Demény Péter: Ha az ember görögül nyaral

De Görögország itt sem árulja el magát: ez a part sem homokos, hanem kavicsos, gyengédebb lelkek speciális papuccsal mennek a vízbe. A romantika is olyan, mint amikor Zeusz elrabolja Ganümédészt. A görög szerelemben belül van a feszültség.

Bártfai Gergely: Riói koktél

Lélekjelenléte mentette meg attól, hogy csereként be kelljen állnia a Rio de Janeiró-i Bangu színeiben. Úgy járt túl az edző eszén, hogy bemelegítés közben összeverekedett az ellenfél szurkolóival, és még mielőtt pályára lépett volna, piros lapot kapott.

Romániában kötelező tantárgy lesz a színházi nevelés

Romániában kötelező tantárgy lesz a színházi nevelés
A színházi nevelés eddig is szerepelt az iskolák tantervében, de csak választható tantárgyként. Emellett a művészetek tantárgycsoport része lesz, így a három művészeti ág – zene, képzőművészet és színház – egyenlő hangsúlyt kap a középiskolai oktatásban.

Rónay Tamás: Kettős játszma

Becslések szerint nem egészen kétszázan szavaznak majd von der Leyen leváltására. Ha így lesz, az siker lenne a bizottsági elnök számára, hiszen tavalyi megválasztásakor még 282-en nyomták meg a nem gombot. Érdekes lesz a Fidesz-frakció viselkedése.

Paár Ádám: A svéd modell Magyarországon

Paár Ádám: A svéd modell Magyarországon
Skandinávia jó példáját nyújtja egy „harmadik útnak”: van egy olyan régió, amely úgy tudja modernizálni a társadalmat, hogy azonközben segít megőrizni a népi műveltséget, és abból formál polgári kultúrát.