Markó Béla: Békétlen feljegyzések

Markó Béla: Békétlen feljegyzések
Ha az ukránok nem védekeznek, elvesztettek volna mindent. Ehhez képest máris győztek, hiszen az egész hazájuk semmiképpen sem fog már elveszni. Legrosszabb esetben csak a kisebb része. Vagy még az sem. Olyan nehéz ezt megérteni? Nem az ukránokat kell szeretni. Hanem saját magunkat.

Romsics Ignác: Mertek nagyokat álmodni…

Romsics Ignác: Mertek nagyokat álmodni…
Szekfű Gyula szinte hivatásának tekintette a nemzeti illúziókkal való leszámolást, ismételten figyelmeztette Keletre tekintő honfitársait: „A magyarság útja nem lehet egyéb, mint amire végzete ezer év óta rákényszeríti: Közép-Európa és Nyugat példáját követni”.

Béndek Péter: A Tisza kívánatos ideológiája

Azaz nem a mai gondolatok legnagyobb közös osztója, mint Magyar Péteré, hanem inkább a legkisebb közös többszörösük, amelyben mindenki a saját gondolataira ismer, de azok produktív multiplikálódásban válnak motiválóvá, identitásformálóvá.

Demény Péter: Mikor megyünk Arad felé?

Az a tizenhárom ember, akiről ma megemlékezünk ennek a lobogásnak esett áldozatául, no meg annak, hogy Kossuth csak retorikailag szeretett lobogni. Ám a forradalmárság szeretetének egyik tünete, hogy az ember nem néz a szavak mögé.

Konok Péter: Szagos szelek szárnyán száll a széthullás

Rezgő, légyzümmös csendélet, a külsővé-idegenné vált hulladék metafizikai magányérzete. Jonathan Swift ma felvethetné, hogy a gazdagok egyék meg a szegényeket: ezáltal a szegények nem termelnének felesleges szemetet...