László Ferenc: Gondok Bartók-ügyekben

Természetesnek találnám, hogy Romániában létesüljön a világ harmadik Bartók-archívuma, abban az országban, ahol első népzenetudományos kötetét kiadták, ahol kutatott, koncertezett és annyi termékeny barátságot kötött.

Bretter György Emberhez méltó módon élni

Emberhez méltó módon élni annyit jelent, hogy eleget teszünk a transzcendenciából fakadó parancsnak: a meghatározó közeget tudatilag birtokba vesszük, belsővé asszimiláljuk, és azt az immár belsővé tett világot, egy erkölcsi konfliktus árán is, meghaladjuk.

Röviden, (ér)velősen 2021, 02. 13.

„Elképesztő anomáliákat is tapasztalhattunk, mint például magas rangú európai tisztségviselők kivizsgálását, noha erre nem terjedt ki a hatáskörük.” Hát igen. Ez a SIIJ képes lenne kivizsgálni a Kövesi-Coldea duó rémtetteit, sőt megakadályozni a magisztrátusok és a titkosszolgálatok megállapodásainak felélesztését is!

A NER-elithez bebetonozva

Az egészpályás letámadás, az ország alapinfrastruktúrájának „hazahordása” a vírusidőszakban újabb szintet lépett. Ha nyer is az ellenzék 2022-ben, olyan Orbán-központú árnyékállammal találja szembe magát, melyet elszámoltatni nemigen lehet – legfeljebb kényszerűen együttműködni vele.

Illetéktelen (16): Szemét

Más érzés volna, ha nem cirillbetűs vagy román felirat lenne a petpalackokon. Ezek a folyómenti primitív népek csak fölkupacolják a folyók árterében a hulladékukat, aztán várják a tavaszi árvizet, hogy tisztára mossa a környezetüket. Krebsz János írása

Szemleszemle: Frontex, kínai vakcina

Amerikában sokkal több a vírushalott, mint Európában, ám az EU elfuserálta a saját vakcina-politikáját. És erre akár még rá is mehet az unió. Hiszen nincs elég szer, miközben az emberek a tévén azt látják, hogy másutt javában zajlik az oltás.

Remember (4) Ady Endre: Kanadába utazó román zsidók

Ezeket a derék, munkás embereket kirúgott kutyákként kergetik ki szülőhazájukból. Kikergeti egy olyan nép, mely őrült hazudozásaival az emberi jogokról belármázza az egész művelt világot. Mely siránkozik magyarországi testvéreinek rabszolga helyzetén. Mely perfid viselkedésével megérdemelné a művelt, liberális államok leszámoló fellépését.

Nyomot hagyni az éterben…

Ma egy demokratikus eszméket valló rádió Magyarországon nem tudja fedezni a költségeit a reklámpiacból, az újságírók nem tudnak megélni, nem tudják végezni dolgukat másképp. Legutóbb például 100 millió forint körüli összeget adományoztak hallgatóink.

Szakemberek döntsenek a vakcinák engedélyezéséről, ne a kormány!

Az ellenzéki választási szövetség pártjai arra szólítják fel a kormányt, hogy vonja vissza a 19/2021. kormányrendeletet, és az OGYÉI szakmai vizsgálata nélkül ne lehessen vakcinát engedélyezni Magyarországon. A vakcinák engedélyezése nem lehet politikai kérdés.