Mert nem csupán élni kell. Hanem emberi módon élni. Lermontov idejében a személyiség fölösleges volt. Bellow idejében – a mai Amerikában – a személyiséget felőrli a társadalom.
Én persze nem keresném ilyen messzi a könnyű tudás révültjeit, megfigyeléseim szerint az ilyesmihez éppenséggel semmit sem kell fogyasztani. Elegendő hozzá az eredendően bennünk lévő elfogultság, családi, vallási, nemzeti és egyéni farkasvakság.
Persze, hogy ez nem verssor, persze, hogy a külpolitikai hírek között olvastam. De majdnem verssor, úgy is fel lehetne fogni, hiszen aki egy tekercs színes filmet a Holdon felejt, annak a nikkel szamovár is elröpülhet a feje fölött.
Lekapcsolják a kormányt bíráló Klubrádiót, ami beleillik abba, hogy a kormány bele akarja fojtani a szót a számára ellenszenves sajtóorgánumokba – mutat rá a Riporterek Határok Nélkül közleménye, amely egyre inkább veszélyben látja a magyar sajtószabadságot.
Sőni Pál szép és Ligeti életsorsát nagy megértéssel bemutató bevezetője a regények élén elsősorban a prózaírót mutatja be, azt, akinek első kötetéről Tóth Árpád és Ady Endre írt.
Ha nem hoznak ilyen igazságtalan döntést, akkor ma az átlagnyugdíj nem 142 ezer forint lenne, hanem 172 ezer, a magyar nyugdíjasok pedig nem élnének rosszabbul egy cseh, egy szlovén, egy lengyel vagy egy szlovák nyugdíjasnál.
Bonyolultabb kérdés a hatalmi játszmák terepe. Globális hatalommá nőtte ki magát néhány milliárdossá vált fickó találmánya, s ezt erősen fájlalja minden olyan szereplő, aki a saját hatalmát valami más úton kaparta össze. Krebsz János írása
A benne lakók a sátrat, a hajdani kóberes szekeret, az ideiglenes szállást most felváltják egyfajta túlhajtott, öncélú úrhatnám pompával, amelyben a márvány kezet fog a deszkával, a gipsszel és az aranyozott cementtel. Cseke Gábor "képaláírása"
A kép, bármennyire vonzó, mégis csalóka, mert hiszen a tett valójában sohase apró gyarlóságokból épül. Nekünk, embereknek hajlamunk van arra, hogy a nagyságot a kicsiségben ítéljük. Azt tüntessük fel lényegnek, ami emberi és megérthető.
Az, hogy a kortársai közül műveltség dolgában messze kiemelkedett Eötvös művelődési értékrendjének előterébe mégis a kultúra legrudimentárisabb, legszerényebb műhelyeit, a népiskolákat állította, önmagában is megszívlelendő.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.