A Magyar Hang cikke.

Az amerikai Fehér Ház épülete (Fotó: RGY23/Pixabay.com)

Az Egyesült Államok hivatalosan bejelentette, hogy nem vállal többé közvetítő szerepet az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokban. Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az USA megváltoztatja a békefolyamatban való részvételének módszertanát, és nem fog többé „a világ körül utazgatni” a tárgyalások közvetítése érdekében. Hangsúlyozta, hogy mostantól Kijevnek és Moszkvának kell konkrét javaslatokat előterjesztenie és közvetlenül tárgyalniuk a konfliktus befejezése érdekében.

A döntés hátterében az áll, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elutasította egy teljes tűzszünet elfogadását, ami az amerikai kormányzat szerint lehetetlenné teszi a további közvetítői szerepvállalást.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy Washington megegyezett Kijevvel az ásványkincsek kitermeléséről, és a fegyverszállítmányok is újraindultak. JD Vance amerikai alelnök a Fox Newsnak adott interjújában elmondta, hogy a háború egyhamar nem ér véget, és mostantól az érintett feleknek kell megoldást találniuk a konfliktusra.