A Qubit cikke a neves szociológus – Örkény István fia – készülő könyvének részlete. (Remélhetőleg felkelti az érdeklődést a téma és a könyv iránt.) Örkény Antal: „A pro és kontra érvek között nehéz igazságot tenni. De van egy általános dilemma, amit mindenképpen érdemes végiggondolni. Nevezetesen, hogy mivel a nyájimmunitás sokszor nem érhető el az egyének szabad oltási hajlandósága által, ami közös akaratot és kötelezettségvállalást követelne meg a társadalom minden egyes tagjától, meddig terjed a politika és az állam hatalma abban, hogy bizonyos jogokat előnybe részesítsen más jogokkal szemben. Mindez átvezeti gondolatmenetünket a társadalmi igazságosság két eltérő szempontjára, nevezetesen az elosztási (distributive) és a megtorló (retributive) igazságosság elveire.”
A koronavírus-világjárvány ideje alatt a közbeszéd részévé vált a nyájimmunitás mint a vírus terjedésének megállítása érdekében elérni kívánt állapot, valamint az ennek biztosítását szolgáló egyik lehetséges intézkedés, a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tétele. Ez számos etikai szempontot és dilemmát vet fel, amelyek vizsgálatában segítségünkre lehet Alberto Giubilini, az Oxfordi Egyetem bioetikai kutatójának 2019-ben megjelent könyve (The Ethics of Vaccination, vagyis Az oltás etikája), amelynek születése ugyan megelőzte a 2020-ban kitört világjárványt, de problémaköre, kérdésfeltevése és értelmezései több mint aktuálissá váltak az elmúlt két évben.
Mindenekelőtt röviden érdemes végiggondolni az állam szerepét a járványkezelésben és a nyájimmunitás elérésében. E tekintetben az elméleti megfontolás alapját az jelenti, hogy egy államnak erkölcsi kötelessége és felelőssége van az egyének egészségének védelmében és annak előmozdításában, valamint hogy megvédje a veszélyeztetett embereket a vírus okozta fertőző betegségektől. Ennek gyökere abban ragadható meg, hogy míg az egyén kötelessége, hogy hozzájáruljon egy kívánatos kollektív társadalmi cél eléréséhez, esetünkben az általános beoltottsághoz, addig kötelezettségének teljesítése fejében joggal várhatja el az államtól, hogy olyan politikákat valósítson meg, amelyek biztosítják, hogy elegendő számú ember járuljon hozzá a nyájimmunitás mint társadalmi közjó eléréséhez, valamint minden lehetséges eszközt vessen be azért, hogy ennek ellenkező végkifejletét megakadályozza. Ehhez pedig az állam a lehető legerősebb megerősítéssel rendelkezik, ha elfogadjuk azt az elvet, hogy a demokratikus állam legitimitása a népszuverenitás elvéből fakad. Ez egy nagyon széleskörű felhatalmazás, ami a jogalkotás és végrehajtás terén még a különleges szabályokat és eljárásokat is magába foglalhatja.
Viszont demokratikus politikai rendszerek esetében szigorú határai is vannak ennek: például az állam az oltást elutasítókat nem zárhatja karanténba, megsértve ezzel az egyéneknek a szabad mozgáshoz való alkotmányos jogát; vagy szükségtelenül és demokratikus felhatalmazás nélkül nem tartható fenn a különleges jogrend intézménye, amire éppen a magyar a politika ad egy rossz példát a járványkezelés során. A jogállamiság és a demokrácia szabályai adnak szigorú keretet az állami fellépés határának, ami nem zárja ki, hogy egy különleges helyzetben az állam ne élhetne különleges hatalmi eszközökkel. Az érem másik oldalán áll azonban az, hogy e politikai akarat és cselekvés megvalósulása érdekében az egyén számára is felmerül egyfajta morális kötelezettség abban, hogy a nyájimmunitás elérésének céljából elfogadja és igazolja az állam olyan politikai lépéseit, amelyek arra irányulnak, hogy az állam a társadalom többségét akár bizonyos „erőszakos” lépésekkel beoltassa.
Mindez pedig felveti annak a kérdését, hogy az államnak jogában áll-e a társadalom tagjai számára kötelező erővel előírni, hogy oltassák be magukat, vagy jogában áll-e a társadalom bizonyos csoportjait ennek a kötelezettségnek alávetni, mint például az egészségügyben dolgozók, a tanárok, a közigazgatásban és a rendészetben foglalkoztatottak esetében. Hogy ebben a kötelességében az állami beavatkozásnak és kényszerintézkedéseknek hol vannak a határai, az nyitott kérdés, erkölcsi megfontolásokat is magába foglaló társadalmi dilemma.
Szabadság kontra egyenlőség?
