Konok Péter: Évfordulók, levert forradalmak

Rosa Luxemburg nem érhette meg a kronstadti lázadás leverését, félelmeinek igazolását, mikor a forradalom nevében eltiporták a forradalmárokat; két évvel korábban agyonverték őt a német szocdem kormány által pártolt szélsőjobboldali különítményesek.

Szűcs R. Gábor: Ketten, ikszek egy szavazólapon…

A szegény kiszabadultak majd mesélnek az ukránok könyörtelenségéről, az oroszok jóságáról (lám, még az órájuk is megvan!), imát mondanak a Fennséges úrhoz és zsiráfszerű, ámde tárgyiasult Lábszagához, aki személyesen eljött értük repülóvel, költséget és tévéseket nem kímélve.

Garzó Ferenc: Mártírok, túlvilági örömök és tiszta italok

Míg a túlvilági boldogság csupán képzeletünkben él, addig az evilági boldogtalanság önjáró tragédiák sorozata. A harctéren elesetteknek azért, mert még szerettek volna élni, lett volna jobb dolguk még, minthogy mások hatalmi érdekeiért áldozzák az életüket.

Robotok mentik meg a katonák életét a fronton

Robotok mentik meg a katonák életét a fronton
Az adott században ugyanaz a csapat készíti fel a robotokat a háborúra, tervezi meg a küldetéseket és hajtja végre azokat. Vagyis a földi robotrendszerek mostanra olyan gyors fejlődési szakaszba léptek, mint amit néhány esztendővel ezelőtt a drónoknál láthattunk.

Dévényi István: Orbán Viktor parancsa: 10 perc gyűlölet

Olvasás, értelmezés – két perc. Felvértezve a tudással jöhet a Facebook. Lájk Orbán Viktor legújabb posztjára, egy kör Lázár János, aztán Kocsis Máté, könnyed felüdülésként Pócs János tréfás videója – öt perc. Bázisküzdelem a röhögő emojik ellen letudva, jöhet a harc!

Ma sem ismerjük Trump és Putyin kapcsolatának igazi jellegét

Ma sem ismerjük Trump és Putyin kapcsolatának igazi jellegét
Catherine Belton úgy véli, Oroszország csak akkor adja fel a háborút, ha azzal szembesül, amivel 1856-ban, a krími háború végén: hogy a Nyugatnak nem csak messze több erőforrása van, de kész is azt bevetni. Belton 2020-ban könyvet írt a Kreml hatalmi struktúrájáról.

Szűcs R. Gábor: Egy bukott miniszterelnök interjúja

Az EU a Hungaroführer szerint azzal kalkulál, hogy Oroszországnak háborús jóvátételt kell majd fizetnie, és Ukrajna ebből törleszti a hitelt. Igen, ez valószínű. Oroszország már akkor elvesztette a háborút, amikor elkezdte, és a villámháború befulladt.