Demény Péter: Határátlépés

Most az egyik Kemény-utód borzalmas bejegyzésben tapsikolt a Perintfalvi Rita elleni szégyentelen támadásnak. Ez az úr folyamatosan büszke arra, hogy ő utód, de szemlátomást semmi köze ahhoz, akinek az utóda, már a nevén kívül, természetesen.

Szele Tamás: Semmi baj

Felfedeztem egy elütést az önnek írt legutóbbi jelentésemben az orosz haderő képességeiről. Azt akartam írni, hogy az oroszok támadóereje nem világosan meghatározható, vagyis "unclear", de véletlenül azt írtam, hogy nukleáris, tehát "nuclear".

Demény Péter: Kicsit repülni

Aztán elővennék egy golyóstollat, és sorokat firkálnék a füzetembe. Az lenne szép abban a szakaszban az élet és a halál között, hogy az ember felülről tudna nézni magára, mintha csak repülne egy kicsit, mielőtt ellebegne végleg.

Székely Ervin: Levágások vaktában

Mindent összevéve, úgy érzem, hogy a Bolojan-csomag kellően át nem gondolt, hűbelebalázs módjára összeállított intézkedések eklektikus gyűjteménye, amelynek mind gazdasági, mind politikai következményei kedvezőtlenek lesznek.

Berend T. Iván: Két Nobel-békedíj jelölt

Berend T. Iván: Két Nobel-békedíj jelölt
A legmegérdemeltebb kitüntetés, amit Trump eddig elnyert: a British Institute of Technology díszdoktorátusa filozófiából. Aligha nyerhetett volna ilyet bárki más, mint ő, aki maximum egy oldalt tud elolvasni bármilyen szövegből – kivéve, úgy látszik, filozófiából.

Székely Ervin: Kegyelet

„Húsz évig irányították Romániát (elnökség, bíróságok, ügyészségek, titkosszolgálatok), most pedig a „rezisztens” Băsescu-pártiak tiszteletadással kísért botrányt rendeznek a ravatal körül. Hősiesen számolnak le a harmincöt évvel ezelőtti eseményekkel.”

Konok Péter: „Náci dalnak” nevezni jókora tévedés

„Botrány tört ki a Német Tűzoltóbajnokság megnyitóünnepségén, amikor véletlenül a német himnusz nemkívánatos 1. versszaka, azaz a „Deutschland, Deutschland über alles” csendült fel, amelyet a náci korszakban politikai célokra használtak” – írja az Index. Nos...