Évekkel ezelőtt tudományosan is bizonyították, amit az öregek ősidőktől tudtak: a sírás egészségi „önvédelem”. Az ember az egyetlen lény, amely érzelmei hatására könnyeket hullat, s a természet a sírással olyasvalamit alkotott, ami az egészség, bizonyos módon az élet fenntartását szolgálja.
Laboratóriumi vizsgálat állapította meg, hogy a könny – egyebek között – két olyan anyagot tartalmaz, amelyről eddig nem is gondolták, hogy itt is megtalálható. Az egyik a leucin-enkofalin, egy fájdalomcsillapító endorfin, amelynek hatása a morfiuméhoz hasonló. A másik a prolaktin, egy hormon, amely az agyban keletkezik, s a szülő nők esetében a vérkeringésen keresztül a tejképződésre hat serkentőleg. Megfigyelték azt is, hogy ezek az anyagok csak abban a könnyben találhatók meg, amelyet erős érzelmek hatására ont az ember, abban a könnyben viszont nincsenek jelen, amely az ember szemét akkor önti el, ha mondjuk hagymát szeletel.
Mintegy kétszázan kapcsolódtak be a kísérletekbe, amelyek megállapították, hogy a sírás mintegy negyven százalékkal csökkenti a stresszt. A kutatások azt is kimutatták, hogy a nők ötször annyit sírnak, mint a férfiak; a férfiak 45 százaléka a kísérleti hónapban egyáltalán nem sírt erős érzelmek hatására, a nőknél ez az arány csak hat százalék volt.
Ez azonban nem volt mindig így. Kétszáz évvel ezelőtt Nyugat-Európában „divat” volt az érzelgősség, s a férfiak megengedhették maguknak a sírást. Az ipari forradalommal változtak a felfogások is, és sokáig gyengének tartották azt a férfit, aki nem tudta elrejteni könnyeit. Később, a 20. század hetvenes éveiben, amikor a nők emancipációja javában tartott, s a férfiaktól többé senki sem követelte, hogy „erősek” legyenek, ismét „jogot nyertek” arra, hogy átadják magukat az érzelmeiknek, esetleg sírva is fakadjanak. De mintha most megint a „férfias” férfiak lennének a divatban.
A könny nemcsak a felgyülemlett érzelmek kifejezője. Nedvesen és tisztán tartja a szemgolyót, megvédi a levegőből rákerülő porszemek és vegyi anyagok káros hatásától; véd a fertőzésektől is, mivel antibakteriális anyagokat is tartalmaz.
A csecsemőknél a nyöszörgő vagy hangos sírás életük első heteiben a kommunikáció egyetlen lehetősége. A sírás módja ebben a korban akár diagnózis felállításában is segíthet: kaliforniai kutatók bebizonyították, hogy a beteg kisgyerekek különösen „sziszegő” hangon sírnak. Sok anyát pedig a tapasztalat tanította meg arra, hogy gyermekük sírása éhséget, fájdalmat, félelmet vagy valami mást fejez ki. A babáknál a sírás nem jár könnyhullatással, életük első 2-4 hónapjában ugyanis a babák nem sírnak könnyekkel.
Charles Darwint is ír erről 1910-es Az érzelmek kifejezése című munkájában. „A tény, hogy a legfiatalabb korban a fájdalom vagy valamilyen felindultság hatására nem könnyezünk, figyelemre méltó, mert a későbbi élet során a kifejezés egyetlen formáját sem nyilvánítjuk ki általánosabban vagy élesebben, mint a sírást. Ha a gyermek megszokja, akkor a későbbiekben mindenféle szenvedést (fizikai fájdalmat éppúgy, mint a lelkit még akkor is, ha más érzelmek, például a félelem vagy harag követik) sírással fog kifejezni. A sírás jellege azonban a legfiatalabb korban igen eltérő, mint ahogy saját gyerekem esetében is megfigyelhettem: amikor tiszta szívből ordít, más, mint amikor bánatában sír.”
Tehát már Darwin a „kifejezés legélesebb formájának” nevezte a felnőttek sírását. Ha ebből a megállapításból kiindulva a visszafojtott könnyeket kapcsolatba hozzuk a stressz okozta betegségekkel, nem állunk messze attól a megállapítástól, hogy a visszafojtott könnyek veszélyeztetik az egészséget. (–)