Számos szempont felvethető ezzel kapcsolatban pro és kontra. Vannak részleges ellenérvek, mint például, hogy a védőoltások természetellenesek, és a természetes immunitás hatékonyabb, mint az oltás. Vagy, hogy a kötelező védőoltások sértik az alkotmányosan védett vallásszabadságot, mivel számos vallás ellenzi a kötelező védőoltásokat. Vagy, hogy a gyógyszeripari vállalatok üzleti érdekei irányítják az országok oltási stratégiáját, és nem szabadna bízni a nem eléggé tesztelt oltóanyagok előállításában és ennek szabályozásában. A lefontosabb univerzális ellenérv azonban úgy merül fel, hogy az embernek a fizikai létezése feletti szabadsága a legalapvetőbb emberi jog, és egy szabad társadalomban az emberek a saját testük felett szabadon rendelkezhetnek. Amikor a kormányok hatalmukat arra használják, hogy az emberek helyett orvosi döntéseket hozzanak, lényegében a testünk feletti rendelkezést korlátozzák, ami elfogadhatatlan. A kormányok nem avatkozhatnak be az egyének egészségükkel kapcsolatos döntéseibe.
Ugyanakkor az oltás kötelezővé tétele mellett is komoly érvek állnak. Ilyen például az, hogy az egészségügyi szervezetek (többek között a WHO vagy az EMA) bizton állítják, hogy a vakcinák a vírussal szemben biztonságosak és hatékonyak, és hogy a mellékhatások elenyészőek. Vagy hogy a fertőzés ellen csak a nyájimmunitás tud hatékonyan megoldást nyújtani. Vagy hogy a gazdaság fenntartható működése, a családok egzisztenciális biztonsága, és az emberek biztonságos élete csak az általános átoltottsággal érhető el. Továbbá, hogy a védőoltással megelőzhető betegségek nem tűntek el, így a védőoltásokra továbbra is szükség van a jövő generáció egészségének megóvása érdekében.
A pro és kontra érvek között nehéz igazságot tenni. De van egy általános dilemma, amit mindenképpen érdemes végiggondolni. Nevezetesen, hogy mivel a nyájimmunitás sokszor nem érhető el az egyének szabad oltási hajlandósága által, ami közös akaratot és kötelezettségvállalást követelne meg a társadalom minden egyes tagjától, meddig terjed a politika és az állam hatalma abban, hogy bizonyos jogokat előnybe részesítsen más jogokkal szemben. Mindez átvezeti gondolatmenetünket a társadalmi igazságosság két eltérő szempontjára, nevezetesen az elosztási (distributive) és a megtorló (retributive) igazságosság elveire. Ha az osztó igazságosság szempontjait nézzük, mik azok a szempontok, amelyek a terhek igazságos megosztásához vezetnek? És hol vannak a határai a büntető szempontnak abban, hogy a nyájimmunitás megvalósuljon? Mennyiben fogadhatók el az állam megszorító intézkedései a járványkezelésben?
Az etikai szempontok úgy merülnek fel, ha elfogadjuk azt az elvet, hogy az oltási politikáknak az általános oltásra „kellene” törekedniük, és nem pusztán pragmatikus politikai szempontokat figyelembe venniük. A legfontosabb etikai szempont az, hogy az államnak kötelessége „a közjó védelme,” ami a járványhelyzet esetében a nyájimmunitás elérését jelenti. Ez teszi lehetővé, hogy megvédje az egészségállapotukban veszélyeztetett embereket a lehetséges ártalmaktól. A kötelező védőoltás ennek az eszköze. Az etikai szempont mércéje, hogy az adott cél elérésének érdekében az állam a legkevésbé korlátozó politikát alkalmazza, ami a legkevésbé ütközik az egyéni autonómiával és szabadsággal. Az a politika, amely kevesebb ember szabadságát korlátozza, mindig előnyösebb, mint amelyik több emberét. Az államnak bizonyos mértékű oltás elleni tiltakozást el kell tűrni, mint például azt, amikor valamilyen betegség vagy vallási előírás az oltás akadálya. A kényszer alacsonyabb foka mindig előnyösebb.
A lezárások során számos korlátozást alkalmaztak a kormányok: lakhelyelhagyási tilalmat vezettek be, bár általában megengedték, hogy az emberek bevásároljanak vagy orvoshoz menjenek. Sok helyen a munkába járást szigorú feltételek mellett engedélyezték csak. Kötelezővé tették a maszkviselést a nyilvános helyeken és a közlekedési eszközökön. Szociális távolságtartási előírásokat vezettek be. Megtiltották a kórházakban és a szociális otthonokban a rokonlátogatást. Megmérték az emberek hőmérsékletét. A megszorító intézkedéseket az emberek többsége tudomásul vette, és a szabályokat többé-kevésbé betartotta, de aki megszegte, büntetésnek nézett elébe. Nemigen voltak olyanok, akik látványosan tiltakoztak ellene. Ezeket a korlátozásokat az embereknek átmenetinek, arányosnak, elviselhetőnek és igazságosnak tekintették, és sokszor nem is mindenkire és nem is minden helyzetre jelentett kényszert.
