Ileana Negru több mint három évtizeddel azután gyújtotta fel magát, hogy Románia megdöntötte és kivégeztette Nicolae Ceauşescu diktátort. Halála feltépte a forradalomban meggyilkoltak hozzátartozóinak sebeit, mivel még mindig válaszokra és igazságszolgáltatásra várnak. Ő is az egyikük volt.
A román hősök napján Ileana Negru, egy hatvanhatéves nő, akinek fia, Florin mindössze tizenkétéves volt, amikor megölték az 1989-es forradalomban, kiment egy Brassó városán kívüli hegyi útra, benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát.
Május 25-i öngyilkossága évtizedekig tartó szenvedés és az állam képviselőitől elszenvedett megaláztatások után történt. Negru soha nem tudta meg, hogy ki ölte meg a fiát, és soha senkit nem vontak felelősségre a tettért.
„A halála napján találkoztam Ileanával a Hősök temetőjében – mondta Elena Vlase, akinek tizenkilencéves fiát 1989 decemberében megkínozták és megölték Brassóban. Mindkét fiút ebben a temetőben temették el a többi hatvanhét emberrel együtt, akik a forradalom alatt vesztették életüket a városban. A halálesetek közül sok akkor történt, amikor ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a fegyvertelen tömegre. – Nagyon boldogtalan volt. Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, de nem jött el” – mesélte az ismerős Ileanáról.
Negru öngyilkosságát két hétig nem jelentették be a hatóságok, és a román médiában sem számoltak be róla. Halálhíre csak akkor kezdett terjedni a közösségi médiában, amikor a lánya elmondta Cătălin Giurcanu volt forradalmárnak, aki tizenhatévesen az utcára vonult, hogy szembeszálljon Nicolae Ceauşescu rendszerével. Már több éve ismerték egymást, azóta, hogy az 1989. decemberi események hivatalos kivizsgálását követelő tüntetéseken találkoztak.
A rendőrség végül június 8-án szűkszavú közleményt adott ki Negru haláláról, június 14-én pedig nyilvánosságra hozták, hogy mit írt a holtteste mellett talált búcsúlevélben.
„Tiltakozásul a 33 évnyi szenvedés, fájdalom, megaláztatás és gúnyolódás ellen –kezdődött a levél. – Ma véget vetek a megaláztatásnak, bár ez az életembe kerül. (…) A forradalom a miénk volt, és semmiképp sem a kommunistáké, akik ellopták. (…) A sebesült hősök, a letartóztatottak különleges érdemeket szereztek. (…) A szabadság nevében ontották a vérüket.”
Több mint három évtizeddel azután, hogy a román nép 1989 decemberében megdöntötte a rendszert és egy rögtönítélő bíróság drámai módon kivégeztette Ceauşescut és feleségét, Elenát, Negru halála újból ráirányította a figyelmet a forradalomban elhunytak hozzátartozóinak szenvedéseire, akik még mindig igazságot akarnak szeretteiknek.
A Ceauşescu utáni Romániában a véres felkelés több mint 1100 halálos áldozatának és háromezer sebesültjének ügyében elindult, elakadt, újraindult és ismét elakadt a nyomozás. Az ügyek egyik ügyészségről a másikra kerültek, a bíróságok is pingpongoztak velük.
„Tudni akarta, ki ölte meg a fiát, ki volt a gyilkos” – mondta Giurcanu, akit őrizetbe vettek, miután Bukarestben utcára ment, amikor hallotta, hogy az emberek azt kiabálják: „Szabadság, szabadság!” Az apja a keresésére indult, és meghalt, amikor 13 golyót kapott a mellkasába. A forradalom során bekövetkezett halálesetek egy része feltehetően baráti tűz miatt következett be a hatalmas káoszban.
„Annyi rossz dolog történt Ileanával. (…) Egy apró hölgy volt nagy szívvel” – mondta Giurcanu, aki könnyezett az interjú alatt. Kevesebb mint egy héttel a halála előtt találkozott Negruval, aki Ileana Militaru néven is ismert volt, miután elvált férjétől. Éppen akkor tért vissza a spanyolországi Tenerife szigetéről, ahol a lányával élt, aki nem válaszolt az interjúra vonatkozó e-mailes megkeresésre.
Fia, Florin Negru egyike volt annak a negyvenkilenc gyereknek, akiket megöltek a romániai forradalom idején, amely egy hónappal a berlini fal leomlása után robbant ki és vetett véget Ceauşescu közel huszönötéves uralmának. A legfiatalabb halott mindössze egy hónapos volt.
A brassói tüntetések idején Negru Florint és nővérét édesanyjuk hazaküldte, hogy biztonságban legyenek, de a tizenkétéves fiú elszökött. Egy 2006-os román dokumentumfilm stábjának adott interjúban Negru elmondta, hogy fia december 17-én azt mondta neki, hogy „akik nem tiltakoznak, azok gyávák”. Akkoriban gyorsan elterjedt a hír, hogy lövöldözés kezdődött Temesváron, ahol a helyiek – magyarok és románok – eredetileg azért vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a rezsimkritikus népszerű református lelkész, Tőkés László eltávolítása és tervezett kilakoltatása ellen.
