Próbálunk sokfelől valami magyarázatot találni a jelenlegi magyar kül- és belpolitikára. Mivel egyszemélyi a vezetés, így keverednek a jellembéli tulajdonságok a politológia elemeivel. Egyelőre tegyük félre a KESMA-sajtó bárgyú lihegését, amellyel minden lépésben fölfedezi a zsenialitást. Enyhén nevetséges világpolitikai tényezőnek beállítani egy kis ország kis miniszterelnökét. Bár személyes karrier és jólét szempontjából igencsak létezik olyan nézőpont, ahonnan megéri a hatalom közelében foglalatoskodni.
Ellenzéke és kritikusai viszont sokféle, egymásnak időnként ellentmondó, magyarázatokkal állnak elő. Ezek között az első, amelyik – hasonlóképpen a nyaloncokhoz – egyféle (negatív) zsenialitást tulajdonít az egyszemélyes vezetőnek, aki előbb a pártjában, majd az országban lett alternatíva nélküli főkapcsoló, s most ugyanezzel próbálkozik az európai jobboldalon. Hasonlóképpen gengsztertulajdonságokkal jellemzik a vezért másfelől, melyek szerint a maffiában és a hasonló törvényen kívüli szervezetekben egyetlen személy kezében összpontosul a hatalom, s az szerzi meg, aki nem riad vissza a legkeményebb eszközöktől. És ezután sokáig uralkodhat, mert békét teremtett, és az alávetettek ezt nagyra értékelik.
Ehhez képest a külpolitikai lépések nem mindig magyarázhatók a pszichológia vagy a szociológia eszközeivel. Az unióban eljátszott rosszfiú szerep aránylag sokáig kitartott, a sok ejnye-bejnye, és az ‘innen aztán ne tovább’ jelzetű felszólítások enyhe derültséget keltettek a kormánykörökben, s csak a növelték a főnök ázsióját. A Kínához, Oroszországhoz, keleti zsarnokállamokhoz húzó barátkozás meg a Türk Tanács magyarázható lenne valami egyensúlyteremtő kísérletnek, ha bárki is komolyan venné a kísérő szólamokat. Valószínűleg tisztán üzlet.
Most, a választások közeledtével, és a lehetőséggel, miszerint váltás történhet az ország élén, hirtelen föltámadt a kádári pangás éveinek érvkészlete. Csak rosszabb ne legyen, addig jó, amíg az öreg tartja a kezében a gyeplőt. Igen, a jövő mindig bizonytalan. És az állandóságot sugalló nagy öregek (Ferenc-József, Horthy, Kádár) mintha garantálnák a nyugodt változatlanságot. Ebbe a szerepbe áll bele most a vezérünk. Ha ez is sikerül, akkor belekerül ebbe a történelmi arcképcsarnokba.