Az oltás tekintetében a közvélekedés azonban feltűnően más. Ennek az lehet az oka, hogy az ember fizikai létezése, az ehhez kapcsolódó jogok, a személyes autonómia sérthetetlensége és az ezzel kapcsolatos döntés birtoklása a tét. A dilemma lényege a következőképp foglalható össze: az egyik oldal azt állítja, hogy a testünkkel kapcsolatos autonómiánk alapvető szabadságjog, és ezért az államnak nem indokolt az egyén testi autonómiáját megsérteni még egy olyan fontos közjó érdekében sem, amely a közösség számára különben nagyon fontos. Az ellenérv úgy szól, hogy az államnak indokolt lehet olyan kényszerítő politikák végrehajtása, amelyek sértenek bizonyos egyéni jogokat, ha ezek a politikák másoknak okozott kár megelőzése érdekében szükségesek. Ez a két pozíció jelenti a dilemma értelmezésének két szélsőértékét, ahol a szabadság és az egyenlőség elvei ütköznek egymással.
De van egy harmadik szempont is, nevezetesen a méltányosság elve. Még a szabadságelvű nézőpont képviselői között is vannak olyanok, akik elfogadják, hogy a méltányosság valóban alapvető szerepet játszik annak meghatározásában, hogy miként kell elosztani az egyes javak megőrzésével és bizonyos károk megelőzésével járó terheket. Ahogy Mark Navin írja 2015-ben megjelent, az oltás tagadásának etikai, episztemológiai és egészségügyi vonatkozásait vizsgáló könyvében:
„Az államnak megvan a hatalma arra, hogy kényszerítse a védőoltásokat, bár jó okai vannak arra, hogy olyan kevés kényszert alkalmazzon, amennyire csak lehetséges a nyájimmunitás céljának eléréséhez.”
Akinek nincs orvosi ellenjavallata az oltás ellen, azt a méltányosság jegyében be kell oltani
A méltányosság, vagy másképpen fogalmazva a méltányosságként felfogott igazságosság ütközhet a szabadságelvű megközelítéssel, de mint önmagában létező etikai szempont, bele is illeszthető ebbe. A méltányosság egy olyan fontos etikai és társadalmi érték, ami a közjavak megőrzéséhez szükséges terhek megosztásáról szól. Giubilini úgy teszi fel a kérdést, hogy mi a méltányosság, a várható hasznosság és a szabadság relatív jelentősége az nyájimmunitás megvalósítását célzó állami politikák megfogalmazásában. Szerinte a méltányosság olyan érték, amelyet nem kell és nem is szabad veszélyeztetni azzal, hogy a politikaalkotásban szerepet játszó más értékekkel, például az egyéni szabadsággal és a várható hasznossággal (azaz a nyájimmunitás megvalósításával) szemben mérlegelni kell. Egy megfelelően végrehajtott kötelező oltási politika megfelelne az ezen elvek által meghatározott valamennyi követelménynek, anélkül, hogy még szigorúbb politikákat kellene végrehajtani. Ha a közpolitikáktól elvárjuk, hogy az egyén szabadságát és az emberek egyenlőségét garantálják, éppúgy elvárjuk azt is, hogy a közpolitika igazságos is legyen. Giubilini szerint
„Talán a legalapvetőbb különbségtétel a méltányosságként felfogott igazságosság és az igazságosság mint az egyenlőség elve között van. Feltételezhető, hogy a terhek méltányos elosztása a nyájimmunitás megvalósításáért viselt kollektív felelősségben olyan, ahol mindenkit beoltanak, akinek nincs orvosi vagy más speciális, igazolható ellenjavallata az oltás ellen.”
Giubilini ezt az adózás problematikájával állítja párhuzamba. Az adózás az állampolgárok kötelessége, hogy hozzájáruljanak a mindenki számára szükséges közjavak megteremtéséhez. Ugyanakkor az adózásnak méltányosnak is kell lennie, ezért nem egyenlően osztja el az adóterheket, hanem figyelembe veszi az egyes emberek teherviselő képességét. Mindez nem áll messze John Rawls klasszikus megfogalmazásától, nevezetesen, hogy a társadalmi igazságosság eszménye abban áll, hogy az egyéni szabadságjogok biztosításának alapvető elve mellett a társadalmi és a gazdasági egyenlőtlenségek rendje olyan legyen, ami mindenki számára előnyös.
Giubilini végső etikai következtetései nagyon markánsan megfogalmazzák a kötelező oltás bevezetésének fontosságát.
