„Baszódj meg, Orbán, Gáspár miatt jöttem ki”

„Baszódj meg, Orbán, Gáspár miatt jöttem ki”
A szerelem nem bűncselekmény, hanem olyasmi, amit védeni, becsülni kell. A szerelem erősebb, mint a gyűlölet. Fogadjuk el egymást úgy, ahogy vagyunk, álljunk ki az európai értkekért, amelyek mindannyiunk jövőjét biztosítják.

Konok Péter: Elődke esete a Pride-dal

"Nem az Univerzumot, az kellemetlen lenne. Ez az entrópia sem volt valami nagy ötlet" – morfondírozott. Aztán rájött. "Megállítom a transzszibériai expresszt. Az igazán baromi nagy!" Elutazott Usszurijszkba (nagyon tetszett neki a neve), kiállt a sínekre, és koncentrált.

Orbán felköpött, és aláállt

Orbán felköpött, és aláállt
Nem csak arról van itt szó, hogy megvalósult, és békében lezajlott egy hatalmas tömegrendezvény, amit a kormány be akart tiltani, hanem arról is, hogy kiderült, mit érnek a fideszes jogszabályok a szeretettel és az igazi társadalmi összefogással szemben. Semmit.

Székely Ervin: Nagyszalonta 420

Történelmi fordulópontot jelentett a város életében a két világháború. Az első nyomán Szalonta Romániához került, a második pedig a kommunista rezsim létrejöttét jelentette. A város – minden nehézség ellenére – alkalmazkodni tudott a megváltozott körülményekhez...

Ki nyeri meg az Izrael-Irán hazugság-háborút?

Ki nyeri meg az Izrael-Irán hazugság-háborút?
Világpolitikailag elgondolkodtató fejlemény, hogy Trump megpróbálta lebeszélni Netanjahut Irán lerohanásáról, akinek viszont végül sikerült az USA-t is belerángatni saját háborújába (mégpedig a CIA-jelentés figyelmeztetése ellenére). Ez Trump és az USA súlyos gyengeségének a jele.