Arhív: Régi szép idők

Arhív: Régi szép idők
Amikor ez a cikk megjelent, még megvolt a Népszabadság, megvolt az Új Magyar Szó – előbbi pedig megírta, hogy utóbbi nem kap odaátról támogatást. Népszabadság 2016. október 8-ától már nincs, a Maszol már kap odaátról támogatást. Így megy ez.

Hetven éve jobban oltottak, mint most!

A múlt század második felének sikeres vakcinációs kampányaiban az egymással hidegháborút vívó világhatalmak, az USA, Nyugat-Európa, a Szovjetunió és Kína képesek voltak együttműködni.

Bukarest világelső!

Bukarest világelső!
„Normális” periódusokban a világ közlekedésileg legzsúfoltabb városai rendszerint a nagyon régi, illetve a nagyon gyorsan fejlődő, benépesülő városok, a világjárványban a korlátozások...

Meteorrobbanás az Egyesült Államok fölött

Meteorrobbanás az Egyesült Államok fölött
A kétszáz kilogramm TNT-egyenértékű robbanás alapján a NASA szakemberei az atmoszférába került meteor tömegét 4,5 kilogrammra, átmérőjét 15 centiméterre becsülik. Óránkénti 65 ezer kilométeres sebességgel hasított át a légkörön.

Markó Béla: A lábujjhegyre állt ország (21)

Én azt gondolom, hogy az újságíró is közszereplő, nemcsak a politikus, tőle is meg kellene követelni, hogy becsületes legyen, őt is meg kellene kérdezni, hogy kicsoda, micsoda ő tulajdonképpen.

Sötétkamra (14): Farsangtemetés

Sötétkamra (14): Farsangtemetés
Farsangfarkán évről évre rangos fotós esemény az egy-egy székelyföldi helységben megtartott, farsangi felvonulással, vendéglátással felújított látványos rendezvény. Cseke Gábor "képaláírása"