Nemrég találkoztam egy másik új szóval is. Azt olvastam, hogy „alapszabályt buherálnak”. A buherál szónak is, akárcsak a kütyűnek, nyoma sincs a szótárakban. Zsehránszky István írása
RO: 5498 új esetet diagnosztizáltak, ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 970 442; elhunyt 154 koronavírussal fertőzött személy, így az áldozatok száma 23 973. HU: 8637 új koronavírus-fertőzöttek regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 679 413 fő a beazonosított fertőzöttek száma; elhunyt 242 beteg, így az elhunytak száma 21 504 főre emelkedett.
Egy interjúban arra kérték Zsehránszky Istvánt, hogy fogalmazza meg az életfilozófiáját. Ez a sokrétű, alkotó ember nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy „tegyél jót, ha tehetsz valamit”.
Végső tanulság, hogy az emberiség összefogása ugyanúgy legyőzi a fertőzést, mint a felénk száguldó aszteroidát, és a küzdelemben a parlamentáris demokráciák néhány hős feláldozásával rendkívül eredményesek. Krebsz János írása
Így álltunk, amikor az újságok megkeresték Dárdai Pált, a Hertha egykor legendás játékosát, aki most edzőként próbálja megmenteni a kieséstől a csapatot, hogy mi a véleménye. Ő csak annyit mondott: Krebsz János írása
Agyunk sokkal gyorsabban veszi a nonverbális jeleket, mint a verbálisakat. Ne hagyjuk, hogy a tudattalan jelekkel rossz üzeneteket közvetítsünk, inkább tanuljuk meg elkerülni ezeket a könnyen ejthető hibákat.
Valahogy annyira közelinek tűnik. Milyen eleven az emlék: futótűzként terjedt a hír azon a tavaszi délelőttön, s az emberek önkéntelenül is az égre néztek. Nevet még nem ismertek meg annyian pillanatok alatt, mint a Gagarinét. És valahogy mégis milyen távoli.
„Először azt hittem, magamnak sem fogom bevallani, de féltem. Minél inkább közeledett a fellövés napja, annál jobban aggódtam, sikerül-e a start, nem lesz-e baj útközben, le tudunk-e szállni, és nem kell-e röstelkednem a viselkedésem miatt, ha földet értünk.
A legnagyobb munkahelyteremtő beruházás a második világháború óta – így jellemezte Joe Biden a 2000 milliárd dolláros gazdasági csomagot; fontos célja az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Az 1929-32-es gazdasági világválságot követő New Dealhez hasonlóan a program az infrastruktúra fejlesztésével vezeti ki az országot a válságból.
A koncentrációs táborokba összesen 18 millió ember került, és közülük minden ötödik fogoly gyermek volt. Egyes források szerint 11 millióan haltak meg, más források 12 millió embert említenek.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.