Negru december 23-án a mintegy 230 ezer lakosú erdélyi Brassó katonai kórházában, egy rögtönzött hullaházban, egy halom holttest között találta meg a fiát. „Alsónadrágban, deréktól felfelé meztelenül feküdt egy kabáton. A szeme nyitva volt, és mosolygott. Odarohantam és átöleltem; hideg volt. Átöleltem, és ez volt az a pillanat, amikor sikítani kezdtem. A sérülései azt mutatták, hogy nincs gerince. Üreges volt. Egy nagy lyuk volt. Ez minden, amire emlékszem” – mondta a dokumentumfilmes interjúban.
A feldúlt és kétségbeesetten válaszokat kereső asszony igazságkeresése megaláztatással kezdődött. „1991 őszén a katonai ügyészségen voltam – mesélte 2006-ban. – Egy magas, kopaszodó férfi katonai egyenruhában odajött hozzám; nem mutatkozott be. Ön Florin Negru édesanyja? – kérdezte. Azt válaszoltam: igen. Azt mondta: A fia terrorista és tolvaj volt”, és azt állította, hogy ellopott egy gyűrűt, és úgynevezett terroristáknak segített.
A román tisztviselők minden decemberben néhány szép szóval megemlékeznek a forradalomban elhunytakról, de az áldozatokról fokozatosan megfeledkeztek. Giurcanu, akinek az édesapját lelőtték, azt mondta, hogy szerinte „lett volna esélye a megnyugvásra és a megbékélésre, ha lett volna igazságszolgáltatás”.
A Szabad Európa által megszólaltatottak szerint azért nem szolgáltattak igazságot az áldozatoknak, mert a forradalmat eltérítette Ion Iliescu, a Ceauşescu-korszak egykori magas rangú kommunista vezetője, aki háromszor volt Románia elnöke, és más, alacsonyabb rangú volt kommunisták. Negru búcsúlevelében kiemelte Iliescut, akit „a gyerekeinket megölő kínzónak és bűnözőnek” nevezett.
Azzal vádolták a posztkommunista Románia megosztó alakját, Iliescut, hogy dezinformációt terjesztett a forradalom alatt, és egyike volt azoknak a vezetőknek, akik felelősek azért, hogy 1990 januárjában és júniusában, valamint 1991 szeptemberében bányászokat hívtak Bukarestbe, hogy leverjék az ország új vezetői elleni tüntetéseket.
Románia demokratikus rendszerváltásának bírálói szerint a korábbi kommunista elit számos tagja megtartotta vezető szerepét, és most fiaik, lányaik és pártfogoltjaik vannak kulcspozíciókban. Emiatt – mondják – kevés a hajlandóság egy igazi vizsgálathoz, amely esetleg a hadsereg, a biztonsági szolgálatok és a széles körben rettegett titkosrendőrség, a Securitate tagjait is érinthetné. Őket soha nem büntették meg, kényelmesen élnek, sokan nagyvonalú nyugdíjból.
A most kilencvenhároméves Iliescut 2019 áprilisában két másik magas rangú vezetővel együtt emberiség elleni bűncselekményekkel vádolták meg a Ceauşescu megbuktatását követő nyolc napban bekövetkezett több mint 850 haláleset és 2382 sebesülés miatt. (Iliescu december 22-én vette át a hatalmat.)
Románia legfelsőbb bírósága, a Legfelsőbb Fellebbezési és Ítélőszék, amely miniszterek és magas rangú politikusok ügyében ítélkezik, február 24-én a fellebbviteli bírósághoz küldte az ügyet, mondván, hogy nincs joghatósága, mivel Iliescu nem volt elnök a felkelés idején. Iliescu az ideiglenes vezetői tisztség betöltése után, a forradalom utáni első választáson, 1990 májusában lett államfő.
„Harminchárom évvel a forradalom után eltitkolták Ileana Negru halálát. A neokommunista, Securitate- és bolsevik rendszer tovább él – mondta a Szabad Európának Sorin Boaca, a forradalom egyik prominens brassói résztvevője. – Egy hős édesanyja volt. Ez a bűnös rendszer tovább él a gyermekein, leszármazottain és rokonain keresztül.”
Az Iliescu és Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes, valamint a katonai repülés volt vezetője, Iosif Rus elleni eljárás nemcsak hogy évek óta húzódik, de az eljárás bírálói szerint csupán az akkori legmagasabb rangú személyeket vette célba.
„Brassóban egyáltalán nem emeltek vádat senki ellen. Hogyan lehetséges ez?” – tette fel a kérdést Vlase, aki szerint a kommunista biztonsági szolgálat egyik tagja adta le a lövést, amely fia halálához vezetett. Egy meghallgatás során a vádlott tagadta, hogy bármi köze lett volna a gyilkossághoz. Nem is emeltek vádat ellene.