„Az államnak intézményi felelőssége van abban, hogy a védőoltások végrehajtásában követett politikájában legalább a nyájimmunitás megvalósulását garantálja. Az olyan fontos közjavak, mint a nyájimmunitás, a terhek igazságos elosztásának elvén alapszanak. Az államnak minden egyes személytől meg kell követelnie, hogy beoltassa magát, vagy beoltassa gyermekeit, amennyiben nincs jogos orvosi indok a mentességre. Más szóval a kötelező védőoltás orvosi mentesség nélküli kikényszerítése az államok etikai kötelessége.”
Az elméleti érvelés a kötelező oltás elvének etikai igazságossági alapon való elfogadásával kapcsolatban a gyakorlati politikában mégsem elfogadott elv. Mintha a politika és az állam nagyon csínján bánna ennek a restriktív lépésnek a megtételével. Az oltás kötelezővé tételét egyes társadalmi csoportok esetében néhány esetben ugyan bevállalja, de a teljes lakosság esetében a mai napig sehol nem alkalmazta. Európa számos országában az egészségügyben dolgozók esetében tették kötelezővé az oltást, az Egyesült Államok szövetségi szinten a hivatalokban és a 100 főt meghaladó létszámú cégekben dolgozók, valamint az egészségügyi dolgozók részére írta ezt elő, Kalifornia államban pedig az iskolások esetében rendelték ezt el. Olaszországban ez kiegészült azzal, hogy az olasz állam elfogadja, ha a munkaadók teszik kötelezővé a dolgozók számára az oltás felvételét. Magyarországon az egészségügyi dolgozók részére tették ezt először kötelezővé, bár még ez a szelektív restrikció is heves vitákat váltott ki a nyilvánosságban. Napjainkban ez ismétlődik az oktatásban érintett csoportok esetében. Bevezették, hogy a munkaadóknak jogába állhat megkövetelni az oltás igazolását a dolgozóktól. A politikai félelmét a szigorító intézkedések bevezetésétől jól mutatja, hogy amikor az egyik színház meg kívánta követelni az oltási igazolást a nézőitől, az adatvédelmi hatóság biztosa rögtön tiltakozott, miszerint ehhez a színháznak nincs joga, mert a koronavírus elleni védettség tényére vonatkozó adat egészségügyi adat, amelynek kezelése főszabály szerint tilos.
Mindenesetre, amikor bizonyos társadalmi csoportok esetében alkalmazták a kötelező oltás elvét, a csoport tagjai méltánytalannak és diszkriminatívnak érezték ezt a megkülönböztetést másokkal összehasonlítva. Ha azonban a társadalom minden tagjára egyenlő mértékben érvényes lenne az oltás elfogadásának a kötelezettsége, ez a nézőpont súlytalanná válna. Ráadásul a kötelező oltás hatósági elrendelésére van bőven példa. Csecsemők esetében ilyen oltás nyújt védelmet a diphtheria (D, torokgyík), tetanusz (T), pertussis (P; szamárköhögés), polio (inaktivált polio vakcina – IPV), valamint a B típusú Haemophilus influenzae (Hib) és Hepatitis B (HepB) ellen.
A Covid19 elleni védőoltás esetében az általános kötelezővé tétellel szemben tapasztalható politikai bizonytalanság okát csak találgatni lehet. Egyfelől feltételezhető, hogy a jogi kifogások azok, amelyek a kormányokat meghátrálásra kényszerítik. Másfelől a szakemberek bizonytalansága állhat e mögött, nevezetesen, hogy a kötelező oltás elrendelésének súlya szerintük nem áll arányban a várható haszonnal. Vagy a politika népszerűségvesztését vetítené előre egy ilyen típusú radikális lépés megtétele, amit nem szívesen vállalna senki sem.
Ha a kötelező vakcináció elrendelésére nem úgy néznénk, mint egy restriktív állam politikai beavatkozására, hanem a közjó megteremtésének fontossága szempontjából meghozott nehéz döntésre, amihez elengedhetetlen az egyéni és kollektív állampolgári hozzájárulás, a társadalmi szolidaritás és az igazságosság morális szempontja, akkor ezzel nemcsak a járvány hatékony kezeléséhez járulnánk hozzá jelentős mértékben, de erősítenénk vele a társadalmi összetartozás és a közösségi együttélés morális megalapozását is.
A szerző szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi tanára és a CEU vendégprofesszora. A szöveg egy most készülő könyvből származó részlet, amely a társadalmi igazságosság szemszögéből vizsgál különféle fontos és aktuális dilemmákat, mint például a Covid 19 járvány kezelése és a kötelező vakcináció, az örökösödési adó kivetése, a feltétel nélküli alapjövedelem, illetve a szabad migráció kérdései.
