Szász János: Ezt olvastam (18)

Az egykori négy liverpooli szegénylegényből négy milliomos lett, négy megcsömörlött, egymásra acsarkodó sztár, akik egy darabig még vállalták a siker-lélektan szerint kötelező mosolyt, majd levetették világszerte divatot diktáló maskarájukat.

aha: Hszinek

Kinek higgyenek az újabb kínai hitelt is a nyakukba kapó magyar polgárok: Hszi Csin-pingnek, a KKP főtitkárának, a Kínai Népköztársaság elnökének, vagy Palkovics miniszternek? Kinek lesz nagyobb befolyása a Fudan működésére?

Hetven éve halt meg Ludwig Wittgenstein

Hetven éve halt meg Ludwig Wittgenstein
Munkássága két korszakra („korai” és „késői”) osztható: az első korszak tipikus (és egyetlen könyv formában megjelent) műve a Logikai-filozófiai értekezés (Tractatus logico-philosophicus, 1919). Későbbi évei során elvetette a tractatusi gondolatok nagy részét.

Karácsony Gergely: A kormány keze a zsebünkben

Sürgősen vegye ki a kormány a kezét a zsebünkből, nem a vagyont, hanem az emberéleteket kell mentenie. Mert az előbbit rablásnak hívják, nem máshogy, csak az utóbbi lenne kormányzásnak nevezhető.

Bolgár György: A vakcinaduma hete

Az biztos, hogy a magyar Gyógyszerészeti Intézet akármilyen kiváló is, nincs abban a helyzetben, hogy megvizsgálja, vajon okozhat-e szokatlan agyi vérrögképződést a Janssen oltóanyaga.

Az „új Biden” korszakos reformjai

Az „új Biden” korszakos reformjai
Nemcsak Biden, hanem az amerikaiak többsége, sőt a big business köreiből is belátták: Biden elnökségére idejétmúlttá vált a Reagan-korszak „elengedett” szabadpiacot fetisizáló állampolitikája.

Vásárhelyi Mária: Kínai gyáregység

A párt mindenkinek leosztályozza a magatartását és eldönti, hogy nem “sért-e nemzetbiztonsági érdeket”, ha külföldre utazik. Persze mi már éltünk hasonlóban, de ezért tényleg kár volt rendszert váltani.

Napi Witz 3+1 (58)

Egy magyar kiküldött Nyugaton bemegy a szupermarketbe. – Hallom meghalt szegény anyósod. Hány éves volt? – Ez kibírhatatlan, nem viselem tovább. Öngyilkos leszek!

Két örömhír 1970-ből

Ha a Megyei Tükörben hétszámra írnak a szentgyörgyi Hamlet-előadásról; ha a Korunk legfrissebb számából kiderül, hogy új lapjaink és a tévé konkurenciája ellenére régi lapjaink példányszáma korántsem csökkent; ha Sütő András napló-regényének második kiadásából húszezer példányt rendel a könyvterjesztő... Á. H. írása

Napi Witz 3+1 (57)

Hruscsov leleplezte Sztálin visszaéléseit, zsarnokságát. Hatalmas nagygyűlés. Kohn találkozik Grünnel. – Nővérke, adjon egy csóköt!