regisztrálták, de súlyos károk keletkeztek Teleorman, Dolj, Ilfov, Prahova, Iaşi, Vaslui, Buzău és Vráncsa megyékben is. A földrengésben hivatalosan 1576 személy vesztette életét, a többségük, 1424 személy Bukarestben, illetve 11 321 ember sérült meg, a többségük szintén Bukarestben: 7598 személy. Bulgáriában is több, mint százan haltak meg.
Sok túlélőt mentettek ki a romok alól, több olyan történet is van, hogy napokkal később bukkantak túlélőkre. Elena Enache például 187 óra elteltével került elő a romok alól, állítólag tudatnál volt, amikor megtalálták, vizet kért és a családjáról érdeklődött, míg Sorin Crainicra 253 óra elteltével találtak rá a Continental blokk romjai alatt, és előkerülése igazi szenzációnak számított, címoldalon foglalkozott vele a Scînteia.
Az áldozatok között volt a bukaresti kulturális, művészeti és tudományos élet számos képviselője. Életét vesztette az akkor még csak tizenhat éves Szilágyi Attila, akit Kobakként, Szilágyi Domokos és Hervay Gizella gyermekeként ismernek. A fiú a Dankanits családnál volt a földrengés idején, miközben édesanyját Budapesten kezelték, édesapja pedig már évekkel korábban öngyilkos lett. Dankanits Ádám művelődéstörténész, A Hét belső munkatársa, illetve a nyolcéves fia, Dankanits László szintén életét vesztette a földrengésben.
„Úgy volt, hogy a fiam jön utánam. Április negyedikén kellett volna megérkeznie, március negyedikén volt a földrengés Bukarestben. (…) Nem tudom életem végéig megbocsátani magamnak, hogy nem hoztam magammal a fiamat” – írta Hervay Gizella a Hazulról haza. Öninterjú című munkájában. Öt évvel később, 1982-ben Hervay is öngyilkos lett.
Chereches Livia elmondása szerint még mindig élénken élnek benne a földrengés emlékei, illetve a fényképek készítésének körülményei. A Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva felidézte, épp a televíziót nézte, amikor bekövetkezett a katasztrófa. Onnan felállva először a hatodik emeleti lakása erkélyére sietett ki. A Bukarest nyugati részében, a Drumul Taberei negyedben található tömbházból szürreális látvány tárult elé.
„Furcsa fény volt, és azok a nagy lakóházak ringatóztak”
– mondta, és állítása szerint egy pillanatig azt hitte, hogy vége az életének. Ekkor viszont cselekedett, a hétvégi túrázásra (péntek este volt a földrengés) bepakolta hátizsákját, felkapta, és pánikoló kolléganőjét megfogva lerohant az utcára. Hálóinges, pizamás emberek lepték el a sötét utcát.
„Képzeljék csak el, nincs fény, nincs áram, csend van” – idézte fel. Elveszettnek érezték magukat. Állítása szerint fogalmuk sem volt róla, hogy mi történt, az egész világ eltűnt, vagy csak velük és a környékükkel történik mindez. Végül egy idegen hordozható rádióját hallgatva a Szabad Európa Rádióból tudták meg az emberek: földrengés volt Bukarestben. Végül elindultak a kolléganője szüleinek háza felé, hogy valami védelmet találjanak, és útközben volt először szemtanúja a tragédia első jeleneteinek.
„A legrosszabb emlékem arról, amit láttam, és azóta is próbálok elfelejteni: egy régi, magas épület teljesen le volt omolva és égett. Az emberek a roncsok közül emelték ki a holttesteket. A szag… szörnyű volt” – idézte fel. Elmondása szerint még nem volt szervezett segítség, csupán az egyszerű emberek próbáltak tenni valamit.
A román hatóságok szükségállapot hirdettek. A korabeli helyi sajtót fellapozva a helyzetet kézben tartó hatóság képe bontakozik ki, akik profin megoldják a problémát. A földrengéssel Románia a nemzetközi érdeklődés középpontjába került, vele foglalkozott a külföldi sajtó is. A Népszabadság március 6-i számában megjelent helyszíni tudósítást idézzük fel.
„Repülőgépünk szombaton a kora délutáni órákban készült leszállásra a Bukarest – Otopeni repülőtérre; fentről már látni lehetett a házak ledőlt kéményeit, majd a repülőtér központi csarnokának hatalmas betört ablakai jelezték számunkra a román fővárosban pusztító földrengés első nyomait. Miközben az autóval a város központja felé haladtunk, egymás után tűntek szemünkbe a leomlott házfalak, mindenfelől leszakadt erkélyek, lezuhant kerítések, összetört gépkocsik voltak láthatók. A legnagyobb károkat szenvedett városnegyedekben karhatalmi egységek, katonák, rendőrök, milicisták segítettek s tartották fenn a rendet.
Szemtanúk beszámolója szerint a mintegy 40-50 másodpercig tartó természeti katasztrófa után összefüggő fehér porfelhő lepte el Bukarestet, elsősorban régi, történelmi városrészét. Itt, a belvárosban okozta a legnagyobb kárt emberéletben és anyagiakban is a nagy erejű földrengés. Főleg a két világháború között épült házak szenvedtek sokat, de láttam romokban heverni új toronyházakat és ultramodern, nemrég átadott szállodát is összerepedezett falakkal, törött ablakokkal. A Sahia úton, a Rosetti út és a Magheru körút sarkán, a Néphadsereg útján, a Balcescu körúton kártyavárként összeroskadt 8—10 emeletes épülettömböket vesznek körül katonai kordonok és a megmenekült hozzátartozók aggódó csoportjai. A hatalmas markológépek szünet nélkül dolgoznak, hogy a felismerhetetlenségig összezúzott lakásokat, tört bútorzatot eltávolítsák s a halottakat, sebesülteket kiemelhessék a törmelékek alól.”
Chereches szerint a rá következő napokban a társadalom egy rövid időre teljesen átalakult a tragédia miatt. Az utcán mindenki segítőkész és kedves volt. A földrengést követő reggelen az általában csak a pult alatt, ismerősökön keresztül elérhető finomságok mindenki számára elérhetőek voltak.
„Emlékszem, ahogy a boltosok kinyitottak. Olyan ritkaságok kerültek a polcokra, amiket akkoriban nem lehetett kapni, például narancsot, citromot, ásványvizet. Minden ki volt téve, meg lehetett venni”- idézte fel.
Az 1977-es földrengés felgyorsított a Bukarest átrendezését is, akkor kapott jó ürügyet Ceauşescu a főváros politikai elképzelései szerinti megváltoztatására, a szocialista realizmus szerinti átépítésére. Akkor kezdik el építeni a parlament épületét, a Nép Házát, amely manapság valószínűleg Bukarest legismertebb épülete.
