A világban már 150 millióan kapták el a koronavírust, de a legrosszabb helyzetben az uniós tag Magyarország van, ha azt nézzük, hogy hányan haltak meg a betegség következtében 100 ezer lakosra vetítve.
Vona a Fidesz kormányfőjét egyébként a beszélgetés során az Európai Unió egyik olyan „trolljának” nevezte, akit külföldi hatalmak tartanak fenn. A Jobbik korábbi elnöke hozzátette, hogy a jelenlegi EU rendkívül gyenge.
A lap példányszáma emelkedett. A remittenda megszűnt. Előfizetés és árusítás formájában elkel 12 ezer példány. Minden bizonnyal rekord.
Hátha legalább ezt a rekordot megjegyzik… kik is? Ágoston Hugó írása
A Várad kulturális lap és a Szigligeti Társulat önálló entitásként való megszüntetése, valamint a Filharmónia igazgatójának, Meleg Vilmosnak a leváltása olyan gesztusok, amelyekkel a tanácselnök helyi RMDSZ-nek akart keresztbe tenni. Székely Ervin írása
Együtt ültünk a páholyban Nagy Istvánnal a bemutatón – azt mondtam neki: nagy esemény ez az előadás. István bátyám bólintott, és a rá jellemző keserű realizmussal beismerte: én mindig tudtam, hogy ez egy nagy darab. Megfogóztam, hogy ki ne essem a páholyból.
Az oltások méltányos elosztására a WHO és a GAVI Vakcinaszövetség által létrehozott Covax keretében eddig 60 millió adag oltást szállítottak, részben mivel India a járvány fellángolása miatt korlátozta az AstraZeneca/Oxford védőoltás exportját.
„Ha embertársaddal jót tettél, mit akarsz még? Nem éred be azzal, hogy természeted szerint csináltál valamit, hanem még jutalmat is kívánsz érte? Mintha a szem fizetést kérne azért, mert lát, és a láb azért, mert jár!"
Az Oxfordi Egyetem kutatói már februárban kimutatták, hogy az antitestválasz több mint kétszer erősebb a tizenkét hét elteltével beadott második oltásdózis esetén. A mostani tanulmány azonban elsőként vetette össze a különböző időintervallumok után beadott második Pfizer/BioNTech-oltások utáni immunválaszokat.
Most úgy érzem, hogy a romániai magyarság önkifejezésének talán legfontosabb eszköze a tévé. Hiszem, hogy a képernyőn többet tud meg egymásról román és romániai magyar, mint bármilyen más úton. Hiszem, hogy a képernyőn ezt a kölcsönös megismerést és testvériséget kell szolgálnunk.
"A helyzet tehát nem olyan rossz, de meg kell vizsgálnunk, miből adódnak ezek a különbségek, amelyek egyébként az Európai Unió minden országában előfordultak." [Messze nem ugyanolyan okokból és mértékben - a szerk. megj.]
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.