A Brassóban és Romániában máshol igazságot keresők számára azonban talán felcsillant a remény azzal, hogy áprilisban Mihai Dodu történelemtanár kinevezést kapott egy olyan kormányzati intézet élére, amely az antikommunista harcosok esetében kampányol igazságszolgáltatásért. Dodu mindössze kilencéves volt, amikor Ceauşescut megbuktatták. Apja egyike volt annak a hetvenkilenc embernek, akiket a bukaresti TVR közszolgálati televízió frissen felszabadított épületénél lezajlott tűzharcban öltek meg.
„Közel harmincnégy év után először dolgozik egy hős és mártír fia ebben a munkakörben. Becsületes ember. Hagyni kell, hogy a végigvigye a munkáját” – mondta Vlase.
A halálesetek felelőseinek felelősségre vonása már önmagában monumentális kihívás. Az igazságot kereső románoknak azonban egy másik problémával is meg kell küzdeniük: azzal a becslések szerint több ezer emberrel, akik hamisan azt állították, hogy részt vettek a felkelésben, és forradalmi igazolásokat kaptak, amelyek kártérítésre és egyéb juttatásokra – például földterületre, a kereskedelmi területek csökkentett bérleti díjára és ingyenes tömegközlekedésre – jogosítják őket. A valódi és a hamis forradalmárok között folyamatos az ellenségeskedés, néhányukat már bíróság elé állították.
„Szeretném hitelessé tenni a forradalmárok hírnevét, és megszabadulni a szélhámosoktól – mondta Dodu a Szabad Európának. – Az igazságszolgáltatást nem az eljárások, hanem az erkölcs hiánya akadályozza.”
Dodu máris szembesült azzal, hogy egyesek szerint ki kéne rúgni az állásából, miután úgy döntött, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök nem jogosult arra, hogy magasabb besorolást kapjon a forradalmi bizonyítványra, azaz hogy „döntő szerepet játszó harcos” volt a forradalomban.
A forradalmi bizonyítványnak öt kategóriája van: fontos szerepet játszó harcosok; olyanok, akiknek döntő szerepük volt; olyanok, akiket a forradalom alatt bebörtönöztek; és olyanok, akik közeli hozzátartozójukat vesztették el. A juttatások magasabbak azok számára, akik aktívabb szerepet játszottak, bár állítólag a miniszterelnök soha nem vette át őket.
Dodut támogatva a forradalom öt résztvevője júliusban éhségsztrájkot tartott a bukaresti kormányhivatalok előtt, bár Ciolacu azt mondta, hogy nem tervezi eltávolítását.
Dodu öngyilkossága előtt néhány nappal találkozott Negruval bukaresti irodájában. Saját forradalmi bizonyítványán kellett megváltoztatnia családi nevét Militarura. „Leveleztem vele, ő benyújtotta a dokumentumokat” – mondta.
„Negru asszony megindított. (…) Azt mondta, körülbelül annyi idős vagyok, mint amennyi a fia lett volna. Amikor rám nézett, rá gondolt – mondta Dodu. – A halála tragédia volt. Sajnálatos gesztusa kifejezte azt a fájdalmat, amivel mindannyian együtt éltünk több mint harminc éven át. Az én esetemben ez a következő kérdés: ki ölte meg az apámat?”
„A fia halála okozta sokéves szenvedés és a román állam által okozott megaláztatás után Negru asszony meghozta a drámai döntést, hogy véget vet életének. Ez az interjú felkavaró számomra (…) de Negru asszonyért és a forradalomban elhunytak emlékéért teszem” – mondta.
Elmondta: az a feladata a kormányzati intézetben, hogy visszaadja a forradalom áldozatainak és hozzátartozóiknak a méltóságukat, javítsa anyagi és egészségügyi ellátásukat, és hogy az iskolákat kötelezzék az oktatásra a forradalomról. „Azt akarjuk, hogy a fiatalabb generáció megértse, milyen áldozatokat hoztak a hozzájuk hasonló egykori fiatalok” – tette hozzá.
Ileana Negru most egy Brassó külvárosában lévő temetőben nyugszik. Boaca, aki 1989-ben a város utcáin tüntetett, rámutatott egy kis fakeresztre és a sírra, amelyet a temető sarkába száműztek, a kukoricaföld mellé. A Romániában domináns ortodox egyház előírja, hogy az öngyilkosság áldozatait – mint egykor a katolikusoknak is – a temető legtávolabbi részén kell eltemetni.
A Hősök temetője kisebb és rendezettebb, fákkal van körülvéve, és közel van ahhoz a helyhez, ahol Florin Negrut megölték Brassó belvárosában. Egy nagy kereszt áll a forradalomban elhunytak nevével itt. „Mindig sokat sírt. Meghalt a tizenkétéves fia. Azt akarta, hogy itt, ebben a temetőben temessék el” – mondta Vlase saját fia sírja mellett állva.
„Az elkövetőknek szembe kell nézniük az igazságszolgáltatással, és meg kell fizetniük mindenért – mondta. – Nemcsak a bukaresti, hanem a brassói felsőbb vezetésnek is. Úgy érzem, hogy a fiam nem talált nyugalmat. A síron túl is méltóságot kell szereznem neki” – mondta.
„Azt akarom, hogy még az én életemben bűnhődjenek a bűnözők.”
Írta: Alison Mutler.
Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.
