George Becali közölte, hogy Crin Antonescut támogatja

George Becali közölte, hogy Crin Antonescut támogatja
„Nincs több megbeszélnivalóm Simion úrral. Soha többé nem beszélek vele. Nem veszekedtünk, csak azt a pofátlanságot mondta a TikTok-on, hogy én már történelem vagyok, hogy elküld a focihoz, az egyházhoz és a birkákhoz. Akkor viszlát... Többé nem érdekel ez az ember.”

Németh Péter: Bárhol, bárkivel

Talán van még esélyünk, hiszen Orbán, a Viktor most azt mondta – a kérdésre, meddig állhat még az ország élén –, hogy a legjobb korban van. És ezt elmondhatja magáról a Népszava is, a maga 151 évével, egyszer talán átjut az alkalmassági vizsgán.

Trump a CBS betiltását sürgeti

Trump a CBS betiltását sürgeti
A műsorvezető megjegyezte, hogy Trump „átírta a történelmet, hamisan azt állítva, hogy Ukrajna kezdte a háborút”, majd levetítették azt a klipet, amelyben az amerikai elnök Zelenszkijt „diktátornak” nevezte.

NJF: Ferenc pápa Mária-ikonja

NJF: Ferenc pápa Mária-ikonja
A képet a Santa Maria Maggiore-bazilika főhajójában őrzik, a kegykép számára V. Pál pápa által építtetett kápolna oltára felett. A kép a középkor óta különös tiszteletnek örvend. A rómaiak veszélyek, szerencsétlenségek elhárítása érdekében keresik fel...

Száday Rezső: Mitől édes a tea?

Száday Rezső: Mitől édes a tea?
„Miközben a társadalmon belül mind az önmagukat baloldaliként, mind pedig liberálisként meghatározó szavazók aránya évtizedek óta 30-35 százalék körül mozog, a bal-, illetve liberális pártok támogatottsága alig éri el az 5 százalékot”. Ez több mint elgondolkoztató.

Gyurcsány Ferenc: Köszöntsük Magyart a fedélzeten

Örömhírem van Magyarnak: a pár hete népszavazási kezdeményezést nyújtott be Ukrajna EU-tagságáról. A kérdés a Nemzeti Választási Bizottság előtt van. Ha jól értem, Magyar támogatja a DK kezdeményezését. Mert ugye a haza fontosabb, mint a párt...

Lakner Dávid: Tudják-e, ki a lanckenét? Hát a busurmán?

Lakner Dávid: Tudják-e, ki a lanckenét? Hát a busurmán?
„Lent a város most zöld végtelenség közepén gombasereg, mely a piac tisztását körbeüli; zömök fehér tönk a házak fala, rajtuk a tetők szürke-barna kalap. Szél poroszkál. Majd elevenedik, szétrugdossa a párákat a síkság széleiről, látszik a messzi dombgyűrődés..."