Gábor György: Hilarionnal Budapesten

Hilarionnal, Kirill moszkvai pátriárka volt „külügyminiszterével”, aki tizenhárom éven át irányította az orosz egyház külkapcsolatait, aligha találkozhatott volna Ferenc pápa máshol Európában, kizárólag Budapesten. Utazásának leglényegét ez a találkozó jelentette

Kneecap: Dugd fel ezt a seggedbe, Orbán Viktor!

Kneecap: Dugd fel ezt a seggedbe, Orbán Viktor!
A palesztinok mellett kiálló raptrió tagjait júliusban három évre kitiltották Magyarországról, így nem tudtak fellépni a Szigeten. Erre a Kneecap azzal reagált, hogy semmilyen jogalapja nincs a döntésnek, mivel a Kneecap egyetlen tagját sem ítélték el...

Vége a világbajnoki álmoknak, kikaptunk Írországtól

Vége a világbajnoki álmoknak, kikaptunk Írországtól
Maradt tíz perc a döntésre (a döntetlen nekünk kedvezett). Hatvanezer ember rágta a körmét, zúgott a Hungária, hogy valahogy megússzuk, de nem sikerült: a hosszabbítás hosszabbításában Parrott megszerzete harmadik gólját is, tönkretéve világbajnoki álmainkat.

Székely Ervin: Bolojan esete a magisztrátusokkal

A Bolojan-kormány a magisztrátusok szolgálati nyugdíjainak csökkentésétől várja a megváltást. Ez nettó populizmus. A számok egyértelműen figyelmeztetnek: hibás a kormány gazdaságpolitikája. Egy felelős miniszterelnöknek elsősorban ezzel kellene foglalkoznia.

Egressy G. Tamás: Palpatine főkancellár olvasgat

Egressy G. Tamás: Palpatine főkancellár olvasgat
Mindennél szomorúbb, hogy hallgatásával, időhúzásával, tétlenségével vagy épp tetteivel a nyomozó ügyészség és a rendőrség önmaga ellen követi el a fenti abúzusokat. Nem az tehát a gond, ha leírjuk – az a megbocsáthatatlan, ha megvalósul.

Orbán Viktor: Nem érdekel az oroszok elnöke

Orbán Viktor: Nem érdekel az oroszok elnöke
A kormányfő leszögezte, ha ő mond valamit, azért mondja, mert úgy gondolja, és meggyőződése, hogy az a magyarok érdeke. Megjegyezte, a védőpajzs nem most kell, ezért most nem fáj semmibe, az energiamegállapodás pedig időlimit nélküli.

Trump mini pénisze és az Epstein-ügy

Trump mini pénisze és az Epstein-ügy
Trump a választási kampány idején maga követelte az Epstein dosszié nyilvánosságra hozatalát, mert így akarta lejáratni demokrata ellenfeleit, de saját csapdájába esett, mert most a republikánusok egy része is követeli: végre lásson tisztán az amerikai közvélemény...